Skip to main content

Visszabeszélő

(Szabó József): A Zsuzsi halála

Ikszipszilon most ne sírjon (Beszélő, 1994. december 1.)


A Beszélő szorgalmatos olvasójaként e heti számukban figyelemmel átrágtam magamat a borsodi kisvasút volt 1980-as megszüntetéséről szóló írásukon is, és ennek alapján néhány szót megérdemel ma is a „Zsuzsi” is, melynek háládatlan sorsa szintén a megszüntetés lett. A „Zsuzsi” vonat Debrecen–Nyírbéltek között járt, mint az térképükön is megtalálható volt e számukban. Ma is működik még afféle kirándulóvasútként a Nagycsere–Debrecen szakaszon.

(Fodor Andrea), Kőszeg Ferenc: Kőszeg Ferencnek – az elefántról


Kedves Feri!

Talán nem a legszabályosabb a Beszélőben válaszolni arra, amit a Magyar Hírlapban írtál (dec. 1-jei hozzászólásod a „négy igen” előtörténetéhez), de az MH aligha adna már helyt a reflexió reflexiójának. Így talán, legalább egy olvasólevél erejéig, a Beszélő is megemlékezhet az évfordulóról.

Hogy a lényegre térjek: állításod szerint 1989. szeptember végén az SZDSZ taglétszáma nem haladta meg a kétezret. Valójában a létszám ezt már a márciusi (Corvin mozibeli) közgyűlés idejére túlszárnyalta (kb.




(Magos György): [Olvasói levél]

Solt Ottilia: Szigorúan ellenőrzött vonatok (Beszélő, 1994. december 1.)


Sokan mazochistának tarthatnak miatta, de nagy élvezettel olvastam a Beszélő 48. számában Solt Ottilia „Szigorúan ellenőrzött vonatok” címmel megjelent írását. Olykor vitriolos kritikai megjegyzéseivel nem is vitatkozom. Kapcsolódni egyedül a cikk utolsó mondatához szeretnék, mely szerint: „a nagy vasútracionalizálási elképzelésekből realitása leginkább a vonalak megszüntetésének van”.

Kérem a tisztelt olvasót, ne higgye el, hogy ez az egyetlen járható út. A MÁV Rt. vezetői komolyan gondolják, hogy a megszüntetés csakis a legvégső eset lehet.


(Dr. Csizmadia László): Tisztelt Főszerkesztő úr!

Plexiüvegzseb (Beszélő, 1994. november 17.)


A cikk általánosságban a képviselői összeférhetetlenséggel kapcsolatos problémakört helyesen ragadja meg, a probléma lényegét illetően valós megállapításokat tesz.

Egy helyütt azonban a cikkíró a tényekből helytelen következtetést von le, és ezen helytelen következtetést valós tényként közli az olvasókkal. A cikk a következőket írja az ún. Kósa-javaslattal kapcsolatosan: „Az alkotmányügyi bizottságban a javaslatot végül a Fideszen kívül csak az SZDSZ támogatta. A tárgysorozatba vételt viszont csak az MSZP ellenezte.


Kende Péter: Habent sua fata revolutiones…

Takács Géza: Négyezernyolcszáz leütés a kis hazugságtárból (Beszélő, 1994. november 1.)


Tisztelt barátaim!

Nem tudom, honnan veszi Takács Géza, hogy „’56-ról mindenki hazudik, nincs közöttünk senki, aki az igazat mondhatná”, s hogy „’56-tal nem lehet semmit sem kezdeni” (Beszélő, 1994. dec. 1.).

Abban persze igaza van, hogy ’56-ról ma is sokan hazudnak (habár másképp, mint azelőtt), sőt még abban is, hogy a mítoszok és az antimítoszok szintjén nehéz 1956-ról úgy beszélni, hogy ne legyen benne füllentés, elhallgatás, hamis általánosítás, lakkozás. No, de engedelmet, ez a világtörténelem minden eseményéről elmondható.




(Urbán Károly): Öngól égen és földön

A műsorváltoztatás joga (Beszélő, 1994. november 17.)


Vajon tudnak-e az emberek értelemszerűen filmet nézni, terjed-e a filmvakság? – tette fel a költői kérdést néhai B. Nagy László filmkritikusunk a Dillinger halott című opus apropóján, Benedek István professzor értetlen reagálása olvastán, 1969-ben.

Majd így folytatta: „…kiderül, hogy Benedek voltaképpen el sem döntötte, hogy tetszik-e neki a film vagy sem, szóval nem tudja, hogy hányadán áll vele, tőle lehet szép vagy nem szép, jó vagy nem jó »szinte remekmű«, egyedül a vaskonklúzió fontos, hogy a film helytelen.


(Fried Judit), F. Havas Gábor: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Mink András: Megáll az ész? (Beszélő, 1994. november 10.)


Tisztelt Szerkesztőség!

1994. november 10-i számukban közlik Mink András „Megáll az ész?” című írását. Ennek végén a szerző köszönetet mond nekem az adatokért és az értékes „információkért”. Félreértések elkerülése végett kénytelen vagyok közölni, hogy az adatok és információk egy része valóban tőlem származik. A cikkben ugyanakkor számos olyan állítás és következtetés szerepel, amivel sem tudománypolitikával foglalkozó kutatóként, sem akadémiai dolgozóként nem értek egyet.


(Mihályi Péter): Rosszkedvünk tele


Pete Péter és Oblath Gábor vitája a részleteket tekintve természetesen a szakfolyóiratokba illenék. Minthogy azonban vérre menően fontos dolgokról van szó (a közkiadásokról, tehát az iskoláról, a rendőrségről, a gyedről), Oblath Gábor egyik sarkalatos tételét nem tudom szó nélkül hagyni.

(Csépányi Gabriella–Dr. Pollák Jenő–Haász Zsóka), révész, solt: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

A politikai perverzió kísértése (Beszélő, 1994. november 10.)


A kísértés perverzitása


Hogy ezzel kezdjük: a Beszélő ezúttal a múlt híreit írta meg. Majdnem. Mire az újság a standokra került, mindhárom „önjelölt roma” visszavonta jelölését.

Ne tagadjuk, elsősorban a Beszélő egyik szerkesztőjének erőteljes és a magyar nyelv ízesebb kifejezéseit sem nélkülöző követelésére. Nem sértődtünk meg, joga volt hozzá. Mindenekelőtt azért, mert amit mi az emberi és állampolgári jogokról tudunk, nagy részben tőle tanultuk. Tisztessége, embersége mérce számunkra.



Dr. Kónya Imre: [Olvasói levél]

A Beszélő szerkesztőségének nyílt levele Kónya Imréhez (Beszélő, 1994. október 13.)


Tisztelt Szerkesztőség!

Szolidaritási számukban – és éppen abban – egy nekem címzett levél közzétételét tartották szükségesnek. Érdeklődnek, hogy milyen célra kívánom fordítani azt az összeget, amelynek megfizetésére a bíróság kártérítés címén kötelezte Önöket. A levelet – elmulasztván közölni a megjelentetés szándékát – október 11-én faxolták át nekem, tehát olyan időpontban, amikor a 13-án megjelenő szám már valószínűleg ki volt nyomtatva.


Aktuális lapszám

Beszélő: Búcsú a nyomtatott laptól
Beszélő

Kedves Olvasók!

Szomorú bejelentéssel tartozunk: a Beszélő 2012. decemberi nyomtatott száma lesz egyelőre az utolsó a sorban. Ezzel 31 éves korszak zárul le a lap történetében, talán nem véglegesen. Az elmúlt két év egyre növekvő bizonytalansága, a pénzhiány, a finanszírozás ellehetetlenülése, a csökkenő példányszám láttán úgy éreztük, felelőtlenség volna belevágni úgy a következő évbe, hogy még a mostaninál is kevésbé tudjuk garantálni a lap rendszeres megjelenését.

tovább →

E-kikötő

Az összetorlódott idő – Második nekirugaszkodás

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

tovább →

Blogok

Kozák Gyula: Beszervezései kísérleteim története (2) – Idézés bűnügyben

Egyetemista koromban, a hatvanas évek első felében otthon laktam. Anyámmal az volt a megállapodásom, hogy a címemre érkező hivatalos leveleket kibontja, a magánleveleket beteszi a szobámba, az íróasztalomra. Ne feledjük, akkor még nem volt internet, a telefon is ritka volt, a kommunikáció személyesen vagy levélben zajlott.

tovább →