Skip to main content

Kultúra

Bikácsy Gergely: Fejhosszal: Aranypolgár

Moziegér


Az élet olyan, mint a Lánchíd, a filmtörténet meg olyan, mint a turf.

A budapesti Örökmozgó márciusban Robert Bresson-életműsorozatot mutat be. Közvetlenül előtte Orson Welles Aranypolgárának eddig nem látott, teljes kópiáját vetítik, abból az alkalomból, hogy egy híres és tekintélyes angol szakfolyóirat, a Sight and Sound tízévenként megszavaztat több tucat kritikust és rendezőt, hogy mit tartanak „minden idők legjobb filmjének”. Az Aranypolgár harminc éve listavezető náluk.


Tar Sándor: Imádság

Tárca


Édes jó istenem, add, hogy ne legyen már ennyire hideg. Megfogadom, hogy most már mindig imádkozni fogok ezután, de a kezem annyira fázik, hogy az borzasztó, és nem tudom azt se, hogy most úgy kell összetenni, hogy a bal kezem mutatóujja legyen felül vagy a jobb. És hogy lehet ülve is, vagy csak állva. Azt tudom, hogy a katolikusoknak le kell térdepelni, de nekünk nem. De le is térdepelek, ha úgy jobb neked, csak ne fázzon már annyira a lábam is, meg mindenem.

Hajdu István: Kádár János metafizikája, avagy mit vegyünk a gyereknek


Hazudni nemcsak csúnya dolog, de ildomtalan is. Épp ezért az Önök hűséges és áldozatos tudósítója nem teheti meg, hogy nem teszi meg, s most már nem is odázhatja tovább: nem tagadhatja le és el, nem másíthatja meg még – az egyébként nem divatos, de a szerző régimódias rutinjából fakadó – szeméremből sem, föl kell tehát fednie, mely nagy sikerrel járt ama kísérlete, aminek révén az élet- és létmóddal kapcsolatos tematikus problematikát és problematikus tematikát az olvasó – és természetesen a lap – épülésére előtárta még valamikor tavaly, percekkel a hideg beállta után.

Szentmarjai József: A novella

Tárca


Jagelló Kázmér megtörten viselte fejedelmi nevét az eszpresszó mélyén. Előtte üres papír hevert, reménytelenül üres. Ha moccant a tolla, egyebet sem karcolt:

Jagelló Kázmér,
ki búsan lázmér…

– Látom, kissé megakadt – vetődött amúgy is homályos asztalára árnyék.

Jagelló Kázmér föltekintett; asztala mellett telt arcú férfi állt, szemében sárga részvéttel.

– Ugyan – legyintett Jagelló Kázmér.









Pálfalvi Lajos: Az élet nem „ördögi bohózat”

Józef Czapski (1896–1993)


Meghalt Józef Czapski lengyel emigráns festőművész, író. Negyvenhat éven át, megalakulása óta volt tagja a legendás párizsi lengyel folyóirat, a Kultúra szerkesztőségének.

Kelet-lengyelországi arisztokrata családból származott, családjában diplomaták, műgyűjtők, szenátorok, felkelők és szibériai száműzöttek voltak; a cári udvarban, az osztrák közigazgatásban vagy az új lengyel állam intézményeiben tevékenykedtek.


Szilágyi Andor: Egy gyáva naplója


„Ha megütik arcom egyik felét, odatartom
a másikat is. Abból baj nem lehet…”
Én


márchárom/

0954.   Az Állatkertben nem az oroszlán a király, hanem az igazgató.

1037.   Csak a beteljesületlen szerelmeknek van esélye, hogy örökké tartsanak.

1129.    Az emberek a Föld gondolkodó rákos sejtjei.

2326.   A hit és a vallás olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.











Ember Mária: Kafka-képek nézegetése közben


Fáradt estén leveszem a polcról az úttörő érdemű (nyugat-)berlini kutató, Klaus Wagenbach képeskönyvét Franz Kafkáról. Ott nyílik szét, ahol az általam minden bizonnyal legtöbbet nézegetett kép van, az a bizonyos „Felice-szel Budapesten (1917 elején)”, ma már közelebbit tudunk: 1917. július 11. és 16. között; ezen a felvételen is, mint a róla fennmaradt kevés számú képen, lázasan csillog a tüdőbeteg író ferde vágású, sötét szeme, de némi derű is csillan benne.

Tandori Dezső: Bocsánat

Tárca


Egyszer nekem meg lehet bocsátva.

Szép Ernő voltam?

Dehogy, dehogy

Csak bocsánat!, hogy mindezt így akkor kell írnom, mikor valami oly megbocsáthatatlan még, mert hogy élek, és én tudom, és én tudom – kétszer is mondom ezt, mert semmit se tudok, egyrészt, másfelől meg oly bűnökkel vádolhatom magam… no, akkor valamit mégis tudok, vagy hazudtam előtte épp, netán épppenség azzal, hogy majd még vádolni is én… Majd más, s ez jogos; bocsánat!, mindössze is akkor kell megírnom ezt, mikor még nincs aztán, amit Ő így mond, ugyancsak a Margit-szigetről, hogy az jut e






Hajdu István: New York, Armory Show, 1913. február 17.


Jó kis eset, következményeit illetően – szó szerint – példás történet zajlott le éppen nyolcvan évvel ezelőtt New Yorkban.

A Lexington Avenue és a 25. utca sarkán, a 69. gyalogos ezred kaszárnyájában 4000 meghívott jelenlétében képzőművészeti kiállítás nyílt (a laktanya parancsnoka, Conley ezredes 4000 dollárt kért a terembérlet fejében, katonásan elszámolva minden meginvitáltat egy dollár/fő alapon).


Hajdu István: Képfelbontás


Ha jól értem a kiállítás koncepcióját – mely Fabényi Júliától származik –, akkor a képfelbontás amúgy az optikából és a nyomdaiparból ismert fogalma helyett inkább a képanalízisét kellene ajánlanunk, és fölcserélni a kettőt egy okszerűbb, mármint az eredményt illetően okszerűbb interpretáció kedvéért. Mert a címet komolyan véve úgy tűnhetne, mintha a válogatás látható szempontjait elsősorban egy meglehetősen mechanikus, formai szándék motiválta volna: szeriális vagy több részből álló munkákkal akarná illusztrálni ideáját a rendező.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon