A 30-as nemzedék egyik legjellegzetesebb hangú tenorszaxofonosa Gary Thomas. Tavaly majdnem eljutott hozzánk Jack DeJohnette együttesével, de aztán az utolsó pillanatban elmaradt az Erkel Színházba tervezett koncert. Az európai turnéról hazatérve május végén New Yorkban vették fel a JMT kiadó gondozásában most megjelenő Exile’s Gate című CD anyagát. A zene engem leginkább egy tíz évvel ezelőtti John Abercrombie-lemezre, a Nightra emlékeztet.

Mozart és a nők – hálás téma életrajzíróknak, rendezőknek és zenetudósoknak egyaránt. Mozart majdnem minden operájában főszerepet játszik a férfi(ak) és a nő(k) kapcsolata, s az elemzőknek nem kell túlságosan erőltetett vagy merész következtetésekre jutni, amikor párhuzamot keresnek egy-egy librettó és Mozart szerelmi életének eseményei között.

A Woyzecket látni kell. Nem azért, mert díjakat hozott el a filmszemléről. Nem azért, mert hibátlan remekmű… De szép és igaz film, szerethető összes hibájával együtt. A Szédülés, Szász János első filmje, mi tagadás, megbukott. Erre most még magasabbra tette a mércét. Kiválasztotta a világirodalomnak ezt a hasonlíthatatlan remekét, a címszerepre pedig azt a magyar színészt, aki már a szerep előtt Vojcek volt maga, mintha a Kovács Lajos névvel együtt az örök kisember minden terhét, Isten és ember előtti képviseletét rárakták volna.

Az elmúlt egy-két hónap kiállításai képzőművészeti életünk sohasem látott pezsgését hozták. Szerencsére nem külsőségekről, hanem minőségről van szó. Kitűnő művészeink jelentkeznek munkásságuk keresztmetszetével vagy épp eddigi legjobb teljesítményével. Mindezt nem lehet elég sokszor elismételni: kivételes időszakát éli a magyar képzőművészet. (Más kérdés, hogy az eredmények mögött milyen egzisztenciális és anyagi gondok húzódnak meg. Különös ellentmondás.) S ahogy az a kor szellemének legjobban megfelel: nincs államilag preferált vagy hat. eng. irányzat; stíluspluralizmus uralkodik.

A francia filmek kifulladóban vannak, nemcsak a nagy nevek, mint Rohmer vagy Resnais, de a középnemzedék hírességei, Claude Sautet, Téchiné, vagy Tavernier. Talán már csak Jacques Rivette-ben bízhatunk. Viszont teljesen váratlanul remekműgyanús vagy legalábbis nagyon erős hatású alkotásokkal jelentkeznek soha nem hallott elsőfilmesek.

Érdekes fejlemény ez, ugyanis sokáig éppen a fiatalok, az újak hiányáról panaszkodtak a francia nézőit és kritikusok.

A József Attila Színház Stúdiószínpadán a magyar színházakban megszokott próbakezdéshez képest korai időpont ellenére is nagy a nyüzsgés: díszítők, kellékesek, öltöztetők sietnek fel-alá a parányi színpadon; ki egy sínen guruló falat próbál mozgatni, ki a hatalmas asztalon lévő terítékhez helyez újabb és újabb metszett poharakat, nehéz evőeszközöket, ki egy furcsa, zöld levelekből varrott zakót visz az öltözőbe.

Lassan minden a helyére kerül, leereszkedik a vérvörös előfüggöny – hogy aztán az ügyelő jelére újra felemelkedjen, s elkezdődjön a próba: Pilinszky János: GYEREKEK

Ebben az évben kezdte meg működését a Szabó Ervin Gimnázium irodalmi-drámai fakultációja.

„Rossz volt hazajönni a börtönből ’58-ban, és látni, hogy közben mi lett Magyarországból. Nagyon nyomasztó volt. Az a szörnyű érzés fogott el, hogy magyarul már csak hazudni lehet. És ez így is volt. Viszont akkor mitévő legyen az ember? Hogy én nem leszek magyar költő, azt már akkor biztosra vettem. Miről írjon az ember verseket, amikor mindenki hazudik? És akkor eszembe jutott, hogy festő leszek, Kováts Alberttel – aki szintén festő lett – már a fűtéscsöveken erről beszélgettünk – a Markóban. Új barátokra tettem szert – a sors és Vekerdy Tamás jóvoltából.

Zsótér Sándor zalaegerszegi Szentivánéji álom-variációja nem engedi meg, hogy belefeledkezzünk a mesébe. Shakespeare az illúziókba kapaszkodás több lehetőségét is felkínálja. Ha nyugtalanító az éjszínű valóság, hihetünk a tündérjátékban. Ámulhatunk az álomképek kavalkádján, ha ebben leljük vigaszunk. Akár zenének is hallhatjuk azt a zengő zűrzavart, ahogy vadászkopók dühödt csaholása riasztja rémálmaiból a hajnali erdőt. A zalaegerszegi előadást látva azonban képtelenség bájos tündértörténetnek hinni a zsigerekig hatoló szerelmi kín gyötrelmeit.

Almásy Aladár mostani nagyszabású kiállítása – több mint nyolcvan egyedi mű – a művész jellegzetes grafikusi képszemléletéről is számot ad. A kép emblematikus hatása, „ütése” nem érdekli, a képi egység is csak másodlagos követelmény nála. A részletekből indul el, a tűhegyes eszközzel vont finom jelekből. A rajz, mint pókháló szövedéke terjed szét a lapon, egyre újabb motívumokkal gazdagodva. Olyan apró pontot, képmorzsát is odatesz, aminek a képegész szempontjából nincs jelentősége, de őt más eszmény vezérli, a képi elmondás, a vizuális elbeszélés szándéka.