Még bamba a reggel, mikor meglátom őket, a tolókocsis férfit az asszonnyal. Jönnek és mennek, öt perc sincsenek. S ezt is csak látom, ablak mögül, némák tehát, ahogy az utca, nem tudok róluk semmit. És történni is alig történik valami.
Szentségtörés volna a címben egy Pilinszky-verssort torzítottan felidézni? Hollywoodi filmekről szólva bizonyára igen, a börtön témájára nem.
Rita Hayworth, a cellatárs
A börtönt nem annyira a bűnözők vagy ártatlan áldozatok számára találták fel, mint a mozinézők számára. Egy marslakó (főleg, ha nem olvasta Foucault tudósi alapművét e tárgyról), biztosra vehetné, hogy a „büntetés-végrehajtás” intézményét Hollywoodban agyalta ki valamelyik jól fizetett forgatókönyvíró.
Lehet, hogy a cseh új hullám ismertebb és népszerűbb volt nálunk, mint saját hazájában? Nem is olyan képtelen feltevés, ha belegondolunk, mennyi időbe telik, amíg egy induló mozgalom megfogalmazza önmagát; amíg a kritika önálló irányzatnak ismeri el; amíg a közönség elfogadja és megszereti. Az új filmes nemzedék működése alig mutatta meg hullámtermészetét, máris gátat emeltek elé, a filmeket betiltották, az alkotókat szétszórták, B-listázták.
Az bizony meglehet, hogy a Nagy Fordulat után nem kerültek elő a remekebbnél remekebb művek az íróasztalfiókokból, mert nem is voltak ott; előkerültek viszont az íróasztalokról. Kiderült, hogy talán az asztal lapja alkalmasabb az alkotásra, mint a fiókja. Az elmúlt 6-7 évben káprázatos versek, elbeszélő művek és esszék íródtak; ha már nem is emlékezünk valamennyiükre, olykor nem árt felfrissítenünk halványuló emlékeinket, egymás mellé tenni néhányukat.
Meglepő lesz a történet. Természetesen nem az van, hogy énrólam szólna, énáltalam, énvelem – bármi is. A rólam, az általam, a velem: ilyen nincs. Csak az én.
Az én: rejtelem. Már Pilinszky mondta: e világ nem az ő világa, csupán a teste kényszere, hogy mint a féreg egyre beljebb furakodik beleibe. Ennél erősebben nem beszélhetünk. Ehhez képest tényleg mi az, hogy „éltem, mert néha éltem másnap”, ellenben most, hogy a kedves közönségnek írok, olyan másnakos vagyok, jelek szerint. Vagy hogy az emberek istene, szerintem nem Teremtője az állatoknak.
(…) egy anekdotával példáznám, mi újság volt itthon a hatvanas években. 1964-ben, még főiskolásként meglátogattam Czóbel Bélát. Akkor jelent meg Korniss Dezsőről nagyon nagy szünet után Solymár Istvántól egy elég terjedelmes tanulmány a Művészetben. 1964 nagyon fontos dátum volt: az Európai Iskola után ez volt Korniss újrajelentkezése. A magazinban volt négy fotó, négy reprodukció, és roppant kíváncsi voltam, hogy Czóbel mit szól hozzájuk. Az egyikre, egy ’45-ös képre annyit mondott, ez Picasso.
Első tétel/egy
A félkönyéken heverő kreátor apró, vörös rögöket öklendez, melyekből asszonyok és férfiak gyors és céltudatos mozdulatokkal disznót raknak össze.
Alekszandr Blok, a költő 1917 tavaszán, az Ideiglenes Kormány megbízásából tagja lett a cári család nemzetellenes tetteit feltáró Rendkívüli Vizsgáló Bizottságnak. A feladata a gyorsírásos jegyzőkönyv megszerkesztése volt. A bizottság végül nem tárt fel semmit, működése a bolsevikok alatt befejeződött, Blok fantáziáját azonban megmozgatták a kihallgatások: 1917–18-ban A cári hatalom végnapjai címmel megírta II. Miklós uralkodása utolsó évének zűrzavaros históriáját, s naplójában és leveleiben is vissza-visszatér a cári család történetére.
Sárközi Mátyás írt egy könyvet Molnár Ferenc regényes életéről. Mostanában valahogy nem szokás ilyen könyveket írni. A valamiben nagyon elmélyült szaktudás rögzített nézőpontja és szükségszerűen behatárolt kérdéskomplexuma helyett csupán bemutatni, értékelni, rácsodálkozni. Módszeresen csapongani a felületen, merthogy nincsen más, életre-halálra. Társalogni sokágú műveltségből, oldottan, szépen, elegánsan. Mintha nem is lenne fontos az egész. Közben pedig nem titkolni, hogy nagyon is fontos s személyes, mondhatni genetikus okok miatt az.
Németh Gábor: Emlékeznek-e még rá, hogy milyen volt az első olvasás?
Gábor Miklós: Ősköd. Már csak azért is, mert nagyon sokszor olvastam. Volt és van egypár ilyen könyvem, Az utolsó mohikán, a Tom Sawyer meg a Huckleberry Finn, az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk, no meg a Kétévi vakáció – Verne Gyulától. Szóval alig van olyan év, hogy valamelyiket ezek közül elő ne venném.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét