Mivel Veszprém feltehetőleg nem az egyetlen bezárt magyar város, ki-ki szabadon asszociálhat a bezárt jelző jelentésére. Dísztáviratot pedig, kicsit üdvözletül, kicsit békés ultimátum helyett fogalmazott a Kör. A művészeti fesztivál azért zajlott az utcán, a belváros sétálóutcáján, mert itt találkozhatott a művekkel a megszólított város legtöbb különböző ízlésű lakója és sok, a Balaton elől menekülő turista.

Hova helyezné el Ön a FORRÁS-t az irodalmi lapok sorában?

Erre kétféle válasz lehetséges, egyrészt a FORRÁS múltja, másrészt pedig jelene. Az előbbi a népies lapok közé helyezi az Alföld és a Tiszatáj mellé, míg ma, hogy az irodalom felszabadult a politizálás alól, ezeknek a lapoknak is az a törekvése, hogy minőségi szépirodalmat közvetítsenek.

„A parancsuralmi rendszerek közös tulajdonsága, hogy az emberi agyat ugyanúgy a kormány tulajdonának tekintik, mint bármi mást, ami fölött szabadon lehet rendelkezni.

Beszélő: Hogyan juthat manapság eszébe valakinek, hogy egy biztosan veszteséges vállalkozásba, könyvszemle kiadásába kezdjen?

Klaniczay Gábor: Az ötlet 1989 elején született, de már négy-öt éve felmerült az igény egy olyan lapra, ahol tudományos viták folynak. A legfőbb akadályt akkor a cenzúra jelentette. Hosszú éveken át arra pazaroltuk az energiánkat, hogy létrehozzunk egy fedőszervezetet, mert akkoriban csak kiadói szervek adhattak ki lapot. Mire sikerült, addigra elhárultak az akadályok a lapalapítás elől.

– Szóval miért ne szidjuk a KGB-t?

T. N.: Mert a pétervári avantgárd a KGB-nek köszönheti létét, mi több, egyenesen KGB-parancsra született… Egészen a hetvenes évek közepéig a kutyát se érdekelte, van-e egyáltalán szovjet avantgárd, mígnem egyszer a nyugati újságírók a Párizsban vendégeskedő Brezsnyev elé borítottak egy halom felvételt arról, miként verik szét odahaza a rendőrök az első moszkvai avantgárd kiállítást. Brezsnyev gyorsan helyi túlkapásnak nyilvánította az incidenst, ám ezzel akaratlanul is elismerte az avantgárd létét.

Minden lexikon így tudja: a festészet történetének legszebb fejezetei a lagúnák városához, Velencéhez kötődnek. Évszázadokon át az ablakokat kitárva nem a világ rajzos képe, hanem e képek olajosan egymásba itatott fénye tódult be a palotákba. Mintha a délibáb érkezett volna látogatóba, úgy fodrozódtak a falakon a víz, az égbolt, a felhők, a ringó bárkák és a vitorlák egymásra vetült színei és árnyképei.

Ezen a világon immár minden le van fényképezve. Vagy én készítem a képet, vagy én vagyok rajta. „Abbahagyom a fényképezést”, gondoltam, mikor megpróbáltam végignézni a kiállítást Lausanne-ban.

Belépsz egy BNV-méretű kiállítási csarnokba, és mindenhol fényképeket látsz. Száz fotós Kelet-Európából, átlagban húsz felvétel fejenként, az egyenlő kétezer. A belépőjegyeket úgy adják, hogy egynek az áráért három alkalommal lehet bemenni, hogy a nézőnek legalább halvány fogalma kialakuljon róla, mit is lát.

Persze a magyarok már megint morogtak.

Csaknem két évtizede ez a város ad helyet a nem hivatásos színházak kétévenként megrendezett seregszemléjének. Ezek a találkozók szeizmográf-pontossággal jelezték a társadalom, a színház s benne az amatőr színjátszás mindenkori helyzetét, problémáit, s ezáltal különös fontosságú események voltak.

A kezdetekkor Kazincbarcika a fiatal értelmiségiek hazai Mekkája volt. Itt mindig történt valami. Harc folyt. Esztétikai és politikai harc.

Egyelőre nem világos, hogy van-e bármiféle összefüggés a honi politikai élet liberalizálódása és a Műcsarnok kiállítási koncepciójának látható változása között. Mindenesetre ilyen – hazai tekintetben – új szellemű kiállítás volt az Erőforrások (Ressource Kunst) is, és bizonyos fokig most a Triumf – A lakhatatlan címet viselő bemutató, mely 12 dán, illetve ugyanennyi magyar művész közös jelentkezése.

– Vajon kiderült-e ebből az 1989 eleji vizsgálatból, hogy számíthat-e állandó közönségre a Beszélő, egy liberális szellemű politikai hetilap?

– Ha egy mondattal válaszolnék, azt mondhatnám, hogy igen. ’89 tavaszán a maihoz képest sokkal zavarosabb időszakban egy kísérleti szituációt teremtettünk ezzel a vizsgálattal. Abban nem hittünk, hogy léteznek ideológiák a társadalomban, inkább optikákat kerestünk, semmint ideológiákat. Felkínáltuk a vizsgált személyeknek végül is három nagy nézetrendszer vagy ideológia elemeit.