Skip to main content

Beszélő


De éppígy a társadalomra is tartozik. Méghozzá nem csak másodsorban. Ezt könnyebb belátni a családtervezésért síkraszálló érvek hallatán. A nyugat-európai tévék sorra mutatják be a Menet c. filmet. Ez arról szól, hogy az aszály és éhínség kettős átka alatt nyögő szudániak elhatározzák: új hazát keresnek. Az elhatározást tett követi. Fölkerekednek, átkelnek a sivatagon, a Gibraltári-szoroshoz vonulnak. A földönfutók tudata útközben átalakul: jogot, jólétet követelnek. De hiába. A film zárójelenetének színtere egy dél-spanyolországi fürdőhely.

Miniszterjelöltek a parlamenti bizottságok előtt


A honvédelem minisztere


A vegyes benyomás abból keletkezett, hogy a miniszterjelölt láthatóan óvakodott attól, hogy vitába keveredjen a kérdezőkkel, vagy vitatható dolgokat állítson a nyilvánosság előtt. Bevezetőjében elsődleges feladatának a nemzeti szellem helyreállítását jelölte meg a hadseregen belül, a tiszti-tiszthelyettesi állomány felmérését, majd átszellemítését, a nemzeti múlt, a nemzeti eszmék szellemében való katonai nevelést. E nevelés azonban nem lehet kizárólag a honvédség feladata, mondta.


Az ínség zavara

A vállalati sorban állások felszámolására a kormány olyan programot dolgoz ki – írja a dokumentum –, amely a 40-50 legnagyobb és csődhelyzetben lévő sorban álló vállalatnál „állami, banki és privatizációs eszközökkel összehangoltan eléri a felduzzadt tartozásállomány apadását. Ugyanakkor, a következő programpont szerint, a kormány csődeljárásokat indít 30-40 tartósan veszteséges vállalat ellen.



A kérdezett előadta, hogy a rendőrség személyi vezetésének a problémája sok álmatlan éjszakát okozott néki, és a döntés meghozatala nem volt könnyű. Információi szerint dr. Túrós András nagyon jó szakember, és a civil rendőrfőnök helyetteseként szigorúan szakmai feladatokat fog ellátni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a rendőrök, a szakma nem fogad el akárkit vezetőként. Dr. Túrós András szakmai tekintélye vitathatatlan. „Kényszerpályán vagyunk, és az egész országot lecserélni nem lehet.” Dr.


Persze lehet azon meditálni, hogy egyáltalában kell-e szakmai érveket felsorakoztatni egy érzékelhetően nagy nemzeti elhivatottság-tudattal felruházott jókívánság-gyűjtemény és össznépi megnyugtatási program mellé? Hiszen a T. Ház-beli vita nem befelé, hanem kifelé szólt. S lehet, hogy a címzettek éppen erre a hangvételre rezonálnak. Merthogy a sokéves „nadrágszíj-megszorítást” kérő, ugyanakkor a renitens költekező állampolgárokat az IMF-fel rémisztgető kurzust követően nem sokkal jobb azt hallgatni: ezentúl minden más lesz, mint eddig!


Bethlen István állítása, miszerint az MDF-nek „rengeteg kitűnő gazdasági és pénzügyi szakembere van”, ugyan aligha állja meg a helyét, hiszen akkor frissen hazatelepülve, a hazai viszonyokban kevéssé jártasan aligha lenne ő bizottsági alelnök, s aligha jelölt volna modellező ökonométert a Fórum pénzügyminiszternek. Mindamellett a Fórum, illetve az általa vezetett koalíció kormánylistáján nem írók, költők, hanem jórészt szakemberek szerepelnek: közgazdászok, ügyvédek, egyetemi oktatók, egy-egy mérnök és orvos.

Véd-e vagy bénít a Varsói Szerződés?


A liberális eszmék híveinek ellenszenve a diktatórikus rendben működő szervezetek – a hadsereg, a rendőrség iránt – megérthető. Kormányra kerülve, vagy a kormányzati felelősség közelében, azonban ők sem kerülhetik el, hogy tudomásul ne vegyék: az állampolgárok autonómiájáért nemcsak az azt korlátozni akaró belső erőkkel kell megküzdeni, de a külső erők fenyegetésével is.

avagy hogyan tett az új dán uralkodó akaratlan szívességet a ravasz angol királynak?


Kezdő ellenzéki koromban balsorsom a hivatali főnökömmel sodort össze aláírásgyűjtés közben. Már nem rejthettem véka alá a kezemben tartott ívet, különben is főnököm nemegyszer hangoztatta – szűkebb társaságban – ellenzéki nézeteit, és meggyőződéses pártonkívüli volt.


Az országgyűlési választások szabályait, a bonyolultnak és sokak által egyenesen alkotmányellenesnek tartott választójogi törvényt most már nyugodtan átadhatjuk az ég segítségével megválasztott Országgyűlésnek. Remélhetőleg idővel megváltoztatja majd. Jóval sürgetőbb azonban, hogy ez az Országgyűlés a helyi választások szabályairól határozzon.

Az eddig elkészült tervezetek ebben a bonyolult szabályrendszerben több kérdést is nyitva hagynak.



Mit vár az erdélyi magyarság az új magyar parlamenttől?

Szőcs Géza: Azt hiszem, az elmúlt évek világossá tették, hogy felelős magyar politikai erő nem kormányozhat többé Budapesten annak figyelmen kívül hagyásával, hogy létezik egy kétmilliót meghaladó magyar kisebbség a Kárpát-medencében, Magyarországtól keletre, vagyis Erdélyben. Eddig a felismerésig már a leköszönő kormány is eljutott. Hogy mit várnak odaát, Erdélyben az új magyar kormánytól?


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon