Skip to main content

Visszabeszélő

Kőszeg Ferenc: T. Főszerkesztő Úr!

Eörsi István: Szerény javaslat – Beszélő, 1991. november 9.


Eörsi István verébre lőtt az ágyújával. Nem kell attól tartania, hogy a fővárosi házmestereket túlterheli a főpolgármester rendelkezése, miszerint a gyásznappá nyilvánított november 4-én tűzzenek ki a házakra gyászlobogót. Efféle rendelkezést sem a főpolgármester, sem a fővárosi közgyűlés nem adott, nem is adhatott ki – ilyesmi csak a pártállam idején volt lehetséges. A főpolgármester csupán kérte a város lakóit, hogy fekete zászlóval emlékezzenek a főváros elleni támadás 35. évfordulójára.

(Bertha Zoltán): Tisztelt Szerkesztőség!


A régi jó kommunista gyakorlatra kísértetiesen hasonlító módszerrel élve a Beszélő szerkesztősége megfelelő, nagybetűs használati utasítással – a szegény olvasókat eligazító megjegyzésekkel – látta el a lapban megjelent interjúmat (1991. 44. szám, nov. 2., 16–17. lap), mint ahogy régen is legfeljebb obligát ledorongoló-helyretévő mellékletekkel együtt jelenhetett meg valamilyen ellenvéleményt is tartalmazó írás a hivatalos sajtóban. Világos természetesen, hogy a sajtószabadság korában egy pártközlöny olyan megjegyzéseket fűz a közölt anyaghoz, amilyeneket akar.

(Sipos Ádám István), A Szerk.: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]


Szálkák, gerendák, öngólok


Immáron a második részét volt szerencsém elolvasni azon cikksorozatnak, amely a Sajtószabadság Klub nyilatkozatának aláíróival (klubalapítókkal), azok újságírói múltjával foglalkozik. Bevallom őszintén: sok honfitársamhoz hasonlóan magam is szívesen olvasok múltakban kurkászó, leleplező cikkeket.

(Fodor Andrea): ’56 a családban


A Beszélő 42. számában jelent meg Szabó Miklós kitűnő cikke, A kínos forradalom. Egyetlen részletkérdésben volna vitám a szerzővel. Politikai célzatú elfeledtetéssel-elfojtással magyarázza, hogy az ifjabb nemzedékek nemcsak az iskolában, de otthon sem hallottak semmit az ’56-os forradalomról.

Csakhogy nem mind politika, ami annak látszik. A mai gyerekek és fiatal felnőttek egy jó része semmiről sem hallott a szüleitől. Az utóbbi 20-25 évben a magyar családokban egyre kevésbé volt szokás beszélgetni, főként a gyerekekkel.


(Jankó Géza): Tisztelt Szerkesztőség!


Kénytelen vagyok még egy cinikus megjegyzést fűzni Bánkúti Gábor munkásságához. Ha az 1991. évi 44. szám 11. oldalán található képaláírás valóban az ő könyvéből származik, vissza kellene kérni a diplomáját. Egy Leningrádban tanult diplomástól elvárható lenne, hogy Leningrád és Celinográd szóképe között különbséget tudjon tenni.

A panelon szereplő üdvözlet ugyanis a szűzföldek fővárosából, Celinográdból származik, ahol 1967-ben nekem is volt alkalmam néhány órát tölteni.


(Fleischer Tamás): Központ, Közrekedés


Nem tudom mitől gondolja Szálka Miklós, hogy a „szakma” alapvetően egyetért a Közlekedés, közművek címen megjelent fővárosi programfüzet javaslataival.

(Kristóf Attila), Révész Sándor: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Kiegészítés Révész Sándor írásához


Mélyen tisztelt Beszélő!

Egy originál szabadelvű lap nyilván irtózik a „csúsztatástól”, legfeljebb alulinformált vagy téved. Ebben a hitben szeretném kiigazítani az október 19-i számukban közölt Se él, se hal című, nagybecsű cikkük legnyilvánvalóbb tévedéseit – a Magyar Nemzetről.

1. „(1989) szeptembertől Sorossal tárgyalnak a lap privatizációjáról…”

Itt kimaradt az a tény, hogy a tárgyalás során Dornbach (sic!) Alajos (Soros úr képviseletében) találkozott a szerkesztőség munkatársaival.






(Ráday Mihály): T. Beszélő!


Nincs kényelmetlenebb dolog, mint valamire nemet mondani. Most rám hárult az a kényelmetlen feladat, hogy megcáfoljam a Beszélő „Poznan júniusa, Budapest októbere” című (október 19.) írásában megjelent hírt, miszerint lesz Romek Strzalkowski utca.

(Báder Katalin): [Olvasói levél]

Az iskolamester – interjú Fehér Ferenccel (Beszélő, aug. 31.)


1991. augusztusi számában Könczöl Csaba beszélget Fehér Ferenc filozófussal. A beszélgetésben Fehér a Kádár-rendszer alatti ellenállás lehetséges formáit két paradigmára korlátozza.

(Pető Gábor Pál), a szerkesztő: [Olvasói megjegyzés, szerkesztőségi válasz]

Perjés Géza: Válasz Pető Gábor Pálnak (Beszélő, augusztus 31.)


Voltam bátor e rovatban (1991. 26. sz.) rövid megjegyzést fűzni Perjés Gézának az 1941-es kassai bombázásról és a rahói, vonat elleni repülőgép-támadásról szóló cikkéhez. Erre Perjés Géza körülbelül háromszor olyan hosszú levélben válaszolt. Érveket nem tudott felhozni megjegyzéseimre, ehelyett kommunistázott és kinyilatkoztatott.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon