Skip to main content

Visszabeszélő

Laki Mihály: Berecz, a pofozóbábu

Szól a kakas már (Beszélő, 1994. június 16.)


A sandaságokra kényes –lt gyorsan és élesen reagált Berecz János szemtelen írására. Nem ő az egyetlen, akinek feltűnt, hogy az eddig csendes kultúrpolitikai remete megszólalt, és hogy miket volt képe leírni. (A –lt cikkében említett Miklós Gáboron kívül a Magyar Hírlapban Verebes István.)

De miért közölték a furcsa módon még mindig liberális hírben álló napilapban Berecz cikkét? Csak nem ment be (mintegy megszokásból) tollal és fegyverrel a szerkesztőségbe? Ha nem, akkor bátran mondhatták volna neki, hogy vigye írását a Szabadsághoz vagy a Magyar Fórumhoz.


(Szentkirályi András): Szól a kakas már

Szól a kakas már (Beszélő, 1994. június 16., 30.)


–lt tette ezt szóvá a Beszélő című politikai és kulturális hetilap 1994. június 16-i számában, mivelhogy Berecz Jánosnak cikke jelent meg a június 9-i Magyar Hírlapban.

Mi az hogy megjelent?!

Megjelentették a szerkesztők „a furcsa módon még mindig liberális hírben álló napilapban” (vö.: Beszélő, 1994. június 30., Laki Mihály) Berecz cikkét.




(Dr. Borsik János): Tisztelt Szerkesztőség!

„Azonnali és gyors javulást nem várnak a választók” – interjú Papp Pállal (Beszélő, 1994. június 16.)


A 24. számban megjelent „Az ezerarcú frakció – szocialista képviselők” című interjúban tévesen jelent meg Papp Pál „tiszteletbeli elnök”-i meghatározása.

Papp Pál a Vasutasok Szakszervezete legutóbbi kongresszusán jelöltette magát elnöknek, de nem választották meg, úgy is mondhatom, megbukott.

„Tiszteletbeli elnök”-nek valami téves hálaérzet folytán az új elnök, dr. Márkus Imre javasolta, de ilyen funkció nincs az alapszabályban. Tehát jogilag nem is létezik.

Nekem úgy tűnik, hogy az „ezerarcú Papp Pál” nem is tud veszíteni.






(Bóta Károly): Tisztelt Zádori Úr!

Zádori Zsolt: Hogyan kell nemet mondani? (Beszélő, 1994. június 2.)


Mélységesen egyetértve a Beszélő vezércikkében írt gondolataival, a következőket tenném hozzá.

1. Nem szükségszerű az SZDSZ népszerűségének a csökkenése, ha nemet mondunk. Éppenséggel – megfelelő politikával – nagy erkölcsi tőkét kasszírozhatnánk be (és joggal), ha hangsúlyozzuk, hogy többet érnek nekünk annál a természetes demokratikus játékszabályok, mintsem föladjuk azokat csak azért, hogy a húsosfazék közelébe jussunk. Lám, Horn úrnak első dolga volt egy félmondatban elpöttyenteni, hogy kéne ám a bársonyszék a fenekük alá. Hát nem kéne.


(Fencsik Flóra): Kibic?

Neményi László: Charta, demokrácia, pártpolitika (Beszélő, 1994. június 2.)


Vitatkoznék Charta-ügyben Neményi Lászlóval. Gondolkodásmódja, érvelése ezúttal kissé túlpöndörített az én egyszerű lelkemnek – de megpróbálom.

Védeni szeretném minden tökéletlenségével és formátlanságával együtt a Demokratikus Chartát. Sőt, megvallom, épp ezt a tökéletlen formátlanságot, civil csámpásságot szeretem benne, ami hibája és erénye egyszerre. Hogy nincsenek tagjai, csak támogatói, hogy „mindenki szóvivő”, hogy nincs alapszabálya, nincs székháza, és – bizony – nincsenek „legitim” vezetői, csak afféle közfelkiáltással született szószólói.


(Vörös Zsuzsanna): Bizony, vesztettünk!

Kőszeg Ferenc: Kormányzásra ítélve (?) (Beszélő, 1994. május 26.)


Elnéztem a választás éjszakáján az SZDSZ-székházból adott képsorokat, láttam az örömmámort, láttam az eufórikus hangulatot, és nem értettem semmit. 20% nem rossz eredmény, s várható volt, hogy többen szavaznak a madarasokra, mint négy éve, hiszen hasonló arányok adódtak számukra, de többen mentek el voksolni. Ez örömteli dolog.

Lenne, ha nem lenne mellette az a földindulásszerű szocialista eredmény. Mert ha ezt elemezzük, mindjárt érthetetlen az ujjongás.

Nézzük azt az esetet, hogy az MSZP minősített többséget szerez. Azt tesz az országban és az országgal, amit akar.




Wildmann János: Tisztelt szerkesztőség!

Nagy Péter Tibor: Ahogy vesszük… – Meg lehet-e állapítani a felekezeti arányokat? (Beszélő, 1994. május 12.)


Nagy Péter Tibor írása szemléletesen érzékelteti, mily nehéz a népességen belül a felekezeti arányok helyes megállapítása. Mindaddig azonban, ameddig a szociológiai kutatások nem pénzösszegeket meghatározó politikai döntések alapját képezik, a kutatási eredmények mindenekelőtt magukat az egyházakat kell, hogy érdekeljék.

Pénzt és jogokat érintő politikai döntéseket hozni azonban ezen kutatások alapján nem szabad.


Laki Mihály: Az erkölcs és a fazon

Neményi László: A nép választása (Beszélő, 1994. május 12.)


Neményi Lászlónak a választások első fordulóját értékelő cikkében olvasom, hogy „A Fidesz mára már szinte maradéktalanul felélte minden erkölcsi tőkéjét.

(MLKE elnöksége), Zolnay János: A Martin Luther King Egyesület nem volt, hanem van

Volt egyszer egy Martin Luther King Egyesület – Beszélgetés Ill Márton kizárt elnökkel (Beszélő, 1994. április 14.)


Az MLKE és az Országos Rendőr-főkapitányság közötti tárgyalásokban dr. Ill Márton mindvégig részt vett; maga a megállapodás is az ő ötlete volt. Az aláírásra Khaled Al-Awar főtitkárt a tavaly még Ill Márton által vezetett elnökség hatalmazta fel. A szeptemberben megszületett megállapodás ünnepélyes aláírása azért is csúszott fél évet, mert az ORFK meg akarta várni, amíg az egyesület tisztázza belső vitáit, dr. Ill Márton eltávolítása azonban nem volt a megállapodás „ára”.

Az egyesület célja kettős.


(Nagy Balázs): Hogyan járt Csutoros Gergely?

Csutoros Gergely: Így járhat mindenki! (Beszélő, 1994. április 14.)


Írt egy rövid cikket egy plakátról. A cikk megjelent a Beszélő 15. számában. A plakáton a rádióból eltávolított neves újságírók, és egy felirat: Így járhat mindenki! Csutoros a stílusról a MIÉP-re ismer, bár aláírás vagy embléma nem hirdeti, tudja (vajon honnan?), hogy valójában ők nyomtatták. Csutorosnak ettől hangulata lesz, a zsigereiben megmozdul valami. (A zsigerekről l. Neményi L. Lovas Istvánnak írt válaszlevelének 1. pontját, Beszélő 15.)

Az „Így járhat mindenki!” szlogen először 1991.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon