Wim Wenders mindig jó érzékkel választott ki és vitt filmre irodalmat. A legszerencsésebb találkozások Peter Handkéval estek, kezdve az első önálló játékfilmen. (A kapus félelme a tizenegyesnél), folytatva egy közös Goethe-adaptáción (Hiás mozdulat), s végezve – idáig – a Berlin felett az éggel.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeumot két kiállításért is érdemes fölkeresni. A Második Nemzetközi Művészkönyv Kiállításra közel százötven művész hozta el négyszáz munkáját, Robbin Ami Silverberg ugyancsak papír- és könyvmunkákat mutat be tárlatán. Óriási anyag ez együtt, a kézművesség, a grafika, a festészet, a szépírás és még sok művészeti ág kézfogója.

A Magyarországon jóformán teljesen ismeretlen festőt és grafikust, Kassákhoz hasonlóan, a húszas évek elejétől a konstruktivizmus formavilága ragadta magával. Expresszionista korszakán már az első világháború előtt túljutott. Kezdetben fametszetein és festményein még felismerhető mindaz, amiért a kor gyermeke – így ő is – rajongott, vagyis a modern technika és építészet vívmányai: gyárak, repülőgépek, fúrótornyok és felhőkarcolók, de aztán 1918 és ’23 között ezek fokozatosan átalakulnak képépítő elemekké, s derékszögű rendbe sorakoznak.

A jelek szerint 50-60 év kell ahhoz, hogy kellő távlatból ítélhessünk a művészet kérdéseiben. Művészettörténészekre vár annak a föltárása, hogyan volt lehetséges évtizedekre – és akkor úgy látszott, egyszer s mindenkorra – a köztudatba sulykolni, hogy a két világháború közötti művészetünk gerince, „fővonala” a Gresham-kör – Bernáth, Szőnyi, Berény – festészete volt, s minden egyéb művészeti jelenség ahhoz viszonyítva értékelendő. Ami pedig nem illeszthető e vonzáskörbe, az elhanyagolható extremitás, perifériális törekvés.

Július 2-án, szombaton 19.30-kor a Kossuth Klubban (VIII., Múzeum u. 7.) zenei életünk eddig szinte agyonhallgatott nemzetközi hírű képviselője, Kathy Horváth Lajos Menuhin-díjas hegedűművész tartja meg szerzői estjét. A 42 éves budapesti muzsikus pártállami léptékkel is furcsa pályát járt be. 20 évesen (1973) már a hazai jazz-élet szenzációja, Szakcsi Lakatos Béla jazz-rock zenekarának, a Rákfogónak virtuóz hegedűseként. Két évvel később az avantgárd jazz hazai atyamestere, Szabados György együttesének egyik vezérhangja volt.

Tizedszer rendezik meg a Nemzetközi Bartók Fesztivált Szombathelyen. Ma már nemcsak Bartókot játszanak, de kezdetben az ő művészetének stílus- és előadásbeli problémái adták a fesztivál oktatókurzusainak és koncertjeinek fő vázát. Július 4. és 15. között ismét a kortárs zenével és annak előadásmódjával foglalkozó kurzusokat tartanak a „szakértelmiségiek” (ahogy F. Gy. mondja) magyar és külföldi zenészek részére, s ezzel párhuzamosan, illetve a kurzusok végén a nagyközönség hangversenyeken ismerkedhet meg a művekkel és előadói felfogásokkal.

Még mielőtt továbblapozna vagy legyintene, kedves olvasó, gyorsan leszögezem, ez a könyv nem olyan, nem az, amire gondolnak, és amire én is gondoltam. Nem rózsaszín cukormázzal bevont egyébként is túlédesített siker- vagy jobb esetben pályatörténet. Nem. Igaz, azt sem tudom megmondani, hogy pontosan mi – már a műfaját tekintve. Mert magát ugyan interjúregénynek aposztrofálja, de annál jóval több: kor- és életmódszociográfia, lélektani megközelítésű dokumentumregény.

Varga Géza Ferenc munkáival legutóbb a Vigadó Galériában találkozhattunk Budapesten, az immár legendás Fáskör kiállításán. Az elnevezés találó. A fásköriek szobrászok, akik elsősorban fával dolgoznak. De nem azon a szokott módon, hogy a fát egyszerűen nyersanyagnak tekintenék. Hanem mint akik ezt a növényt különös becsben tartják, megformálásakor az egyéniségét respektálják, a mű karakterét a kiválasztott fáéhoz szabják.

Még a laptól megszokott magas – ami azt illeti, a legmagasabb – színvonalhoz képest is kiemelkedő a júniusi szám kritikai rovata.

Ha nem volna, ki kellene találni. Az MTV alámerülése idején (mélyebbre csak azért nem süllyedt, mert már feneket ért) mutatkozott meg igazán, milyen jó is (hogy van).

Az embert úgy általában nem szokta érdekelni, hogy egy adót ki és miért gondol és finanszíroz – legfeljebb különös esetben, médiavillongás idején, adófizetői minőségében vagy újságolvasóként –, amikor éppen néz, akkor semmiképp sem. Nézőből kétféle van. Az egyik leül a képernyő elé, s elkezd pilinckázni. A másik előre kiválasztott programra megy.