Amikor néhány évvel ezelőtt az Ipari Minisztérium komolyan foglalkozott két autógyártási projektum: a Zaporozsec-kooperáció és a Suzuki-gyártás előkészítésével, magyar szakmai körökben még komoly vita folyt: érdemes-e, célszerű-e ma Magyarországon belevágni az autógyártásba. Akkoriban mondta az idelátogató Agnelli, a FIAT vezére, hogy semmiképpen se tegyük ezt, Magyarországnak csak részegységeket érdemes gyártania. Tudtuk ezt persze magunk is, a vitában több magyar közgazdász ellenezte hasonló megfontolásból, hogy a kormányzat a hazai autó-összeszerelés mellett döntsön.

Az SZDSZ programjában igen kevés szó esik az iparról, még kevesebb az iparpolitikáról. Mindössze egy helyen említjük azt, hogy az alapanyag-gyártásba a kelleténél többet, a feldolgozóiparba pedig kevesebbet ruháztak be az elmúlt évtizedben. Már itt megjegyzem, szerintem még ez a mondat is feleslegesen szerepel a rendszerváltás programjában.

A tartózkodást ez esetben nem a hely vagy az energia hiánya magyarázza, sokkal inkább tudatos elhatározás eredménye.

„A kormányzati szféra minden szervezete hajlamos arra, hogy nyakló nélkül költse az állampolgár pénzét. Gátat kell tehát szabni annak, hogy ezt megtehesse… Ehhez szabad választásokon alapuló parlament kell, teljes energiájukat a képviselői feladatoknak szentelő képviselők, minden egyes képviselő rendelkezésére álló apparátus és így tovább. Mindenesetre ma már van rá esély, hogy ezek a feltételek megteremtődjenek.” (Kornai János: Indulatos röpirat, 28–29.)

Bízzunk benne.

Harvard Egyetem
Cambridge, Massachusetts
1990. január 26.

Kedves Gazsi!

Nagy késéssel, csak most került a kezembe az az újság, amely hírt adott képviselővé választásodról. Nagyon örülök ennek: gratulálok és eredményes munkát kívánok.

A gratuláción túlmenően még egy ok késztet az írásra: fel akarom hívni a figyelmedet egy nyugtalanító jelenségre.

A Beszélő február 5-i számában írtam a nyugdíjkiadásoknak a fejlett nyugati országokban bekövetkezett emelkedéséről és ennek az emelkedésnek néhány tényezőjéről, így a lakosságok elöregedéséről. A múltnál azonban fontosabb a jövő, és a jövőben olyan bonyodalmak várhatók, amelyekre eddig még sehol sem találtak megoldást. A legnagyobb gond a lakosságok további öregedése, és ebből következően a nyugdíjasok számának és arányának növekedése. A legközelebbi tíz-tizenöt évben ez még lassú lesz, azután azonban annál gyorsabb.

Évek óta tudjuk, hogy a nyugdíjrendszert át kell alakítani. A választások után megalakuló kormánynak ez lesz az egyik legnagyobb gondja. Gyors megoldásra lenne szükség. Ennek azonban súlyos akadálya, hogy hiányoznak a szükséges előmunkálatok, és nincsenek komolyan vehető javaslatok. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom, hogy tanuljunk a fejlett nyugati országok tapasztalataiból. Természetesen nem arra gondolok, hogy valamelyik nyugdíjrendszert lemásoljuk. Erre nincs módunk, mert náluk jóval szegényebbek vagyunk.

Tardos Márton: Legjobb, ha először fölsoroljuk, mi az, amiben egyetértünk. Először: a pártállam felbomlása egészen más távlatokat nyújt a tulajdoni átalakulásra, megnöveli a vállalati, a társasági és más törvények által leírt mozgásteret…

Bokros Lajos: De májusban, a vállalati törvény módosítása és az átalakulási törvény igenis rossz irányba terelte a dolgokat.

Itt az ideje, hogy világpiaci áron kereskedjünk a KGST-országokkal, mert „az ötéves átlagolajárak nem tesznek jót gazdaságunknak” – ezt állította a Magyar Szociáldemokrata Párt egyik tekintélye a Dátum január 18-i számában. Valóban. A világpiaci (most éppen hordónkénti 18-22 dolláros) ár tonnánként 126-154 dollárnak, kereken 7800-9500 forintnak felel meg. A szaúdi könnyűolaj utóbbi 5 évben jegyzett rotterdami átlagára alapján – a dollárt egy 0,7 körüli szorzóval rubelre váltó „árfolyamon” – számított szovjet importár viszont tavaly 3123 forint volt.

Pártprogramokban, hírlapi cikkekben és nyilatkozatokban újra meg újra olvasom, hogy a mezőgazdasági földek értékelésénél (esetleges felosztásánál, tulajdonba adásánál, eladásánál stb.) egyelőre a kataszteri tiszta jövedelmet illetőleg az aranykorona-értéket kell alapul venni. Olvasom és csodálkozom. Mindenki tudja ugyanis, hogy a kataszteri tiszta jövedelem (illetőleg az aranyakorona-érték) fiktív szám, amelynek semmi köze sincs a földek tényleges értékéhez.

Az 1989-ben ismertté vált tulajdonátalakítási esetek okkal váltották ki a közvélemény ellenérzését. Ezekben főképpen az volt a visszatetsző, hogy a névleg állami vagyon értékének felbecsülése az 1988 végén elfogadott társasági törvény értelmében azoknak a hatáskörében volt, akik – a vállalati vezetés tagjai – személyesen is érdekeltek lehettek ezekben a torz privatizálási akciókban.