Magyarország ideiglenes köztársasági elnökét a közelmúltban arra késztette egy riporter, hogy vegye számba: az elmúlt évtizedek valóban nagy formátumú személyiségei közül kik azok, akiknek helye lenne napjaink honatyái között, de már nem élhették meg az anciem régime összeomlását. Bibó István neve is fölmerült. Bibónak – mondta az elnök – nem csupán helye lenne, de szellemisége jelen is lesz, és hatni fog az új parlamentben.

Bibó István megidézése manapság elsősorban azért időszerű, mert a kormányzat most terjesztette a t.

Varsói Szerződés

Győzött a kormány: Újabb SZDSZ-javaslatot fogadott el

Május elején a pártok – a Fidesz kivételével – még kígyót-békát kiáltottak az SZDSZ-re, mert hebehurgya módon javasolta, szólítsa fel a parlament a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről.

Bizonyára nem a bajor kereskedelmi és ipari kamara a legmegfelelőbb hely arra, hogy először itt jelentse be a kormányfő és gazdasági tanácsadója a magyar iparpolitika felpörgetésének hadműveletét. Ámbár lehet ez afféle védekező manőver. Vendégségben nem kell tartania olyan kritikától, amelyre a parlamentben vagy a gazdasági kamarában, de talán még a kormányülésen is számíthat. A külhoni közhírré tétel kevéssé kedvelt módszerét az MSZMP-ben megboldogult Grósz-kormány alkalmazta előszeretettel.

Nesze nekünk! Egy fél évvel ezelőtt, amikor az MSZMP és az MDF megállapodást kötött az átmenet ügyében, aláírásgyűjtést kezdeményeztünk, és népszavazással érvényesítettük a háromoldalú tárgyalásokon kisebbségben maradt álláspontunkat. Mi akkor kiadtuk a DÖNTSÖN A NÉP jelszót, ők meg vádoltak bennünket: keverjük a bajt, zavarjuk a demokratikus átalakulást, megbontjuk a nemzeti egységet.

Ugyanazon szép pünkösdelőn, amikor nemzeti főpártunk, az MDF kurucoldali soraiból tiborci jajszavak panaszolták fel a rájuk fészkelt labanc-meráni kakukkfiak garázdaságait, a fiatal demokrata közlegények is támadásba lendültek. A támadás célpontjául saját nagyvezérkarukat választották.

Fordítsuk csak ki a zsebeket, uraim! – kiáltozták több mint két napon át az ifjú rebellisek. A forma tehát gazdasági volt. A tényleges beltartalom alighanem más.

37 éves lenne, szabad demokrata, és ott ülne velünk a Parlamentben…

Már két éve, hogy itthagyott minket váratlanul és érthetetlenül. Mennyi minden történt ebben a két évben.

Csak a bérlakások és a lakóházépítésre kijelölt telkek értékesítését, valamint az Állami Vagyonügynökség hatáskörébe utalt, azaz 30 millió forint feletti ügyleteket és a kincstár által zárolt ingatlanok forgalmát nem felügyelik majd az új megyei bizottságok.

Forradalom forradalmárok nélkül

Magyarországon, ugyebár, megdőlt a kommunista pártdiktatúra. Ez fölöttébb különös módon történt. A magyar nép nemhogy nem vívott meg forradalmat, hanem – bár közvetett módon kifejezésre juttatta ugyan elégedetlenségét – a demokratikus fordulat egész időtartama alatt nem szűnt meg engedelmeskedni a fönnálló hatalomnak.

A közkegyelem a megbocsátás aktusa, nem a Büntető Törvénykönyv és nem a bírósági gyakorlat kritikája – hallottuk a miniszter úr expozéjában. Mindazonáltal bármennyire rutinszerűen tér is vissza az államok életében, mindig üzenetet tartalmaz arról, hogy milyen bűncselekményekre kíván a törvényhozó fátylat borítani, és melyeket üldöz teljes szigorral.

Valami mély szabályszerűség munkálkodhat a pártok életében. Akár győzött a párt, akár nem, akár sikeres volt a vezetés, akár nem, valakik most a vesztére törnek.

Az elmúlt héten az MSZP kongresszusáról, Nyers Rezső bukásáról tudósítottunk. Most szerencsésebb pártvezérek, dr. Antall és dr. Orbán esetével foglalkozunk. Ők visszaverték a kritikusokat. Jó is, hogy így történt. Különösen dr. Antall nyugodt ereje nyugtat meg bennünket. Mint T. G. M. írásából kitűnik, senki sem várja annyira a kormányát, mint az ellenzék.