A szovjet birodalom zömmel muzulmánok lakta „tagköztársaságai” gyakori véres zavargások, pogromok színterei, s gyakorta kerül sor a szovjet-orosz belbiztonsági erők beavatkozásaira is (lásd erről készült kronológiánkat a Beszélő ez évi 4. számában). Ezek hátterében szövevényes, nehezen kibogozható tényezők húzódnak, köztük vallási, nemzetiségi-etnikai, társadalmi-politikai konfliktusforrások.
Az áruló, akinek árulását dicsérem: Frederik Willem de Klerk, a dél-afrikai miniszterelnök. A dicséretes vétket avval követte el, hogy megnyitva a parlament új ülésszakát, „dél-afrikai nemzetről” beszélt. Nem a fehérek többségét alkotó búrok és kisebbségét jelentő angolok nemzetéről, hanem a fehérek és a tőlük idáig elkülönített feketék, „keverékek”, színesek (javarészt hinduk) most születő nemzetéről. Vagyis: azt mondta, hogy véget vet a faji szétválasztás rendszerének, a majd ötven éve tartó apartheidnek.
Kedden délután, amikor ez a cikk készül, még tart a háború. De már nem túl érdekes. Már az offenzíva kezdete előtt sem lehetett sok kétség afelől, hogy közeleg az iraki ellenállás összeomlása. A keddi hírek pedig tudtul adják, hogy egyre többen szeretnének fogságba esni, e tettel fejezve ki, hogy az iraki katonáknak és az iraki népnek elege van a háborúból és Szaddám Huszeinből. A hadsereg zöme pedig menekülve, űzve takarodik kifelé az elátkozott pusztasággá változtatott országból.
A történet – aminek végét az olvasó talán már ismeri, amikor ez az újság a kezébe kerül – Primakov iraki látogatásával kezdődött. A múlt szerdán, nyomban Gorbacsov küldöttének távozása után a bagdadi rádió feltűnést keltő bejelentést tett. Szaddám Huszeinre hivatkozva közölte, hogy „Irak kész kibővíteni együttműködését a Szovjetunióval és más országokkal, szervezetekkel annak érdekében, hogy békés, politikus, kiegyensúlyozott és méltányos megoldások szülessenek a térség legfontosabb témáiban, ideértve az Öböl helyzetét is”.
Kompromisszumok dicsérete
– Campeanu úr, Ön a Társadalmi Dialógus nevű ellenzéki értelmiségi tömörülés egyik alapító tagja. Részt vesz-e a militánsabb aktivistákat tömörítő Polgári Szövetség tevékenységében is?
– Nem. Ám minthogy a Polgári Szövetség vezetőségében igen sok olyan kollégám is jelen van, aki a Társadalmi Dialógus csoportnak is tagja, ezért sokan úgy gondolják, hogy az előbbi ez utóbbinak valamiféle fiókszervezete. Ez nem igaz. A szövetségben részt vevők valóban úgy vélik, valamilyen militáris lépésre van szükség.
Csak januárban több mint 20 ellenzéki állt a bírák előtt izgatás, felforgatás, ellenforradalmi szervezkedés s más „vétkekért”. Vang Tan, az ismert diákvezér a napokban első fokon négy évet kapott. Vele együtt ítélték el – hét évre – a külföldön is jól ismert, 46 éves Zsen Van-tinget. Az ítéletekről beszámolva az Új Kína Hírügynökség megemlíti, hogy sok ellenzéki „igen enyhe” ítéletet kapott.
A Tienanmen tér a több mint 20 városban kirobbant, rendszerváltást követelő, nagy tömegeket mozgató tüntetések szimbóluma lett.
Kedden délelőtt dr. Kónya Imre (MDF) napirend előtt kért szót a parlamentben, hogy tudassa azt, amit már mindenki tudott: a Varsói Szerződés tagállamainak „honvédelmi és külügyminiszterei a tegnapi napon és éppen Budapesten közös egyetértéssel arra a megállapodásra jutottak, hogy a jövő hónap végéig megszüntetik a Varsói Szerződés katonai szervezetét”.
Ebben az örömteli pillanatban talán nem árt emlékezni arra, hogy 1990. május 9-én, az új Országgyűlés 3.
Volt egyszer egy Golania…
Pedig Temesvár lakosságának többsége napokon át tüntetett, sztrájkolt. De az ország többi része, főleg Bukarest, ez alkalommal nem volt szolidáris. Persze voltak tüntetések, kisebb sztrájkok, de csak az ellenzék kemény magja vett részt. Annyian, mint a híres, heteken át tartó, Egyetem téri golantüntetés egy átlagos napján (Iliescu elnök nevezte el sértő módon a „tekergők, csavargók” tüntetésének, amit aztán a diákok magukra vettek.
A Varsó Szerződés halotti bizonyítványának aláírásakor senkinek sem állt el a lélegzete, a meghatottságnak nyomát sem lehetett látni, mindössze némi megkönnyebbülés jelezte, hogy sikerült a dolgot nagyobb konfliktusok, összecsapások nélkül megúszni.
A sajtócélozgatások még néhány nappal ezelőtt is arra engedtek következtetni, hogy a részt vevő felek – mindenekelőtt a csehek, a lengyelek és persze a magyarok – roppant erőfeszítéseket tesznek majd, hogy végérvényessé és bizonyos fokig látványossá tegyék a VSZ felszámolását.
Szicsasz
Amikor a lengyel–belorusz határon személyi motozás címén egy teltkarcsú harisnya végigkutatta a zsebeinket, mindjárt gondoltuk, hogy legalább háromórás szicsasz néz ki az akcióból… Ötórás várakozás lett a vége, a belorusz határőröknek ugyanis támadt egy ötletük: mi lenne, ha egy belügyi alakulat is elkísérné a mi kis magyar konvojunkat… Rögtön ki is rendeltek mellénk, azaz elénk egy rendőrt, aki úgy be volt tárazva, hogy alig tudta vezetni a piros villogós Zsiguliját. Bármelyik pillanatban lőhetett volna. Kire? Ránk? Lettekre? Litvánokra?
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 15 hét
9 év 40 hét
9 év 44 hét
9 év 44 hét
9 év 45 hét
9 év 45 hét
9 év 46 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét