Szeretném megkérdezni, tudnak-e valamit Csóti Györgyről. Arra volnék kíváncsi, milyen adottságok birtokosaként lett a nevezett képviselő alelnöke az Országgyűlés külügyi bizottságának, és hogyan tárgyalhatott egy külföldi tanácskozáson a román miniszterelnökkel, Petre Romannal Magyarország hivatalos szószólója gyanánt.
Megdöbbenéssel olvastam ugyanis egy sajtónyilatkozatát (Népszabadság, 1991.
Ámuldozva olvastam Horváth Béla országgyűlési képviselő (MDF) reflexióját a kommentárra, amelyet a Beszélő közölt Bogdán Emil (MDF) fasiszta szellemű rádiójegyzete parlamenti visszhangja kapcsán.
Csakugyan nem fogná fel Horváth úr, hogy nem minden szolidaritás erény? Hogy a fasisztákkal vállalt szolidaritás például korántsem az? Valóban hiszi, hogy a lényeg az, vajon a Bogdán Emil védhetetlen álláspontját védelmező nyilatkozatát szolidaritási akciónak vagy politikai ellentámadásnak nevezzük-e?
Tisztelt Szerkesztők!
Mint a Beszélő többé-kevésbé rendszeres olvasója érdeklődéssel olvastam Színvallás című beszámolójukat az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának üléséről, amelyen a képviselők Bogdán Emil rádiójegyzetét vitatták meg. A cikk első részébe magam is belecsúsztam, lévén szó csúsztatásról.
Idézem: „S a szolidaritás ezzel még nem ért véget.
Dr. Tütös Sándor úrnak
a Kárpótlási Hivatal elnöke
Budapest
Döbbent meglepetéssel olvastuk a Beszélő c. hetilap 1991. május 25-i számának 18. oldalán a 73479/90. számú ügyirat c. cikket.
Kedves Főszerkesztő Úr!
Az Önök 1991. május 18-i számában, a Szimat című rovatban engem is érintő írás jelent meg, így arra reagálni szeretnék.
– A „dr. univ.” rövidítés a művelődési miniszter 20/1983. (XI. 3.) MM. számú rendelet 2. §-a alapján egyetemi doktori tudományos fokozat.
– Politikai hírszerző munkával nem foglalkoztam sem amerikai, sem más területen.
– Jelenlegi beosztásomat megelőzően rendőrkapitányként kísérleti, ún. önkormányzatbarát rendőrkapitányságot hoztam létre munkatársaimmal, a rendszerváltozást követő önkormányzat megelégedésére.
Tiltakozom, tiltakozom és visszautasítom az ellen a „közösség elleni izgatás” ellen, amelyet a Beszélő című sajtótermék kezembe került május 18-i száma primitív módon, hol sunyin, hol harsogva, uszítva megvalósít. Tiltakozom, visszautasítom, mert sajnos az ügyészség hivatalból nem olvassa a sajtótermékeket.
Tisztelt Kovács Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam lendületes eszmefuttatását a Beszélő hasábjain Szolzsenyicin Hogyan mentsük meg Oroszországot című írásáról. Engedje meg, hogy néhány megjegyzésére reflektáljak, már csak azon a jogon is, hogy én volnék, aki a könyvet magyarra hevenyészte. Igen, Uram, eltalálta, ez a fordítás nem kiérlelt, míves műremek (mellesleg, sajna, az eredeti sem az).
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Lapjának 1991. május 18-i számában a 39. oldalon Elvi álláspont címmel egy írás jelent meg, melynek szerzője az Országgyűlésben 1991. május 7-én Gadó György képviselő interpellációjára adott legfőbbügyész-helyettesi válaszra adott „nem”-szavazatom kapcsán a következő magyarázatot adta: „Hárman szavaztak »nem«-mel.
A szovjet csapatok utolsó katonái is búcsút mondtak Magyarországnak. Ezt a napot nem sikerült jelentőségének és a benne rejlő lehetőségeknek megfelelően megérni. Az első szabadon, de tapasztalatlan választók által megválasztott, tapasztalatlan kormány ismét történelmi hibát vétett.
A választások idején jelentek meg az MDF „Tovarisi konyec” feliratú plakátjai.
nagy meglepetéssel olvastam a Szokai Imrével készített interjúban azt a nóvumot, hogy a szovjet csapatkivonás az egykori, magányosan kormányozó párt kezdeményezésének, valamint a jelenlegi hatalom afféle bátorságának volt a közös eredménye.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 33 hét
10 év 6 hét
10 év 10 hét
10 év 10 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 12 hét
10 év 14 hét
10 év 14 hét
10 év 15 hét