A nyolcvanas évek legvégén, a RADÍRFEJ-en és Az ELEFÁNTEMBER-en túl, de az IKERCSÚCSOK-on még innen tűnt föl nálunk David Lynch 1986-os mozija, a KÉK BÁRSONY. Valami olyasmit írtak róla, hogy ifjú hőse, Jeffrey hazafelé menet levágott emberi fület talál a mezőn. Na ne, mondhattuk erre többen, ezt talán már mégse… és kihagytuk. Sose higgy a műsorújságnak, mondtam én utóbb, amikor a következő filmtől, A VADSZÍVŰ-től (VESZETT A VILÁG) fellelkesülve mégis megnéztem.

„Mert amire az embereknek egész életükön át szükségük van, ha szépen akarnak élni, azt sem a rokonság, sem a tisztségek, sem a gazdagság, sem bármi más nem tudja úgy kifejleszteni bennük, mint Érosz. Mi az, amiről beszélek?

Mindkét számban fejezet Kornis Mihály Napkönyvéből, majd a szerző bejelentése: így, a vége felé járva a regénynek, elköszön, hogy immár saját kedve, tempója szerint végezze be a művét.

Mikor is találkoztunk először? Valamikor a hatvanas évek közepén. A rajongó gimnazista, meg a mindig más színű papírba burkolt, ronggyá olvasott folyóirat. Ki nem hagytam volna egyetlen találkát sem. Évenként tizenkét titkos – határozottan annak éreztem – randevú, csak az enyém, idegen, térben és mintha idolén is távoli gondolatokkal, eszmékkel. Múltak az évek, az együttlétek veszítettek titokzatos bájukból – a nagyvilág némiképp belakhatóbbá vált, s a Nagyvilág már nem egyedüli hírnöke. Megkopott hűség, ami már hűtlenség.

Volt egy nevezetes nyelvész, aki a kék elefántban ragadta meg az emberi nyelv és az emberi létezés specifikumát. Az állat számára ugyanis az kék, ami kék, az ember számára viszont bármi lehet kék, mert a kékség azáltal, hogy nevet kapott, elkülönült a kékséget viselő dolgoktól, megszabadult tőlük, önállóvá vált, és szabadon röpködhet egyik szóról a másikra, elefántra és rapszódiára. „Elleng a néma kék idő…” stb. Ebből a szabadságból származik az emberi képzelőerő, alkotóerő, fogalmi gondolkodás és szócséplő képesség.

Wim Wenders egykorvolt angyaloknak ajánlotta Berlin fölött az ég című filmjét, egy Jaszudzsiró, egy François és egy Andrej nevűnek. Truffaut-t és Tarkovszkijt ismerjük annyira, hogy magunkban a keresztnevükön szólítsuk őket, de ki lehet az a harmadik?

Ozu Jaszudzsiró a háború előtt indult jeles és népes japán rendezőnemzedék tagja, akik közül Kuroszava Akira emelkedett a legmagasabbra, talán azért, mert ő merészkedett legmesszebbre a hagyományoktól, és jutott legközelebb az európai kultúrához és ízléshez.

Középen hatalmas oszlop, előtte a mennyezetre erősített vaslánc, néhány vödör, felmosórongy, slagok, székekkel körülvett, néhány centi magas dobogó: egy mészárszék – Ruszt József látomása – a színtér, ahová a talpig bársonyba öltözött Pembroke herceg és neje belép, s felkonferálja produkciójukat, II. Edward király tragikus históriáját, Christopher Marlowe művét.

Mint más reneszánsz darabok, a II. Edward is jobban elférne kőszínházi méretek között.

Művészetünk titokzatos alakja volt évtizedeken keresztül a most 84 éves Jakovits József. Szobrait nem láthattuk, nem tudtuk, él-e, hal-e, itthon van-e vagy külföldön. Művészetéről csak legendák szóltak. Oka pedig mindennek az volt, hogy mint az egykori Európai Iskola prominensének, művészete hosszú ideig tiltott gyümölcsnek számított. Aztán a hetvenes évek végétől kezdtek megjelenni szobrai a hazai nyilvánosság előtt, és 1983-ban a Nemzeti Galériában volt kiállítása. 22 évig tartó New York-i emigrációja 1987-ben ért véget.

Ezen az őszön eddig alig volt előadás a Merlinben. És ahogy nézem, novemberben is kevés van.


Borzasztó kevés. A Kakaó koncerten és a 2000 esten kívül csak a Pétervár meséi bemutatója. Egyébként épp az új előadás miatt játszottunk keveset. A rendező, Jefim Koutsher a Tagankáról jött, egy „mániákus őrült”, aki itt is úgy csinál színházat, ahogy arrafelé szokás, hosszú hónapokig, teljes intenzitással. Eredetileg fél év próbaidőhöz ragaszkodott, és az már egy kompromisszum, hogy négy hónap felkészülés után bemutatjuk.

Mi a zazen?

A zazen az a testtartás, amit Buddha gyakorolt, ebből ered az ő tanítása, ez a testtartás Buddha maga. Intellektuálisan elsajátítani, könyvekből megtanulni nem lehet, csak gyakorlással. Megmutatom, figyelj: a térded a földet érinti, a fejed az eget. A két kezednek érintkeznie kell egymással. Tartsd a levegőt mélyen benn, a belégzés nem érdekes, csak a kilégzés – hosszan, lassan, nyugodtan lélegezz ki.

Csak befelé figyelj, a testedre, az érzéseidet, gondolataidat hagyd jönni és menni.