Sok öröme nem telhetett a ’83-as előadásban, hamar betiltották.

A betiltás szó nem fedi a valóságot, és a mártírium hamis látszatát kelti. Valójában ugyanis az a különös, furcsa dolog történt – amit én is csak a leállás után tudtam meg –, hogy Genet-től, aki különleges adózási privilégiumokat élvezett Franciaországban, éppen a mi bemutatónkat megelőzően, váratlanul megvonták ezeket a kiváltságokat (ahogy a többi kiemelt művésztől is), amire viszont Genet, ez az enfant terrible, dühében az összes darabját letiltatta a világ minden táján.

A Szombat januári számában hitközségi tudósítások a Zsidó Múzeum kirablása kapcsán vizsgált felelősségről, interjú a Magyar Zsidó Leszbikus és Homoszexuális Csoport egyik alapítójával, körkép az izraeli felsőoktatási lehetőségekről külföldiek számára, Sanders Iván tanulmánya a világhírű (csak szülőhazájában ismeretlen) Kaczér Illés regénytetralógiájáról, Balla Margit grafikái és Szegő György elemzése a művész ikonográfiájáról.

I love You Budapest


Földes László (Hobo) estjének címe ugyanaz, mint most megjelent lemezéé. „A műsor… témája nem új, folytatása eddigi munkáimnak, a Kőbánya, a Moszkva tér, a Batthyány tér bluesnak, amelyek szintén kifejezték a városhoz való kötődésemet. Rólam, rólunk szól. Arról, hogy miért is maradtunk itt, mit rontottunk el… Mindössze egy olyan ember álmait, vízióit, arcpirító ripacsériáit fogja látni-hallani a közönség dalban-szövegben előadva, aki igazából bohóc szeretett volna lenni.” (Hobo)

A szöveget ezúttal teljes egészében F. L.

Fontos és sajátos szempontból kutatja Balás Piri László az ’56-os forradalom máig feltáratlan fehér foltjainak egyikét. A már megszokott visszaemlékezésekkel, átfogó (és nagyrészt sikerületlen) monografikus kísérletekkel vagy helytörténeti összefoglalásokkal szemben egy szakmai közösség magatartását és ennek a magatartásának következményeit vizsgálja 1956-ban. Az egyik megkérdezett, dr. Hősz Dezső orvos állapítja meg, hogy a forradalmi bizottságba mindenütt az elit értelmiségieket választották, nem kell hát csodálkozni, hogy a börtönökben annyi orvos is ült.

Számomra három centruma van ennek a folyóiratszámnak. Az első nyilvánvalóan Tar Sándor művészete köré szerveződik. Három színvonalas kritikával ünneplik a nagy írót (Károlyi Csaba, Radics Viktória, Závada Pál). Az első inkább elvi, a második meditatívabb, a harmadik önvallomásos-novellisztikus jellegű.

Nagyon szép a lap első oldalán tündöklő Petri-vers, megkapó és szeretetteljesen odahajló „az agg bárdot”, az ötvenévessé lett barátját és pályatársát köszöntő Várady Szabolcs-kisesszé, és igen szellemes, nagyvonalúan „történelemhamisító” Borislav Pekic elbeszélése, Az EMBER, AKI HALÁLT EVETT, de most mégis a folyóirat teoretikus jellegű közleményeiről szeretnék legelsősorban beszélni. Van valami, nem is olyan nagyon rejtett összefüggés, egybecsengés az e nembe tartozó írások között, közülük háromra hívom fel mindenekelőtt a figyelmet.

Az első a TŰZFAL – MAGYAR IRODALMI hallgatókönyv, Szkárosi Endre és az avantgárd képzőművész, Bernáth(y) Sándor közös munkája. „A »Konnektor«-ral… MAGYAR IRODALMI HALLGATÓKÖNYV-ünkben a magyar költészet számunkra kiemelkedően fontos darabjainak akartunk hangot adni… hogy felkavaró valóságukat ne a kötelező tisztelet pora temesse mind mélyebbre, hanem az eredeti érvényt és hatást újrateremtő mozdulat tárja azt elénk, a mi életünknek is fájdalmas részeként. A NEMZETI DAL-t mint a maga idejének radikális, lázadó punknótáját.

Tavaszi Fesztivál csak márciusban lesz, de ha megnézzük a februári zenei műsorok előzetes programfüzetét, azt gondolhatjuk, hogy máris itt a tavasz. A Budapesti Fesztiválzenekar hat koncertet ad, emellett még másik tizenegy szimfonikus zenekart hallhatunk, „nagy nevekkel” a karmesterek és az előadók között. És akkor még nem szóltunk a kamarazenei estekről és előadóikról. Ebből a bőségből csak úgy tudunk kikeveredni, ha a szekrényben hagyjuk a komolyzenéhez való ruhánkat, kimegyünk Óbudára.

„Mit mondanak?” – kérdezné a szereplőket figyelve Vladimír. „Az életükről beszélnek” – válaszolná segítőkészen Estragon. „Hát nem elég, hogy éltek? – aggodalmaskodna újból Didi. „Beszélniük kell róla” – nyugtatná meg barátját Gogó.

Ez a kényszer mozgatja Forgách András darabjának hőseit. Beszélniük kell az életükről, szerelmeikről, szenvedélyeikről. Beszélni akarnak a sorsukról, ha már oly kiszolgáltatottak vele szemben. Szavakká formálják vágyaikat és szenvedéseiket, s a másiktól kérdeznek, ha maguk képtelenek választ találni kételyeikre.

A MADI (Mouvement-Art abstrait-Dimension-Invetion: Mozgás-Absztrakt művészet-Dimenzió-Invenció) elnevezésű művészeti programot – amire rímel a FORMÁZOTT tematika és kiállítás – 1946-ban Buenos Airesben hozta létre az uruguay-i születésű, ma 80 éves Carmelo Arden Quin képzőművész-teoretikus. Esztétikájának középpontjában az életet jellemző vagy szimbolizáló mozgás áll.

A MADI-mű úgy él a térben, mint hal a vízben, és felveti a kérdést: hol kezdődik a mű, és hol a környezete? Milyen viszonylat van a belül és a kívül között?