Skip to main content

Kultúra

Darvasi László: Titkos kiküldetésen

Tárca


Úgy két perce hallgattak már. A hírlapíró várt. Ilyenkor várni kell, mert az emberek úgyis elmondják. Azért jönnek. És az ilyen zavarbaejtő, feszült hallgatás, bizony az már a történet része. A szürke hajú asszony őt kereste. Pedig esett. Az asszony orkánjáról a parketta csíkjaira csörgött a víz, három kicsi tócsa fénylett a szerkesztőségi szék alatt. Mint a gyerektenyerek, olyanok voltak a tócsák. Végül a hírlapíró úgy nézett, hogy az asszonynak meg kellett szólalnia. A haját igazgatta, köhintett. Közelebb hajolt.

– Lehet, hogy az előbb félreértettük egymást – suttogta.


Hajdu István: Nekrológ egy kiadóért

Cukros csöppek a szemzugban


Eredetileg úgy képzeltem, hogy jól elmókázok mert más, mint az schwarz-auf-weiss kiviláglott, úgysem teszi meg – én itten a „mögpusztult” Képzőművészeti Kiadó rovására, meg persze a mögpusztítóékéra is, szóval úgy gondoltam, piros orrot festek a tetemnek és a tetemre jötteknek, de azután rájöttem: nincs értelme hülyéskedni, hiszen a történet önmagában oly blőd, hogy az ember az unalmas és csupasz, díszítetlen tények olvastán is megpukkadhat.

Hajdu István: A macesz és az elliffent történelem

Fehér László kiállítása a Kiscelli Múzeumban


Mint a nem teljes oeuvre-t bemutató gyűjteményes kiállítások általában, Fehér Lászlóé is a megrendezés pillanatának szempontjait juttatja érvényre, vagyis azt illusztrálja, mit tart és tartat fontosnak a festő pályáján.

Úgy rémlik, Fehér számára a közvetített és közvetett narrativitás révén született munkák időszerűek manapság, azok a művek, melyek egyrészt saját életének, öntörténetének, másrészt a „köztörténet” önmagára is vonatkoztatható, még inkább önmagára is vonatkoztatni vágyott epizódjainak inspirációjára készültek.


Bikácsy Gergely: Gelsomina trombitája

Moziegér


1.

Federico Fellini életműdíjat, kapott Los Angelesben. Ezért még a szörnyű Oscar-ostobaságnak is és Hollywood összes csokornyakkendős hatalmasságának megbocsátunk.

Fellini évtizedek, mondhatnánk ősidők óta a legnépszerűbb rendező Magyarországon. Nagy a gyanúm, hogy a világ legtöbb országában így van ez. „Mondj egy filmrendezőt” – erre a kérdésre a Fellini név oly nyilvánvalóan kívánkozik, miként a gyümölcsre az alma, a színre a piros, a számra a három (esetleg az öt), az állatra a ló vagy a kutya. Neve fogalom tehát, s nem egyszerű tulajdonnév.




Bikácsy Gergely: Cselovek, avagy a Kárpátok

Moziegér


„Csjort vazmű, ja cselovek!” – mondották valaha öblös hangon a talpig becsületes szovjet emberek, ha méltatlanul bántak velük. Becsületes szovjet emberekkel egyébként csak 1953 után bánhattak méltatlanul szovjet filmben. Ezt a bőszen kurjantható orosz kifejezést (mint még néhányan nyilván értik: „ördögbe is, hát ember vagyok!”) egy oroszra megszólalásig hasonló halandzsanyelvet beszélő, Cselovek nevű bajszos vendégmunkás kurjantja Párizsban, amikor kiderül, hogy ő (meg gyűröttarcúan megalázkodni kész társa) nem is létezik.

Bori Erzsébet: Az ezeregy plusz egyedik mese

Könyvek négyszemközt


Fel van találva végre a használható (ha nem is bombabiztos) módszer, amely a világlapok címoldalára röpíti az íróembert, és nagyobb ismertséget hoz neki, mint egy összevont Nobel–Oscar–Lenin-díj: olyan sátáni verseket kell írni, hogy vérdíjat tűzzenek ki a fejére. Copyright Salman Rushdie, indiai származású, urdu anyanyelvű, angolul író szerző, mellesleg brit alattvaló. Két jó regénye olvasható magyarul (Az éjfél gyermekei, Szégyen), de nálunk is a harmadik, az olvashatatlan tette híressé. Különben az írás kezd életveszélyes szakma lenni.

Bori Erzsébet: Az ardennes-i erdő


Rég nem érvényes már az eredetiség parancsa, szabad prédává lesz minden, mi egyszer létrejön. Sally Potter Orlando című filmjében másé a történet, másé a látványvilág. Ha valamiben, hát abban hűséges Virginia Woolf regényéhez, hogy szépen és kifejezőn beszélve Jarman és Greenaway festői filmnyelvét, stilárisan és a képekkel közvetített narrációban kerül közel az eredeti szöveghez, mely maga is csupa rajz és festmény, szín, hang és illat.

Kálmán C. György: Terjed az ismeret

Könyvek négyszemközt


A gyermek szemünk fénye, társadalmunk alapja. Nemétől függően hazánk védelmezője vagy a házi tűzhely őre lészen, és ha semmi nem jön közbe, a nemzeti keresztény úri középosztály tagja. Nem lehet mindegy tehát, hogy milyen szellemi táplálékon tartjuk. Miután az elmúlt hónapokban kutyafuttában áttekintettem az irodalom tankönyvek és a gyermekkönyvek mezejét, itt az ideje, hogy rendkívül felületes pillantást vessek a nemzetünk tanulóifjúságát célba vevő ismeretterjesztő művekre.

Nem hálás téma, mert viszonylag kevés tere van a kellemetlenkedésnek.


Kálmán C. György: Európa, istenkém


Hagyjuk már ezt az Európát.

Megy a busz, Iszkáz felé, ül benne egy egész szerkesztőségnyi szerkesztő úr, a hajdan nagynevű folyóirat robotosai. Kihelyezett, mondhatni ünnepi szerkesztőségi ülésre igyekeznek, közben beszélgetnek, morfondíroznak, vitáznak, s mindezt veszi a kamera, egy egész ország lehet tanúja az utazásnak s a lapcsinálás fortélyainak.

Kérdezi a kamera a költőt és tévéalapítót, miért hogy hanyatlóban a népi irodalom csillaga, mi történt hát?




Tar Sándor: Málika

Tárca


Benda úréknál mindig nagy volt a sürgés-forgás, ha valaki érkezett, mert a nagyszoba ajtaja elől el kellett tolni a heverőt, hogy be lehessen oda menni. A nagyszobában a nagylány tartózkodott, aki éjszakánként az Aranybika szállóban dolgozott, de hogy mit, azt nem tudta senki. A szomszéd lakók szerint Málika unalmában kurva lett, amúgy rendes lány, köszön mindenkinek, és majdnem mindennap letesz a konyhaasztalra ezer forintot, csak hagyják békén. Fürgén szalad a töredezett lépcsőn, finom illatok lengenek utána, és mosolyog, de hogy miért, azt is csak ő tudja.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon