Skip to main content

Beszélő


Romániában a kommunista diktatúra elnyomása nem csupán mennyiségileg, hanem minőségileg is különbözött a többi, ún. testvérországétól. Az elnyomás jellege meghatározta az ellenállásét is. A diktatúra brutális ereje, intenzitása közismert. Emiatt vagy főleg emiatt nálunk igazi ellenállási mozgalom soha nem alakult ki, csupán izolált egyének ellenállása létezett.

De kevésbé figyelnek fel arra a fontos tényre, hogy az utóbbi évtizedek román diktatúrája állt az összes kelet-európai ország közül ideológiailag legtávolabb az ún.


avagy: bajok a demokrácia körül


Átmeneti rendszerben élünk. Senki sem tudja megmondani, hogy milyen irányban fejlődünk. Mi, a demokratikus ellenzék tagjai úgy érezzük, győztünk, ízlelgetjük a győzelmünket, mint ahogy a kommunisták – nemrég még börtönőreink – ízlelgetik vereségük keserűségét.


Itt valahol, ott valahol – Budapesten, Ljubljanában, Pozsonyban, Prágában, Varsóban, később talán Szarajevótól Wilnóig sőt keletebbre is – néhány liberális összehajol. Kicsodák? Amolyan jómadarak. Mindig több szabadságot akarnak. Ilyen vagy amolyan nyelven szót tudnak érteni egymással. A nyelvi közlekedés alacsonyabb fokán, de a korláttól elmésebben és több mimikával cserélnek eszmét egymással, anyanyelvük különbözőségétől meg nem zavartatva.


Nyugat-Európában sokan azt mondják: a liberalizmus halálra győzte magát. Megvalósult szinte minden, amit a liberálisok az elmúlt két évszázad alatt követeltek: a jogállamiság, az alkotmányos demokrácia, az emberi jogok intézményes védelme, a piacgazdaság, az áru-, személy- és tőkeforgalom, valamint a tájékozódás és tájékoztatás korlátainak fokozatos lebontása.

Kis János megnyitója


A liberalizmus helyzete Közép-Kelet-Európában paradox: bár a liberális pártok itt általában erősebbek, mint Nyugaton, a liberalizmus mint a társadalomban gyökeret vert mentalitás mégis viszonylag gyenge. Vannak demokratikus intézményeink, van szabadon választott parlamentünk, de még nincs megfelelő szociális és gazdasági infrastruktúra, amely a liberális társadalom hordozója lehetne: hiányzik a magántulajdonon alapuló piaci rendszer, és igen kezdetleges a polgárosult középosztály.

Ráadásul mély gazdasági válság uralkodik a térségben.



– kérdezzük egymástól – magunktól az utóbbi időkben egyre gyakrabban, ki „káromkodva”, ki csak „fütyörészve”, mindenesetre egyforma döbbenettel konstatálva, hogy bár a kommunista diktatúra kimúlt, mégis mintha napról napra szűkülne a tér Közép-Kelet-Dél-Európában az elképzelt szabadsághoz. Időnként komoly kételyeink támadnak, lehet-e – s miként lehet – liberálisnak lenni olyan térségben, ahol még egy szabadelvű konferenciára sem engedik el annak az országnak a képviselőit, amelynek jövőjétől pedig oly nagymértékben függ az egész régió sorsa.

A tisztánlátás fundamentuma


Örök titok, kik lehettek és kiknek a szavazótáborát gyarapították a rossz modorú polgártársaink, akik e rendszerváltó év tavaszán röplapokon tájékoztatták tudatlan honfitársaikat arról, hogy Orbán Viktor (a József Attila lakótelepen olvasható falfirkák szerint: „zsidóbérenc cigány”) egész életében liliomokat tiport, T. G. M. a szeku szolgálatában kereste kenyerét, Tölgyessy Péter kiútja pedig Jeruzsálem felé vezet.

Saját bevallása szerint az MDF-nek ezekhez az urakhoz nincs semmi köze. Mint ahogy a Horthy-korszakhoz sincs.


avagy ki tudja, holnap mire ébredünk?


1. Stux úr, maga vérbeli párizsi lett

Mit jelent az MDF nemzetközi tekintélye és elismertsége? Ennek a kérdésnek a helyes megválaszolásához szemügyre kell vennünk a Nyugat Kelet-Európa-politikájának történetét és a magyar külkapcsolatok közelmúltját.

1968, a cseh „emberi arcú szocializmus” leveretese után a Nyugat beletörődött abba, hogy a brezsnyevi Szovjetunió kontrollja hosszú évtizedekig teljes lesz Kelet-Európában.





Az SZDSZ sürgősségi indítvánnyal nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot, mivel újabb több ezer közjogi szerepet betöltő képviselő megválasztása előtt kívánta volna kizárni a titkosügynököket (szigorúan titkos tiszteket és hálózati személyeket, lásd Beszélő, 5–6–7.

100 nap – ellenzékben


„…úgy ítéljük meg – értékel az SZDSZ –, hogy a kormány első 100 napja után az ország erkölcsi, gazdasági és társadalmi állapota rosszabb, mint a választások pillanatában volt. A történelmi pillanatot a választásokon győztes koalíció elszalasztotta. A nagy remények szertefoszlottak.”

„…el kell ismernünk – summáz a Fidesz –, hogy az eltelt első száz nap előrevitte a demokratikus átmenet ügyét. Ez pedig közös ügyünk, ezért örömmel ismerjük el a kormány eredményeit.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon