Jorge Luis Borges kilenc nagyszerű Dante-tanulmányban gondolkodik el az Isteni Színjáték egy-egy motívumán, metaforáján, utalásán. Mert valóban mintha csak hangosan gondolkodna (akár kötetben közreadott előadásaiban) azokon a dolgokon, amik a commedia sűrű olvasgatása közben szöget ütöttek a fejébe. „Nem olvastam még el minden Dante-kommentárt” – jegyzi meg, holott bármiről írjon is, az az érzésünk, hogy a világ legnagyobb könyvtárlabirintusába vezet bennünket, ahol ő nemcsak a létező, de az elveszett vagy meg sem írt könyveket is ismeri.

A kérdésre, hogy melyik ország a világ legnagyobb filmgyártója, habozás nélkül neveznénk meg Amerikát. Holott már jó ideje Indiában készül a legtöbb film évente. Ennek ellenére az indiai kinematográfia hatalmas fehér folt az itteni térképeken, egyetlen névvel: Satyajit Ray. A bengáli rendező 1955-ben állt elő első munkájával, a Pather Panchalival, amely még abszolút amatőr módon, viszontagságos körülmények között készült, s csak „isteni beavatkozás” (a bengáli miniszterelnök személyes közbenjárása) révén sikerült tető alá hozni.

Zene


A Diáksziget nagy erénye, hogy közel 200 hazai együttesnek, szólistának – köztük jó néhány ígéretes fiatalnak – biztosít fellépési lehetőséget. S mindezt igazán méltányos, napi 350 forintos áron látogathatják a fiatalok. A nyitó nap fénypontja várhatóan a Sziámi vadonatúj lemezének élő bemutatója lesz. Persze a szervezőit gondoskodtak arról is, hogy minden napra jusson legalább egy világsztár vagy rocktörténeti jelentőségű együttes. Abc-sorrendben: Blood, Sweat and Tears (aug. 21.); Eric Burdon (ex-Animals; aug. 19.); Byrds (aug.

Ha rangsorolni lehet az emberi szenvedést, az 1944-es háborús év minden bizonnyal az értelmetlen háborús gyötrelmek tetőpontját jelentette. Sztálingrád és El Alamein után tudni lehetett, hogy Németország elvesztette a háborút. Hitler azonban nem volt Luddendorf – akinek, bármilyen ellenszenves figurája is az európai történelemnek, múlhatatlan érdeme, hogy 1918-ban megadta magát, holott körülbelül egy évig elhúzhatta volna még a harcokat. A Führer ha lehet, a korábbinál is nagyobb lendülettel folytatta az európai zsidóság kiirtását.

Kell ez a kiállítás, válaszolom az elképzelt ellenvetésekre, hogy elég volt már az emlékezésből, van a világnak egyéb baja is, hagyjuk a múltat, és így tovább. Kell, mert lehetővé teszi, hogy megértsünk valami keveset abból, ami történt. Eltelt ötven év. Többen vagyunk már, akik később születtünk. Akik nem tapasztalhattuk meg, hogy a tudat alatti félelmek, a konformitás, az irigység hogyan választotta ketté az emberiséget olyan erővel, hogy a kettéválasztások sorában az utolsó az azonnali halál és a lassú haldoklás közé tétetett. Dokumentumokat, adatokat, fényképeket látunk.

…rákényszerül a néző, hogy feladja azokat az önkéntelen képzeteit, amelyek gyermekkorában beléivódtak. Arra gondolok, hogy a „szobor” hívószóra – legalábbis elsőre – valami figurális alkotás képe sejlik föl előttünk, egy „ércbe öntött” vagy kőbe faragott kiválóságé, nemzeti nagyságé, amilyen számtalan akad városaink közterein, s amin a szó jelentését megtanultuk annak idején. Erősen megformált művekről van szó, amelyeknél az anyag szerepe alantas, feladata csak annyi, hogy engedelmesen kövesse a szobrász – többnyire ábrázolást célzó – alakító tevékenységét.

A múlt század második felében hősnők lettek a prostituáltakból. A kaméliás hölgyek divatot, sőt zsanért teremtettek az irodalomban: ez volt a perditaromantika. Amikor a szűkösnek érzett neorealizmust meghaladni igyekvő új olasz rendezők az ötvenes évek végén kimentek az utcára, ott már semmi romantikát nem találtak. Cabiria és Mamma Roma emberi méltósága és tisztasága egy prózai és kíméletlen világban mutatkozik meg.

Bécsnek büszke várában – amelyik egykor Mátyás bús hadát nyögte – most a nagy magyar király könyvtáráról látható kiállítás. A Korvin Mátyás és a reneszánsz művelődés a Hofburgban, az Osztrák Nemzeti Könyvtár gyönyörű barokk dísztermében tekinthető meg.

Az ötvenes–hatvanas években forradalmak rázták meg az európai filmművészetet. Szeretjük mondogatni: Európa, holott sokkal inkább nemzeti mozgalmakról volt szó, a francia és a cseh, a magyar (budapesti iskola), a lengyel s valamivel később a nyugatnémet filmről.

E nemzeti filmiskolák mind az „új” címszó alatt kerültek be a lexikonokba, kivéve az ötvenes évek második felében született angol free cinemát. Ami az elődök jól bevált témáitól, dramaturgiai szabályaitól, gondolkodásától és idealizált ábrázolásától mentes, szó szerint szabad filmet jelent.

a Műcsarnok Palme-házának is nevezett kiállítóházában, a Városligetben láthatók. Megérdemelten sikeres, kirobbanó tehetségű, eredeti alkotóról van szó. Munkáinak csinos galériája sorakozik most fel a három teremben. A rendelkezésre álló tér és a szobrok száma a legjobb arányban áll egymással: a művek éppen betöltik a teret anélkül, hogy túltelítenék. Mind körüljárható, s közben jól érzékelhetjük a tér – a szobrász szándékának megfelelő – hajlásait és hullámzásait.

Mata Attila durván elnagyolt fahasábokból, tuskókból ácsolja és illeszti össze szobrait.