Tekintet nélkül a választási kampányra, a segélykérő, dicsérő és gyalázkodó levelekre, találkozókra, tanácskozásokra és a napi két-három órás alvásokra, kivettem a könyvtárból Max Weber – Hans Mommsen által szerkesztett – összes műveinek egyik nemrég megjelent kötetét, amely a húszas években publikált közéleti írásait és beszédeit tartalmazza. Az indíttatás homályos volt és ösztönös.

Nagy Sándor megmutatta vasöklét. Rozsdásnak találtatott. Ám a rozsda, mint tudjuk, vérmérgezést okozhat.

Január 29-én volt évtizedek óta az első igazi éhségtüntetés Magyarországon. A szakszervezeti vezérek, szónoki kötelességüket letudván, faképnél hagyták a sokaságot, hadd forogjon keserű levében. Tanulhatunk tőlük hidegvért.

A január végi tüntetés nyilvánvalóvá tette, amit amúgy is sejteni lehetett: egyre nő a szakadék a politizáló osztályok és a társadalom mélyrétegei között.

Kedden reggel elkísértek V. kerületi választóim a Spartacus presszóból a Kossuth térig. Sok volt közöttük az új barát, és szívemet összeszorította az egyik házilagos transzparens:

„Szeretünk, Gazsi!” Fognak-e vajon szeretni azután is, hogy beszélek a parlamentben, hiszen tudom, hogy majd patikamérlegre teszik minden szavam. Minden lépésnél emlékek rohantak meg. Hiszen ott laktam évekig a presszóval szemben, a Hold utca és a Báthory utca sarkán, lakásomból indult el jó néhány tüntetés, a ház előtt csavarták ki Haraszti Miklós és az én kezemből 1987.

Az 1986-os sajtótörvényt némi hiúskodással Lex Beszélő-nek is nevezhetnénk. Engedélyezetlen lapunk kiadására ugyanis, jó másfél évvel az indulása után kísérletképpen engedélykérelmet nyújtottunk be az efféle ügyekben illetékes Tájékoztatási Hivatalhoz. Megtehettük, hiszen a hatályos minisztertanácsi rendelet nem zárta ki, hogy magánszemélyek társulása lapot adjon ki.

„Az MSZP kilép a kormányból, ha folytatódik a fenyegetőzés” – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek az eddig szelídnek és „progresszív”-nek ismert Vitányi Iván, az államszocialista párt elnökségének (egyetlen ismert értelmiségi) tagja.

Mintha egy futballkapus azt mondaná: „Le fogok vonulni a pályáról, ha továbbra is kapura lőnek!”

Fábry Béla, egy másik elnökségi államszocialista pedig azt mondta, hogy meg kell vizsgálni, vajon nem szolgált-e nemzetbiztonsági érdeket a lehallgatás.

Érdeklődöm két kedvenc hentesemnél (vagyis hát azoknak a boltoknak a vezetőjétől, ahol legtöbbször vásárolok): vajon csökkent-e a forgalmuk a január 8-i áremelések hatására. Az egyik bevétele nem mérséklődött mondjuk a júniusihoz képest – mert persze egy csendes héthez, nem pedig a drágítást megelőző felvásárlásokhoz érdemes viszonyítani –, tehát csupán a forgalom mennyiségi csökkenése következett be. A felvágottakat egyébként még a régi áron adja, mivel a szállító bajai húsipari vállalat kiárusító akcióval kedvez régi kereskedőpartnereinek.

A bomba felrobbant, de sérülés nem történt. A belügyminiszter (egyelőre) kitart a posztján, nem függesztették fel sem az állambiztonsági miniszterhelyettest, sem a belső elhárítás vezetőjét. Megnyugtatólag nyilatkozik a sajtónak a budapesti állambiztonság – az irataprítástól kissé megfáradt – főnöke is. A pártállamról a múlt év végén lebontották a tetőszerkezetet, csak a tartóoszlopok maradtak.

Két, látszólag ellentétes állítást kell tennem az átmenetről. Az egyik: szinte teljes a hatalma annak, aki felügyeli a politikai rendőrséget, a közigazgatást, a választási gépezetet és a televíziót. A másik: ez a hatalom nem sokat ér, s bizonyosan elvész, ha az átmenet akadályozására akarják használni.

A Dunagate-botrányban kiborult a belügy szennyese. A Híradó botránya óta kiborulóban van a tévé-felügyeleté is.

A római katolikus klérus most első ízben tette közzé azoknak a találkozóknak az évi programját, amelyeken a püspök elnököl. Összesen kilencet (9) tartanak. Hármat (3) már megtartottak. A negyediket június 10-én tartják (…)
Ez a tevékenység azt mutatja, hogy a püspök vezetése alatt az egyház egyre szervezettebbé válik.

(Szigorúan titkos elemzés, Belügyminisztérium, Grenada, 1983)

Az átlagember úgy véli, a kommunista propaganda az emberek hülyítésére szolgált.

„S féltett kincs maradok népem hálás szívében, mert a jó ösztönét szítottam benne csak, mert bús napokban a szent szabadságnak éltem, s védtem az elbukottakat.”


(Puskin)

A reggel óta vigasztalanul hulló ónos esőt erős havazás váltotta fel kora délutánra, amikor a temetési menet befordult a város széli Vosztrjakovói temető kapuján. A friss hó illatától megtisztult levegő a lucfenyő kesernyés aromájával és Chopin gyászindulójának komor zengésével telt meg.