Skip to main content

Visszabeszélő

(Rekvényi László), [Solt Ottilia]: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Minden kényszer nélkül… (Beszélő, 1991. nov. 30.)


Két hete a Beszélő a Menhely Alapítvány munkatársai egy rendkívül brutális rendőri intézkedés leírását közölték, melyhez Solt Ottilia fűzött szubjektív elemekkel átszőtt kommentárt.

Ezt, egy az előzőekben leírt rendőri attak apropóján megfogalmazott nyílt levél követte, melyben az alapítvány a független rendőrszakszervezet álláspontját kérte az esetről.


(Balás Piri László): Tisztelt Szerkesztőség!

Upor Péter: Tárt torokkal – A TIB válsága (Beszélő, 1992. január 18.)


A lap ez évi harmadik számában foglalkoztak a TIB december 12-én megtartott küldöttgyűlésével. Küldöttként vettem részt az eseményen, és az előkészítő megbeszélések némelyikén is ott voltam. Tájékoztatásukat egyoldalúnak tartom, s szeretném azt néhány információval kiegészíteni.

A probléma gyökere, hogy az ’56-os, valamint a katonai tagozat, a tagság erőteljes támogatásával, hagyományos közgyűlést kívánt összehívni, minden igazolt tag részvételi és szavazati jogával.


(Pomezanskiné Szabó Eszter): Tisztelt K. F.!

Van egy Petákunk? (Beszélő, 1992. január 25.)


Nagy örömmel olvastam január 25-i számukban a Van egy Petákunk! című dolgozatát, amelyben kitért férjemmel együtt szerény személyünkre is.

(Bóc Imre): Még hány bőrt?


Ismét fellángolni látszik a bérlakások értékesítésével kapcsolatos vita. Seiler Tibor szembeszáll azokkal a véleményekkel, melyek szerint az önkormányzatok „elkótyavetyélik” az állami lakásvagyont, mikor a „bérlők szemszögéből látszólag (!) igen kedvező feltételrendszerrel értékesítik a lakásokat. Rámutat a vásárlók kockázatára, ám arra konkludál, ha az emberek minden áron meg akarják vásárolni lakásukat, tegyék, ne boldogítsuk őket akaratuk ellenérc.

(Harmai Gábor): Tisztelt Szerkesztőség!

Eörsi János: A győztesek törvénye (Beszélő, 1991. nov. 16.)


Azt hiszem, nagyon rossz irányba ment el a Zétényi–Takács-törvényjavaslat kapcsán a vita. Súlyosan összemosódott az az erkölcsi kérdés, hogy megbocsátunk-e az ’56-os gyilkosoknak, és az a praktikus kérdés, hogy futni hagyjuk-e őket.

A kormánypártok nem akarják őket futni hagyni, ezért azt mondják, nem bocsáthatunk meg nekik, az ellenzék a futni hagyás mellett van, ezért azt mondja, bocsássunk meg.

Mindkét érvelés hamis! Ez két teljesen különböző probléma, és én erősen kétlem már azt is, hogy a megbocsátás kérdésében a magyar parlament kompetens lenne.




(Mátyás T. István): Tisztelt Beszélő!


Szurkolok az SZDSZ-nek, hogy Dornbach Alajos legyen az 1. sz. vezetője. Ez esetben egy igazi, korszerű szociálliberális párt lehet az SZDSZ-ből, amelynek kutya kötelessége lesz megnyernie az 1994-es választást! Ha Tölgyessy nyer: nincs esély a szociálliberális párt megszületésére, és befejeződött a magyarországi liberális mozgalom egyik szereplőjének működése. Marad a remény, hogy akkor 1994-ben győz a másik esélyes: a Fidesz.

(Zagyvai Péter): Tisztelt Szerkesztőség!

Vannak kiutak?


Elkeserítő, hogy milyen sercegő utálattal ír az SZDSZ-es Bertha Zoltán a Beszélő SZDSZ-es szerkesztőiről, és milyen megvető fölénnyel ítél TGM Bertha Zoltánról és SZDSZ-es képviselőtársairól. Sok, hasonlóan érzelemgazdag írás és nyilatkozat foglalkozik Tölgyessy Péterrel is, akiről kiderül, hogy jellemtelen, gerinctelen, akaratgyenge és befolyásolható, valamiképp mégis diktatórikus egyben. Hogyan lehetett hát ő a kerekasztal ünnepelt lovagja, a legendás Kék Könyv egyik alkotója?

(Török Viola), Tamás Gáspár Miklós: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Nincs apparátusom, csak írógépem (Beszélő, 1991. 46. szám)


Kedves és tényleg nagyon tisztelt TGM!

Mikor meghallottam, hogy nyílt levélben fogsz írásomra reagálni, előre megfogadtam, bármit is írsz, nem válaszolok. Veled és Veletek – a demokratikus ellenzékkel szemben – túlértékelése lenne személyemnek, ha véleményemmel magamat előtérbe tolva, polémiába keverednék. (Én a „kemény mag” kifejezést soha nem használtam.)

Te a Magad nevében megfeleltél a kérdésemre, ez valóban korrekt, egyenes, őszinte TGM-vélemény. Nem sértődök meg még a Magyar Fórum paranoid cikkíróihoz való hasonlításodon sem.




(Péterffy Ágoston), A Szerk.: A közlekedési előtanulmány elő- és utóélete


Fleischer Tamás november 2-i Visszabeszélő-beli levelének első bekezdésében leírtakat én másként tudom. Többször kaptam a főpolgármester úrtól írásbeli kérést, hogy vegyek részt a program kidolgozásában, opponálásában, véleményezésében. Nem tettem, mert úgy tudtam, hogy a közlekedési tanulmány készítése jó kézben, Miklóssy Endréében van. Mi szinte minden részletkérdésben is azonos véleményen vagyunk. Az elfogultság elkerülése érdekében Miklóssy Endre tanulmányának opponálására Szálka Miklóst, a Fővárosi Közgyűlés városgazdálkodási bizottságának alelnökét kértem fel.

Pető Iván: Nyílt (válasz)levél az állítólagos mezítlábas vég(i) tag (?)-hoz, Dömötör Istvánhoz

Nyílt levél az állítólagos „kemény maghoz” (Beszélő, 1991. dec. 7.)


Kedves István!

Nyílt levelet intéztél hozzám a Beszélő december 7-i számában, így kénytelen vagyok hasonlóan válaszolni.

Kezdem azzal, hogy nem egészen értem a Beszélő szerkesztőit, miért érezték nélkülözhetetlennek leveled közreadását. Én bizony, ha engem (az azóta megbukott) Kocsis L. Mihály Új Magyarországával vagy Csurka lapjával zsarolnak mint alternatív közlési lehetőséggel, dafke sem segítettem volna a nyilvánossághoz. Kedves István!




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon