Én például nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz most a történeti festészettel és az emlékműszobrászattal.

Ön – a francia értelmiség jó részével ellentétben – kiállt Horvátország mellett. Szerepet játszott ebben zsidó származása?

Nemcsak a zsidók őriznek emlékeket. A második világháború emberiségellenes bűntettei mindenkit érintettek, nemcsak a zsidókat. Mindenkinek őriznie kell emlékezetében a második világháború bűntetteit, a zsidóknak talán leginkább. A zsidók az őrizők őrizői. Csakhogy résen kell lenni a manipulációkkal szemben is.

Mint valami – valószínűleg – soha körbe nem érő, hatalmas panoramikus mű darabjai, úgy rakódnak, nem össze, inkább szét Somogyi Győző munkái a kezdetek, a hetvenes évek eleje óta.

Első publikussá lett grafikái, a fekete-fehér szitanyoma tok a bennelét vállalásával, a teljes empátia mozdulatával rögzítették a megszomorítottak és megnyomorítottak történelmét. Munkái komponálatlanok, töredezettek és tagolatlanok voltak, mint az élet színterei: figurái szomorú és csúf bábokként befejezetlen mozdulatokba merevültek, tájai a világ végét formázták.

Miért nem választottál magadnak egy tisztességes polgári foglalkozást?

Engem a világon semmi nem érdekelt, én semmi sem akartam lenni. Az ötvenes években jártam az Árpád Gimnáziumba, Árpád-kornak nevezzük ezt a barátaimmal… Nagyon sötét kor volt; kilátástalannak láttam a világot. Drága jó szüleim mondták, hogy tanuljak nyelveket. Bennük élt még, hogy az életnek igen fontos része az utazás, hogy az ember legalább Európa nevezetes helyeire elutazik. Úgy gondolták, hogy egyszer majd megint így lesz. Én egyáltalán nem így láttam.

Vlagyimir Bukovszkij számomra s talán az egész úgynevezett ’68-as nemzedék számára nem egyszerűen az orosz ellenzéki értelmiség képviselője, hanem egy kicsit a politikai legendák embere is. De amikor nálam alig fiatalabbaknak említettem a nevét, kissé értetlenül néztek rám: fogalmuk se volt, kiről is beszélek. Moszkvában megismerték?

Persze. A KGB-sek. Jövök ki egyszer egy moszkvai szállodából, megállít a portás, és megkérdezi, emlékszem-e rá: „Tudja, én húsz évig dolgoztam a KGB-ben” – mondja. Egy régi ismerősöm volt: ő kísért annak idején Zürichbe, amikor kicseréltek.

Koncz András Vigadó Galéria-beli kiállításának katalógusában elég pontos és bőséges magyarázatot ad arra, miképpen jutott eszébe, hogy a XVIII–XIX. századi francia virágmintás tapétát kvázi összeházasítsa a XX. század elejéről-közepéről való testkultúra-, sport- és munkaábrázolásokkal, s hogy miért illeszti mintegy közibük az egyetemes képzőművészet néhány nagymesterének szimbolikus érvényű motívumát.

Vlagyimir Bukovszkij neve 1976-ban bukkant fel a magyar sajtóban. Egy TASZSZ-közlemény adta hírül, hogy nevezettet a szovjet hatóságok megfosztották állampolgárságától. A mellékelt hivatalos életrajz szerint Bukovszkij már fiatalon huligán volt, majd éveken át államellenes tevékenységet folytatott, és ezért meg is kapta a méltó büntetését. Ezzel egyidejűleg, ennél jóval nagyobb terjedelemben és lelkesebb hangon számoltak be a szovjet lapok arról, hogy a chilei fasiszta junta a világközvélemény nyomására szabadon engedte Luís Corvalánt, az ottani kommunista párt vezetőjét.

Amikor együtt jártunk egyetemre – a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején –, te francia és spanyol nyelvet tanultál szenvedélyesen. Azt lehetett tudni, hogy nem lesz belőled szobatudós. Nyugtalan lélek voltál. De hogy ekkora fordulatot teszel majd, arra nem gondoltam.

Három élmény – nem közvetlen élmények, hanem három könyv elolvasása hatott döntően rám.

Filmemlékeim szerint az Egy csepp méz inkább nyomasztó, mint lázadó, noha a „dühöngő ifjúság” korában született.

Az Egy csepp méz elsősorban poétikus, és csak másodsorban lázadó darab. Az akkor 18 éves szerzőlány, Shelagh Delaney az 50-es, 60-as évek angol „dühös fiataljainak” egyszeri, eredeti, bájos tüneménye. Darabja természetesen lázadás – azért írta, hogy felszabadítsa lelkét az előítéletek, az érzelmi béklyók fogságából.

Én pedig úgy gondolom, hogy a Fővárosi Bíróság 1991. november 5-i végzése, mellyel megtiltja az Új Hölgyfutár már mindenki által jól ismert számának már mindenki által jól ismert címlapjával együttes közlését, jó és helyes döntést rögzít.