A 2000 szerkesztősége megint kitalált valamit. Urbi et orbi címmel beindították városajánló rovatukat elsősorban nem budapesti olvasóik részére, és mivel egy idő óta, sajnos, e körbe számíthatom magamat is, érdekelt vagyok. Nos, a Simplicissimus fedőnevű vároském, nevét alaposan meghazudtolva, igen széleskörű anyagismeretről tesz tanúbizonyságot.

 
Művészi törekvése lényegét tárja fel meghívója néhány szép sorában Turcsányi Antal. Világossá teszi, hogy a festői alkotás menete benső folyamat, kavargó, tisztázatlan lelki történések konkretizálási kísérlete, melynek soha nem lehet a végére jutni, mert minduntalan új meg új kérdések vetődnek fel. „Úgy látom – írja –, hogy az ember szellemének lakóhelye, lelkének mélye önmaga előtt is zárt, titokzatos. Nem tudható, hogy a különféle spirituális erők honnan, kitől, milyen csatornákon érkeznek.

A nagyszerű Danilo Kis-emlékszám után ismét egy tematikus összeállítással jelentkezik a veszprémi, (?) budapesti, (?) újvidéki (?) folyóirat. E kérdőjelek szándékom szerint egyben utalások erre a központi témára: talajvesztés. Hiszen legsajátabb problémáját fogalmazta meg címlapján az Ex, a régi, klasszikusnak mondható újvidéki idők után mintha légüres térbe kezdene kerülni ez a periodika. Ennek semmi köze a színvonalhoz, az most is igen-igen magas, ám a közeg, a kontextus alaposan megváltozott időközben.

Amikor az olasz Bonito Oliva a hetvenes évek végén meghirdette a „heftige malerei”-t és a „Die Neuen Wilden”-t, nem sejthette, hogy az „elszigetelt” Magyarországon az ifjú festőnövendékek boldogan élnek majd az „indulatos festészet” és „új vadak” felszabadító jelszavaival, és örömmel nyugtázzák, hogy természetes vágyaikat követve szégyenkezés nélkül festhetnek hagyományos olajfestékkel, ecsettel akár vászonra is!

Bernát András fiatal festőművész sem csinált mást, mint festett és festett, és az új festészet többi képviselőjéhez hasonlóan rögtön látványos sikereket aratott Budapest

Vajon Európa melyik táján nem uralkodtak valamikor a Habsburgok? Nápolyban például a spanyol örökösödési háború során, 1707-ben kerültek uralomra, de csak huszonhét évig, 1734-ig tudtak ott maradni. A Bank Austria művészeti fórumának kiállítása, a bécsi Freyungon ennek a rövid időszaknak a barokk művészetével foglalkozik.

A Habsburgoknak nem kellett a maguk szocialista realizmusát, az ellenreformációs barokkot Nápolyba exportálniuk, hiszen virágzott az ott is.

Ha jól tudom, ez az első, hogy magyar költészetet szerkeszt, bár nem volt még olyan nyelv, amiből ne válogatott volna antológiát.


Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Noha én hivatásszerűen, egész életemben világirodalom kiadásával foglalkoztam, azért a magyar költészetben is benne élek. Az Unicornis Kiadónál pedig fejükbe vették, hogy szükség van Magyarországon egy olyan sorozatra, amelyikben a klasszikus magyar költészet többé-kevésbé teljesen benne van, és ők ajánlották fel nekem, hogy gondozzam ezt a sorozatot.

„Evező hangja
verdes a vizen, az éj
dermeszt, a könny hull.”*



Az Ugecu története című filmben van egy jelenet a sűrű köd ülte Biva tóval. Egyszerre megszűnik minden mozgás, eltűnnek a tárgyak, az emberi alakok, csak a szürke köd gomolyog az üres vásznon. Egyetlen hosszú beállításban a mozgókép állóképpé változik át, a film japán fametszetté. Elakad a lélegzetünk.

Ünnepeink közül az óév elbúcsúztatásának rítusa, a szilveszteri mulatság felesel leghangosabban a mindennapok szokásos menetével. Senki sem lepődik meg különösképpen, ha szilveszter éjjelén a latintanárnő az asztalon táncol, ha az igazgató a takarítónővel malackodik, vagy ha a portás vidáman lehülyézi a főszerkesztőt.

A dolgot úgy kell elképzelni, mint geológiai eseményt. Földtani rétegek csúsznak egymásra, más és más színű, felületű és állagú, nyers, szemcsés anyagú rétegek. Néhol valami lomhán folyó anyag tör fel a mélyből, és a szilárd vagy félkemény kőzetek közein hatol előre, amíg a friss levegőn meg nem dermed. A kőzetek azonban tovább dolgoznak, s előrehaladásukban szerves és szervetlen anyagot, törmeléket sodornak magukkal.

Miért hoztad létre a Műhelyház Alapítványt?

Az ötlet két-három éve született. Addig már számos jó produkciót hívtam külföldről, és szerettem volna magyarokat is bemutatni, de általában az volt az érzésem, hogy mi alulmúljuk az elvárható színvonalat. Pedig fontos lenne, hogy a magyar közönség lásson jó hazai produkciókat is. Az alternatív színházi, táncszínházi vagy tánctársulatok többnyire minden intézményben csak megtűrtek, még a Petőfi Csarnokban sincs rá mód, hogy helyben is készüljenek előadások.