Skip to main content

Külföld

nl [Neményi László]: Csak ötven halott


Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANK) augusztus harmadikára és negyedikére általános sztrájkot hirdetett, s felhívását a városi fekete lakosság túlnyomó többsége követte, amit akár sikernek is el lehetne könyvelni. Szerencsére nem lett igazuk azoknak sem, akik vérfürdőtől féltek: a sztrájknak és az azt kísérő tömegakcióknak „csak” ötven halálos áldozata volt. S ez – szomorú tény – dél-afrikai mércével mérve elfogadható szám.

A Mandela által vezetett szervezet követelései minden kétséget kizáróan jogosak voltak.


Balla D. Károly: Kisebbségi vödör


„Természetes elvárás, hogy a magyar kisebbségnek az anyaország kormányához és nem pedig annak nemzetrontó ellenzékéhez kell lojálisnak lennie.”
Egy szónok


Könyörgöm, akasszuk fel!

Nyár van.

Mit nyár: kánikula, forróság, dögletes hőség. Minden normális ember nyakig ül valami hűs vízben, aztán hideg söröket iszogat, s megint lubickol. Csak a hülye író ül ilyenkor a város katlanában, s igyekszik eleget tenni bizonyos elvárásoknak.






krp [Krasztev Péter]: A kockázat vége?

A dél-afrikai átmenet kérdőjelei


– kockázatos-e ma dél-afrikainak lenni?

– Kevésbé, mint néhány évvel ezelőtt. Az 1980-as években az apartheid elleni fellépések és az állam azt követő megtorlásai valóban egyre erőszakosabbakká váltak, az erőszakhullám jelentős gazdasági visszaesést okozott. A 80-as évek végére úgy tűnt, az ország a katasztrófa felé halad.


V. J. [Vajna János]: A népszerűtlenség átka


Kompromisszumot kötöttek: átalakították az ellenőrök csoportját, nincsenek benne amerikaiak, franciák, angolok, tehát olyan országok polgárai, amelyek háborút folytattak Irak ellen. Kicsit engedett az ENSZ, kicsit engedett Irak. Tárik Azíz miniszterelnök-helyettes kifejtette: Irak nem ellenzi, hogy – összhangban az Öböl-háborút lezáró fegyverszüneti megállapodással – megtekintsenek olyan épületeket, amelyek közvetlenül vagy közvetve összefüggnek a tömegpusztító fegyverek gyártásának programjával.

Yehuda Lahav: A „torlaszoló többség”


A nacionalista jobboldali politika ellenzői – kölcsönös, mély ellentéteik ellenére is – óhatatlanul egy tömbbe tömörültek, hiszen a palesztin–izraeli konfliktus rendezése Izrael minden más problémája megoldásának alapfeltétele. Ez a tömb összesen 61 mandátumot szerzett a 120-ból, és ezzel létrejött az úgynevezett „torlaszoló többség”, amely azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy az eddigi kormánypárt, a Likud még akkor sem tud kormányt alakítani, ha összes lehetséges ultranacionalista és ultraortodox szövetségesét maga mögé állítja.

Xantus Judit: Baszk kalapácsvetők

ETA-történelem


Spanyolországban máig emlegetik azt a néhány évvel ezelőtti délutánt, amikor egy barcelonai nagyáruház szombati csúcsforgalmában követtek el merényletet az ETA terroristái. A módszer a szokásos volt: frissen lopott gépkocsiban, lezárt kuktafazekakban anyacsavarokat és kalapácsfejeket helyeztek el megfelelő mennyiségű, házilag készített robbanóanyag kíséretében, amit az adott pillanatban távirányítással a levegőbe röpítettek.

Vajna János: Vigasság a Jellasics téren


Nem feledkeztek meg arról, hogy az ország területének egyharmadát megszállva tartják, s a határoknál véres háború folyik. Maradt tehát a status quo: a lanyha és fantáziátlan kampány nyomán az a fő változás, hogy a túlerőben lévő Tudjman-párton kívül nem két, hanem öt kis párt képviselői foglalnak helyet a törvényhozásban. Említést érdemel továbbá, hogy Paraga mozgalma – amely ellentétben a kormánypárttal, nyíltan is az usztasák örökösének tekinti magát –, jóval kevesebb szavazatot kapott a vártnál: nem érte el még a 7 százalékot sem.

Kincses Előd: Félre az útból?!


Demokratikus választásokhoz szokott országokban magától értetődő, hogy a választási törvényekben meghatározott módon bárki jelölhető és megválasztható. Romániában ez csöppet sem természetes. Az 1990. májusi parlamenti és az 1992. februári helyhatósági választásokon a hatalom kellő előgyakorlatot szerzett ahhoz, hogy miként szabadulhat meg a számára kellemetlen, demokratikus gondolkodású és biztos megválasztásra számító népszerű demokrata jelöltektől, akikre nemzetiségi különbség nélkül sújtott le. Az 1990.

Bíró Béla: Sárga csillag – tévedésből?


A prefektusi intézményt az 1991-es alkotmány a két világháború közti előzmények nyomán, illetve francia és olasz mintára hozta vissza a román politikai életbe, azzal a nem is nagyon titkolt céllal, hogy a formailag önállósult helyhatóságokat is a központi akarat hatálya alatt tartsa. A prefektus elsődleges feladata az, hogy a helyhatóságok intézkedéseinek törvényességére, a központi döntések végrehajtására felügyeljen, hogy a minisztériumnak alárendelt intézmények, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a tanügy, az egészségügy stb. helyi szerveinek tevékenységét közvetlenül irányítsa.

Vitalij Moszkalenko: Fekete gimnasztyorka – vörös horogkereszttel


Egy átlagorosz átlagfizetése átlagosan tízszeresére nőtt: az egykori 250 rubel helyett maximum a havi háromezret éri el, miközben az árak száz–négyszázszorosára, sőt helyenként ezerszeresére nőttek. Mindennek tetejébe 10–15-ször többet kell fizetni az óvodáért, a benzinár hússzorosára, a lakbér ötszörösére, a villanyáram díja tízszeresére ugrott föl, a vodkáért tavalyi 7 rubel helyett 150–180 rubelt kellene kifizetni, gyerekruháért pedig, ha lehetne kapni, a tavalyinak százszorosát. Egy Zsiguli egy éve az állami szektorban kb.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon