Skip to main content

Visszabeszélő

(Horváth Pál): [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Szabad a taxi (Beszélő, 1992. október 17.)


Fuvarozók Országos demokratikus Szövetsége
1191 Budapest, Rákóczi u. 25.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!*

Cikkükre reagálni kívánok. Egyrészt azért, mert megszólaltattam, másrészt azért, mert a cikk sok tárgybeli tévedést és eszmei csúsztatást tartalmaz.

Horváth Pál vagyok, a Rádió Taxi Szövetkezet és a Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetségének elnöke. Mintegy 4000 fuvarozó tartozik szövetségünkhöz, és a blokád utáni időszakban az új közlekedési törvény, vagy utcai nyelven „taxistörvény” megalkotásának tevékeny résztvevője vagyok.







Gadó György: [Olvasói levél]

Levélváltás (Beszélő, 1992. október 24.)


Olvasom a 43. szám 17. oldalán a Levélváltás című közleményben, hogy a Peter Hinke válaszából láthatólag Antall József „külföldi politikusok jelenlétében határozottabban utasítja el Csurka István nézeteit, mint a magyar parlament színe előtt”.

Hogy mi nyugtat meg egyes külföldi politikusokat, az kérdéses, de hogy Antall a CDU vezetői előtt is csak kertelt Csurka-ügyben, az viszont – a Beszélő értelmezésével ellentétben – világos. Mert mit is tart sajnálatosnak a magyar kormányfő?


(Dr. Horváth Judit): Kedves Solt Ottilia!

Solt Ottilia: Füst – Tudósítás Kétegyházáról (Beszélő, 1992. szeptember 19.)


Pusztán szakmai szempontok indokolják, hogy mint régi tisztelője, a szamizdat-Beszélő olvasója, a jelenlegi előfizetője – nem kioktatásképpen – megismertessem néhány olyan orvosi, ezen belül sebészi alapfogalommal, melyek hiánya egy mégoly tárgyilagos beszámolóban is a szakemberben hiányérzetet kelt, esetleg bosszankodást vált ki, a laikus olvasót pedig félrevezeti.

Egy seb gyógyulásának időtartamát nem annak hossza, hanem mélysége, az alatta elhelyezkedő képletek sérülése határozza meg.


(Davola József): Tábori csendőrség?

Pick Róbert: „Az erő hiánya – kihívás” (Beszélő, 1992. július 25.)


Első olvasásra talán úgy tetszik, hogy írásom nem kapcsolódik szorosan a Beszélőben megindult vita témájához, de fejtegetésemből ki fog tűnni, hogy a korszerű biztonságpolitika kialakítása e részterület igényes kimunkálása nélkül nem lehetséges. Ezért még az új honvédelmi törvény megalkotása előtt megkísérlem a figyelmet e terület felé irányítani.

Szakterületem a katonai rendészet, amely megítélésem szerint megérett a gyökeres átszervezésre.


(Vargha Márton): [Olvasói levél és egy előterjesztés szövege]

Langmár Ferenc: Egy régi dal visszhangja (Beszélő, 1992. szeptember 19.)


Tisztelt szerkesztőség!

Nagy érdeklődéssel olvastam Langmár Ferenc írását az úgynevezett dél-budai metróról. Azon kevesek közé tartozom a Fővárosi Közgyűlés tagjai közül, akik pontosan látják a ráfejlesztési csapdát, de emellett mást is. Azt, hogy Schneller István a közgyűlés 1991.


[Olvasói levél]

Varga Andrea: A 22-es csapdája (Beszélő, 1992. szeptember 12.)


A Beszélő utolsó, 37. számában a „22-es csapdája” című cikkben olvashatjuk Harmati Béla evangélikus püspök nyilatkozatát a budapesti Deák téri iskola visszavétele körüli bonyodalmakról. Elöljáróban köszönjük a szerkesztőségnek e nyilatkozathoz fűzött, az igazságot tömören összefoglaló, korrekt jegyzetét, ugyanis nagyon nehéz a püspök úr megalapozatlan állításokat és a tantestületre szórt rágalmakat tartalmazó nyilatkozatát higgadtan végigolvasni.

(Várhegyi Éva), Langmár Ferenc: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Langmár Ferenc: A mélypont szomorúsága (Beszélő, 1992. szeptember 5.)


Tisztelt Beszélő!

Bár nem igazán értem, hogy a Figyelőben és a HVG-ben megjelent cikkeimről Langmár Ferenc miért a Beszélőben, nem pedig az érintett lapokban írt kritikát (A mélypont szomorúsága, 1992.


(Szabó Béla István): Kedves (kőszeg)!

Ki való múzeumba? (Beszélő, 1992. augusztus 15.)


Az ördögbe is, jól megsértettél. Cikkedben a Fővárosi Közgyűlés liberális képviselői mint a keresztény-nemzeti eszmék uszályában fetrengő társutasok festetnek le irónod által. Úgy kötöd hátra sarkunkat (amelyen vitézi sarkantyúkat vélsz látni), hogy előtte nem tájékozódtál megfelelően. Lássuk a dolgokat magukat. Örülök, hogy a szoborkert ötlete tetszik (habár kicsit koppintás, a recski meg békéscsabai Lenin-rezervátum tervére hajaz – csak mi meg is csináljuk). A hódítás meg meghódolás signumai ugyanis nem valók egy szabad város köztereire.

(Horváth Béla): Nyílt levél Raffay Ernő Honvédelmi Államtitkár Úrhoz


Tisztelt Államtitkár Úr!

A második világháború befejezése után Ausztria szovjet megszállási övezetében az egyik legnagyobb hadifogolytábor Zwettl közelében volt. Jogellenesen itt tartottak fogva több ezer magyar katonát, akik május 8-án kapituláltak. A betegeket részben a táborban elkülönített barakkokban, részben a táboron kívül létesített kórházban „kezelték” gyógyszer nélkül. Az elhunyt katonák többsége jeltelen sírokban nyugszik az allensteigi katonai temető ezer természetes gránit keresztje alatt, 3900-an. In Memoriam felirattal állítottak emléket a 4.


(Eörsi Mátyás): Tisztelt Beszélő!

Új barázdát szánt az eke – Beszélgetés Juhász Pál agrárközgazdásszal (Beszélő, 1992. augusztus 15.)


A Beszélő 1992. augusztus 15-i számában interjút közöltek Juhász Pállal, az SZDSZ országgyűlési képviselőjével. A beszélgetés előtt a riporter – ahogy szokás – bemutatta az olvasónak Juhász Pált, a Következőképpen: „Juhász Pál agrárközgazda, agrárszociológus, az SZDSZ parlamenti képviselője.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon