A hétfői International Herald Tribune-ban, amit este kézbesítenek a szerkesztőségbe, még folytatódik a háború első 48 órájának eufóriája. Szinte minden cím egy-egy kortyintás a medve bőrére, aminek kiszabásához – a Közel-Kelet, mi több, a világ leendő rendjének körvonalazásához – ugyancsak hozzákezdtek már a kissé előre szaladó szerzők.

London és Bizánc

A tavaszi nagytakarítás népgyűlési retorikáját az MDF-ben újabban bizalmas nyafogás váltotta fel. Azért nem lehet véget vetni a privatizációs visszaéléseknek, azért nem lehet megtisztítani a közéletet, mert az apparátusokban mindenütt ott maradtak a kommunisták, mindenütt a kommunisták a szakértők. „Ott ülnek nálunk a régi elvtársak, és figyelnek! Figyelik minden lépésünket.

Ez egy katasztrofális mondat. Nem azért, mert visszautasítja a viszonosság elvét, hanem azért, mert vakon elmegy amellett a történelmi lehetőség mellett, amelyet a mi országunknak éppen a hazai kisebbségek – és a hazai többség – sajátos helyzete megad. Valóban rendkívül fontosak ezek a különbségek: hogy a hazai kisebbségek nem területgyarapodás révén kerültek ide, hanem területvesztés után maradtak itt; hogy soha nem tartoztak nemzeti többséghez.

A társadalombiztosítás, a nyugdíjak parlamenti vitájának leglátványosabb javaslatát – nem először – Palotás János (MDF) képviselő tette. A legszebb reményeket okkal tápláló politikus szerint a nyugellátásokat rendszeresen növelni kell a bérszínvonal emelkedésének ütemével (a kiugróan magas nyugdíjak kivételével). 1991. január 1-jével történetesen 30 százalékkal, amelynek „költségkihatása… nem magasabb a betervezett 50 milliárdnál”, írja a politikus és vállalkozó módosító javaslatában.

Palotás János ismét csúfot űz kormányából – bólinthat erre az olvasó.

Normális körülmények között a központi és a társadalombiztosítási költségvetést együtt kellene tárgyalni, mert a tb a maga 450 milliárdjával az állami költségvetés felét kitevő összeg fölött rendelkezik, és mert az államnak garanciát kell vállalnia a tb szolgáltatásaiért. A magyar parlamentben azonban már régóta nincsenek normális állapotok.

A hét csapás
Tölgyessy Péter:

Hogy az Országgyűlés hogyan dönt a köztársaság költségvetéséről, azaz a magyar nemzet éves jövedelmének több mint a feléről, ez nem szakmai kérdés, ez a világon mindenütt az egyik legfontosabb politikai kérdés (…)

E költségvetés alapján bátran állíthatom, hogy a Magyar Köztársaság családjaira a jövő évben hét olyan csapás fog méretni – hogy az apróbb megpróbáltatásokról ne is szóljak –, amilyet ezek a családok körülbelül 30 éve nem szenvedtek el.

1.

A kitűnő Márványi Ágnes cikkét közölte a január 10-i Magyar Hírlap a társadalombiztosítás visszaállamosításáról. Az „Önkormányzat helyett kormánybiztost” című cikk az Országgyűlésnek is címez egy-két szemrehányást. Az olvasó rövid és agyonterhelt emlékezetébe idézi, hogy az önálló Társadalombiztosítási Alap létrehozásakor a régi Országgyűlés határozatban kérte fel az (előző) kormányt a tb önkormányzatáról szóló törvénytervezet elkészítésére.

Nem tudták megtalálni! Hiába szólította fel „–lt” a Beszélő tavalyi, 39. számában Arculcsapatás jogállamban című írásában a rendőrséget, a Hanák Katalint arcul csapó szeptember 30-i bőrszíjas tettest nem sikerült megtalálni. (Emlékeztetőül: Hanák Péter Hagyomány és jövőkép című, a Népszabadság szeptember 29-i számában megjelent, Csoóri Sándorral polemizáló írása után feleségét fenyegető és gyalázkodó telefonhívások érték, majd a tettlegesség.) A nagy hullámokat vert eset után, a későbbi, október 18-i Hanák-ügyről már kevesebb szó esett.

Nem azért vállaltam a pénzügyminiszterséget, hogy gyorsan megbukjak. Hosszú ideig miniszter akarok maradni, nagy terveim vannak – hangsúlyozta szinte mindegyik nyilatkozatában Kupa Mihály.

Nagyobb szükség van egy jó állam kiépítésére, mint a piaci reflexek további erősítésére – mondta Kupa tavaly nyár elején egy összejövetelen. Éppen akkoriban, amikor az első Antall-kormány szervezésének idején már szóba került Kupa miniszterjelöltként. De Antall hű követője lett a pártállami parlament éppen hogy kialakult reflexeinek.

Az egyik német újság hétfői számának Kiszámíthatatlan rizikó című cikkét olvasom. Szűkszavúan, emóciók nélkül felsorolja az irakiak arzenáljában lévő harci gázokat. A Sarin és Tabun az idegrendszerre hat; a bőrön át mérgez a Lost. De a szakemberek úgy vélik, Irak rendelkezik a Soman ideggázzal meg a ciánsavval is. „Az iraki tüzérség lövedékei az összes gázt továbbíthatják. De alkalmas erre a rakéta is – az Irak birtokában lévő Scud rakéták hatótávolsága 900 kilométer –, s ledobhatóak repülőgépről is. A Tabun, a Sarin, a Soman normális nyomás alatt cseppfolyósak.