Hegyeshalomtól keletre már jóval kisebb figyelmet fordítottak a 70 tagú japán delegáció érdeklődésére. Nem mintha programjukat nem szervezte volna meg körültekintő professzionális gondossággal a látogatást bonyolító kereskedelmi tárca. De a parlamenti előcsatározásokkal, pártvillongásokkal valós és álbotrányokkal elfoglalt politikai és gazdasági közélet igen kevéssé reagált a japán küldöttség útjára.

A napokban könyv formájában a boltokba kerül az a bizonyos világkiállítás-ellentanulmány, amellyel egy finom kormányzati odahatás következtében nem ismerkedhetett meg a parlament a Kiállítások Nemzetközi Irodájának (a BIE-nek) december 14-i döntése előtt. Somogyi László akkori kormánybiztos úgyszólván egyedül lehetett legény a gáton a novemberi ülésszakon, és a Ház elsöprő többséggel megszavazta, hogy úri módon megpályázzuk, amire se pénzünk, se felkészültségünk nincsen: az Expo ’95-öt.

– Az MDF korábban mereven szembe helyezkedett az Önök földprogramjával.

Gerbovits Jenő: Ez igaz, de mi nem tudtunk mással érvelni, mint hogy ha nem fogadják el a nálunk alapnak tekintett ’47-es földtulajdoni elvet, akkor megbuktatják a Kisgazdapártot, s emiatt összeomolhat a kormánykoalíció.

A legerősebb nézeteltérést köztünk és az MDF között a nem falun élő volt tulajdonosok ügye jelentette. Az ő álláspontjuk – akik elszármaztak, nem ott élnek, nem gazdálkodásra fogják használni a földet – csak aggályoskodás volt.

Kampányrózsaszín

A kampány során a két nagy párt között vita folyt egyebek mellett a gazdasági válságkezelés, a restriktív vagy expanzív konjunktúrapolitika kérdésében is. Az SZDSZ egyértelműen megmondta a választóknak, hogy a gazdaság súlyos helyzetében a hatalomváltás után sem lát lehetőséget azonnali javulásra, szükségesnek tartja az összkereslet szigorú szabályozását.

Eredetileg budapesti világkiállítást terveztek 1895-re, de a tíz évvel korábbi „országos kiállítás” rossz tapasztalatai miatt inkább millenniumi ünnepségekre kért parlamenti felhatalmazást a kormány. A magyarországi tőkés gazdaság száz évének legjelentősebb konjunkturális időszakában az ünnepségeket finanszírozási problémák miatt nem tudták időben megrendezni. A honfoglalást egy évvel el kellett halasztani: a millenniumi ünnepségeket 1896-ban tartották. Szerencsére a történettudomány igazolta a késést.

– Milyen formában vett részt a Kék Szalag Bizottságban a Magyar Demokrata Fórum?

Bod Péter Ákos: Tavaly ősszel, amikor a bizottság megalakult, lényegében a régi és mostani pénzügyi kormányzat emberei kerültek be az itthoniak közül, például Hetényi István volt pénzügyminiszter, aztán Surányi György államtitkár vagy Tardos Márton, akiről most, a választások után minden politikai pikantéria nélkül mondhatjuk, hogy voltaképpen ehhez a tanácsadói körhöz tartozott korábban is.

Abban többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy ha nem sikerül viszonylag rövid időn belül tulajdonosként viselkedő tulajdonos kezébe adni az állami tulajdont, akkor az ország gazdasága végképp szétesik. Azt azonban senki sem tudja, hogy honnan kerül elő néhány éven belül az a hatalmas tőke, amely az állami tulajdon – reális áron való – felvásárlásához szükséges. Az ismert privatizálási koncepciók erre a kérdésre lapzártáig nem adtak választ – és ezért a levegőben lógnak.

Idővel óvatosabbak lettek a tizenkettek, a részletek pontosításakor már 870 millió ECU-ra, azaz 1 milliárd dollárra olvadt le az összeg. Annak is csak első részletét, azaz 440 millió dollárt (350 millió ECU) állják a közös piaci államok. A többi részletet csak a következő évben folyósítják, s az ahhoz való csatlakozásra felkérték a többi fejlett tőkés országot is, azaz a 24-ek teljes csapatát.

A konvertibilis elszámolásra való áttérés valamennyi alapvető kérdése azonban nyitva maradt. Nem tisztázódott – nem is tisztázódhatott, mivel nem került szóba a megbeszéléseken –, hogy voltaképpen miféle, milyen természetű gazdasági kapcsolatok lesznek azok, amelyeket „konvertibilis devizában” fognak a felek elszámolni. Mi lesz a vállalatok szerepe, hatásköre a forgalom alakításában, és mi a kormányszerveké? Pontosan mit jelentenek majd a „konvertibilis elszámolások”?

Valami mégiscsak történik, ha megkésve is (bár annál sietősebben.).