A Cotroceni-palotában nem szeretik a sajtót. Nincs sajtóértekezlet, amelyen Iliescu elnök ne intené meg ezt vagy azt a lapot, ne marasztalna el egy-két újságírót. Beosztottjai, testőrei is előszeretettel verik el a port a sajtó munkatársain, olyat azonban még nem látott a világ, hogy a választott elnök önkezével támadjon a kényelmetlenkedő újságíróra.
A szeptember 27-i parlamenti és elnökválasztások eredményének megjósolását különösen megnehezíti az a tény, hogy Romániában alig létezik megbízható közvélemény-kutatás, a közhangulat egyébként is kétségbeesés és apátia közt csapong.
Ma már mindenki ellenzéki, mindenki elégedetlen az utolsó két és fél év eredményeivel. Mindenki ellenzéki, de ellenzékiségük motivációja különféle, gyakran egymásnak ellentmondó. A demokratikus ellenzék a posztkommunista hatalmat vádolja a politikai-gazdasági krízis miatt.
A jugoszláviai helyzet ismerői számára a londoni Jugoszlávia-konferenciáról érkező hírek között az volt a legfontosabb, hogy leváltották posztjáról Kertész Mihályt, a jugoszláv titkosrendőrség vezetőjét, kizárták a jugoszláv delegációból, majd hazaküldtek Londonból.
Vukovárban folytak a jugoszláv polgárháború legkeményebb és leghosszabb harcai. 90 napig tartó ostrom után a szerbek kezébe került a város, illetve az, ami megmaradt belőle. A horvát csapatok parancsnoka máig azt állítja, hogy megvédhette volna, ha védőihez eljut a szükséges fegyver és felszerelés. Tudjman elnök azonban – a vukovári parancsnok vádjai szerint – a vukovári harcosoknak eljuttatandó fegyverek megvásárlására szánt pénzből egy magánrepülőgépet (vagy helikoptert) vett magának.
Mindezen háborúk legfőbb tragédiája egybehangzó vélemények szerint az, hogy olyannyira sokféle érdek, csoport stb. ütközik meg bennük, hogy békéltetésükre egyelőre sem külső, sem belső erő nem látszik képesnek. Legfeljebb csak ideig-óráig tartó tűzszünetek érhetők el, miként a csecsen–ingus vagy a moldáv–Dnyeszter menti viszály esetében. És a tádzsik konfliktus, ha lehet, még ezeknél is bonyolultabb.
Szlovákia-szerte Meciar képmása díszíti a hivatali szobák falait, amelyek között pártjának, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (HZDS) hívei keresik vajas kenyerüket. A Smena című napilap szerkesztőségi szobáiban is függnek Meciar-portrék, de ez aligha tetszik Szlovákia erős emberének. A képek alatt ugyanis Orwell-idézet olvasható: „A Nagy Testvér lát téged. A Nagy Testvér szeret téged. A Nagy Testvér tudja, mi jó neked.” A szerkesztőség nem titkolja, hogy mi a véleménye a pozsonyi „egypárti uralomról”. S ez bosszantja Meciart.
Mára az is nyilvánvalóvá lett, hogy még az integrációs folyamatban kezdeményező szerepet vállaló Franciaország lakosságának jelentős része is inkább francia, mint „európai polgár” szeretne lenni. Így aztán a szeptember 20-i referendumon részt vevő 26 millió francia szavazó döntése a pozitív végeredmény ellenére is késleltetheti a 350 milliós Európai Unió (1993.
A helyzet persze szlovák szemszögből sem túlságosan biztató. A szövetségi kormány nemrég ismét napirendre tűzte a gigantikus építkezés költségvetési támogatásának ügyét, és Pozsony számára meglehetősen kényelmetlen döntést hozott. Eszerint a szövetségi kabinet nem támogatja tovább a befejezés előtt álló vízi erőművet a szövetség forrásaiból. Ez érzékeny csapást jelentett Meciarék számára, s Pozsonyban nem is titkolták ingerültségüket.
„A szlovák újságíróknak tudatosítaniuk kell, hogy Szlovákia önállósodása új feladatokat ró a tömegtájékoztatásra. Az újságíróknak etikai önszabályozásra van szükségük” – jelentette ki nemrég Vladimír Meciar szlovák kormányfő. Szavai vészjóslóan hatottak abban az országban, ahol mindenki élénken emlékszik a Gustav Husák által bevezetett öncenzúra gerincroppantó valóságára.
1989 kudarca szüntelenül ismétlődik. A most folyó parlamenti és elnökválasztás részadatai szerint Románia lakosságának 45 százaléka továbbra is legitimnek tekinti azt a rendszert, melyet három esztendővel ezelőtt állítólag megdöntött. A tizenhat és fél millió szavazó közel fele úgy ítéli meg, hogy az ország sorsát a leginkább azok viselik a szívükön, akik semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak a ceausescui múltból.
És mit tud felmutatni az ellenzék?
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét