Skip to main content

Visszabeszélő

(Baracs Tibor): Kérdések az Egzisztencia Alaphoz


Az Expressz hirdetési újság november 2-i számában olvastam a következő meghökkentő hirdetést:

Az Egzisztencia Alaptól felvett 5 millió Ft-tal társulnék jövedelmező, rentábilis, a havi törlesztés összegét nyereségként nyújtó vállalkozásba. „Csak komoly dolog érdekel. EXP S 62472-B” jeligére a szerkesztőségbe.

A Beszélő olvasóinak nyilvánossága előtt kérek választ ugyanitt az Egzisztencia Alap hitelnyújtásainak felelőseitől:

1. Hogyan lehet 5 millióhoz jutni a pályázat megkerülésével, és az elbírálás lezárása előtt?

2.








(Harmai Gábor): Tisztelt Szerkesztőség!


Már a második olyan cikket olvasom a szeptemberi diáktüntetés témájában, amellyel nem értek egyet. Mivel Varga Júlia és Kása Csaba („Berci, nekem szükségem volna pénzre!”, Beszélő, 40. szám; „Aki szegény, ne tanuljon!”, Beszélő, 43. szám) egymással is polemizál, úgy vélem, nem érdektelen egy harmadik álláspontot kifejteni.

Szerintem Varga Júlia téved, amikor az egyetemek állami támogatását valamiféle adománynak tartja, amit követelni nem illik. A társadalom hozott egy döntést, miszerint neki szüksége van egyetemekre.


(Kincses Katalin), Kis János: [Olvasói észrevétel és szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Szerkesztőség!

A Beszélő 42. számában az SZDSZ elnökével folytatott interjúban elhangzottak egy részével szeretnék vitatkozni.

Kis János úgy látja, hogy az Ügyvivői Testület „nem tud úgy politikai döntéseket hozni, hogy azokat esetleg havonta felülbírálhatják”. Ebből következik, hogy az Országos Tanács a jövőben semmilyen kötelező határozatot nem fog hozni.




(Főcze Lajos): Tisztelt Eörsi Úr!


A „Beszélő” 1990. október 20-i számába a 9. oldalon – a Nagy Sándorral készített interjúba – értelemzavaró hiba került.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségéhez tartozó gyógyszeripari szakszervezetek soha nem voltak az MSZOSZ tagjai. Tehát ki sem léphettek belőle.

Tisztelettel

Főcze Lajos
főtitkár
Magyar Vegyipari Dolgozók
Szakszervezeti Szövetsége











(Gombor Lászlóné), Solt Ottilia: [Olvasói hozzászólás és szerkesztőségi válasz]

(Solt Ottilia: Gyalogolni jó, Beszélő, 40. szám)


Reagálni kívánok magam és több sármelléki választópolgár nevében a „Gyalogolni jó” című Solt Ottilia által írt október 13-án megjelent cikkre.

Szerinte gyalogolni jó, biztosan így van, hiszen amíg Sármellékre ért a zsúfolt, kényelmetlen autóbuszon, rossz hangulata támadt, látszik ez a Sármellékről szóló írása hangvételén.

Zalavárig gyalogolva egészen más stílusban írt Zalavárról.




(Dr. Maul Tamás), A Szerk.: [Olvasói hozzászólás és szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Szerkesztőség!

Akár nyilvánosságot kap, akár nem: úgy érzem, hangot kell adnom aggodalmamnak. Teszem mindezt azért, mert úgy érzem – s talán nem vagyok egyedül –, hogy az SZDSZ-féle szociálliberalizmus időnként szerepzavarokkal küzd. Pontosabban: sokszor a gyakorlatban olyan megnyilvánulásokkal találkozhatunk, amelyek idegenek e dogmanélküliséget magáénak tudó, de bizonyos alapelveket magáénak valló élet- és politikai stílustól.

Liberális barátaimmal együtt többen meglepődtünk Kis János nyilatkozatán.




(Harmatos Miklós): T. Szerkesztő Úr!

A bizalomról és engedetlenségről


A tegnap esti tévébeszélgetésben Antall József azt nyilatkozta, hogy a háromnapos „demonstráció” utáni megegyezésnek nincsenek győztesei és vesztesei. Nem győzött le senki senkit.

(Németh József): Tisztelt Szerkesztőség!

Liberalizmus és kereszténység


Amennyiben figyelemre méltónak találják, kérem közöljék alábbi soraimat.

Reagálni szeretnék Barnkopf Zsoltnak az október 20-i számukban a címadó témáról szóló levelére. Aktualitást kölcsönöz soraimnak, hogy október 21-én a Vatikáni Rádió is foglalkozott e kérdéssel, és többek között Kádár Péternek a Beszélőben nemrég megjelent „Liberalizmus, vallásosság és erkölcs” c.


(Szabó Eszter), S. O. [Solt Ottilia]: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]


A Beszélő 1990. október 20-án megjelent számában a Ki innen! című írás szerzője, Solt Ottilia a hazánkban jogellenesen tartózkodó külföldiek kiszűrésére indult akció első szakaszának statisztikai adatait elemezve megállapította, hogy „…pontos adatok közlése e tárcának még mindig nem az erőssége”.

A Belügyminisztériumban október 17-én e témában megtartott sajtótájékoztatón kiadott háttéranyagban szereplő adatok pontosak, ezek tekinthetők mérvadónak. A Magyar Hírlap 1990.


(–nn–): [Olvasói levél, szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Kőszeg Úr!

Én, a volt III/III. volt hálózata volt tagja választ várok Önöktől: az önkormányzati választásokon szavazhatok-e az SZDSZ-re és Demszky Gáborra?

Közel húsz évvel ezelőtt, egyetemistaként kerültem a Céghez. Nem mondhatom, hogy önként, de azt sem, hogy erőszakkal. Akkor saját hibámból egy nehéz helyzetbe kerültem, az egyetemről kicsapás veszélye is fenyegetett. Ekkor „nyúlt alám” a BM, és én aláírtam a nyilatkozatot. Jó eredménnyel elvégeztem az egyetemet, és jó munkahelyhez, előmenetelhez jutottam.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon