Skip to main content

Visszabeszélő

(Kristóf Attila): Kedves Kőszeg Ferenc,

Ungvári Tamás: Szélfaktor (Beszélő, 1994. október 13.)


örömmel tölt el, hogy lapotoknak mégsem az volt az utolsó száma, amelyben – többek között – Ungvári Tamás Szélfaktor című írása megjelent.

(Nádori Péter), Kőszeg Ferenc: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Szponzorok piaca (Beszélő, 1994. október 20.)


Tisztelt Olvasók!

A nagy hagyományú Beszélő Szponzorok piaca címmel hatoldalas összeállítást jelentetett meg október 20-i számában. Itt Kőszeg Ferenc Pánczél Gézával készített interjújában, illetve a forrásaként a Sajtóterjesztés című szaklapot megjelölő táblázatban is felbukkant a Beszélő egyik konkurensének, a Magyar Narancs című hetilapnak neve, sajnálatos módon a valóságnak meg nem felelő adatok kíséretében. Tájékoztatásuk érdekében ezért szeretném közölni az alábbiakat:

1.




Tamás Gáspár Miklós: Drága Rádai Eszter!

Kínos és megalázó huzavona kezdődött… (Beszélő, 1994. október 13.)


Kérem, higgye el, fölöslegesen ijedt meg Horn Gyulától. A miniszterelnöknek nem voltak ínyére a Maga kérdései – ami érthető, hiszen Maga a Magyar Szocialista Párt belső meghasonlását firtatta, ami a mai magyar politika legkínosabb titka –, de mi ennek a jelentősége?

Semmi.

Az interjú szerzői jogi szempontból nem a miniszterelnök tulajdona, hanem a Magáé.




A Szerk.: [Szerkesztőségi levél]

Ítélet a szentesi „keresztapa” ügyében (Beszélő, 1994. július 28.)


Múlt heti cikkünk kapcsán Szabó Róbert, a Szentesi Élet című városi hetilap felelős szerkesztője helyreigazítási kérelmet juttatott el hozzánk. A teljes szöveg közlését nem tartjuk indokoltnak, mert az főként indulatos minősítéseket tartalmaz. Két tényszerű állítás érdemel figyelmet:

1. „…sohasem voltam az állítólag Takács által szponzorált Szenior vízilabdacsapat kapusa, és sohasem utaztam velük Amerikába!”

Ha így van, a pontatlan információért elnézést kérünk.

2. „A szerző …(felteszi) a kérdést, hogy a helyi sajtó miért hallgat konokul a Takács-ügyről?






Karátson Gábor, révész: [Levélváltás]

Béna agy és fürge kéz (Beszélő, 1994. július 28.)


Kedves Révész Sándor,

írásod végét nem értem. Honnan egyszerre ez a biztos defetizmus, hogy a vízlépcsőmeccs már úgyis elveszett? Lányaid, akiket sajnos nem ismerek, vajon mit szólnak ehhez? Ki kényszerítette össze a vegyes párost, s az eszdéesznek mitől bénult meg a keze? Ki tűri tovább ezt a szégyent? A párttagság ma is menlevél volna minden morál alól, még ott is, ahol magáról az Életről van szó, bizony, így, nagybetűvel? Igazából semmi ilyesmi nincs. A Nagy Katasztrófa mélyén mindenki külön felelős önmagáért.


Tamás Gáspár Miklós: [Olvasói levél]

Jegyzet egy félmondathoz (Beszélő, 1994. július 28.)


T. Szerkesztőség!

Ne bolondozzatok: nem arról van szó, hogy 1990–92-ben mit írtatok, hanem arról, amit 1994 májusa után. Azokra a cikkekre nagyon jól emlékszem – előfizető vagyok –, információim jelentős része belőlük származik. A t. Szerk. vagy… – de nem, az nem valószínű –, vagy festi magát. Javaslom, kössünk Beszélő–TGM-paktumot, amelynek 1. paragrafusa: Túrósnak* mennie kell.


(Kocziha Miklós), (Szilágyi Péter), Török Monika: [Olvasói levelek és szerkesztőségi válaszok]

Török Monika: Még mindig jobb… (Beszélő, 1994. július 28.)


Tisztelt Szerkesztőség!


A fenti cikk sajnos a tények felett nagyvonalúan áthullámzó újságírói stílus jó példája. A kép ettől hamissá és a téma komolytalanná válik. Ehhez persze nagyon figyelmesen kell olvasni.

A cikk a második hasáb első mondatának végéig („…komplexumnak”) korrekt. A „komplexum” azonban magyarázatot igényel, ugyanis Makovecz Imre a Solymári Tanács V. B. által ígért, de soha meg nem kapott telekre valóban nagystílű, 12 + 1 osztályos Waldorf-iskola tanulmánytervének első vázlatát készítette el.



Kende Péter: Kedves Barátaim!

Kende Péter: A magyar–szlovák alapkérdés (Beszélő, 1994. szeptember 1.)


Távküldési műhiba következtében sajnálatosan kimaradt egy fontos bekezdés a szeptember elsejei számban megjelent cikkemből. Ebben a következő gondolatot fejtettem ki:

Mi, magyarok, természetesnek tartjuk, hogy az ország területén élő szlovákok, németek, románok stb. a magyarországi politikai közösség részének tekintik magukat, s megijednénk attól, ha – ellenkezőleg, szlovákjaink a szlovák politikai nemzet, németjeink a Német Szövetségi Köztársaság, románjaink a romániai államnemzet részének vallanák magukat.


A szerkesztőség: Felhívás a robbantóhoz!


Kedves terrorista!

A Beszélő szerkesztősége szívesen készítene Önnel exkluzív interjút, s az interjú elkészítése után boldogan feladná Önt a nyomozó szerveknek nyolcmillió forintért.

A rendőrségtől nyomravezetőként kapnánk tízmilliót, ebből nyomban átadnánk Önnek, illetve az Ön által megjelölt személy(ek)nek kétmilliót. Önnek is, nekünk is ez volna a legjobb megoldás.

Önt így is, úgy is elkapják.






(Dr. Jakubovich Zoltán), F. Havas Gábor: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Zádori Zsolt: Szolgák és szolgálók Ipolytölgyesen (Beszélő, 1994. május 26.)


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Beszélő 1994. június 30-i számában közzétette levelemet, amelyet az 1994. május 26-i számukban megjelent cikkükre írtam. Egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy levelemet nem az eredeti formájában közölték, hanem engedélyem nélkül maradtak ki egyes részek belőle, a pontatlan és hamis információk közlése mellett a cikk írójánál – Zádori Úrnál – úgy látszik ez teljesen természetes (a hibákat gondolom a gépírónőtől a tördelőig bárkire rá lehet majd fogni).


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon