„Új kávézó”, jobban mondva galéria nyílt a Szamuely, azaz Lónyay utcában a „NA-NE, hát ezt aztán már mégse…” reakciókat kiérdemlő művészek hazai bemutatkozására. A NA-NE! elnevezés Bachman Gábortól származik, aki Ocztos Istvánnal „egy NA-NE! galériát tervezett”. Ne firtassuk most azokat a szinte végtelennek tetsző távlatokat, melyeket ez az egy szócska felidézhet bennünk, bízvást örülhetünk annak a „fegyverténynek” is, hogy ez az egy NA-NE! galéria létrejött.

A kölni Kunstverein földig érő, kirakat nagyságú ablakai a város egyik legforgalmasabb utcájára néznek, így hát nem is kell megvenni a belépőjegyet annak, aki csak úgy futólag akar valamilyen benyomást szerezni a termekben kiállított anyagról. Most, hogy Kunstvereinben július végéig például az NDK-ból Nyugatra átköltözött Georg Herold tárlata látható, így, az ablakon át, olyan kép tárul a kíváncsi tekintet elé, ami a legkevésbé sem hozható kapcsolatba az elmúlt évtizedek keletnémet festészetével.

Van-e művészet túlzás nélkül? Van-e túlzás figyelmeztetés nélkül? Van-e kaland a figyelmeztetés céltudatos mellőzése nélkül? Van-e művészi cél, amely nem a soha és a sehol környékén motoz?

A síugró transzcendál egy nagyot, aztán szép ívben lepottyan. Ennyi! Eddig jutott.

A művészetre ránehezedik a hülyeség gravitációja, legelsősorban a művészé.

Az atyától sem várható el, hogy ne ismételje magát. Természetesen a fiútól sem.

– Igaz, hogy az Európa Alapítvány is a boszorkányoknak köszönheti létét?

– Igen, az indító tőke valóban a Rontás és igézés című boszorkányper-történeti könyvemért kapott honorárium volt, de most már van rendszeres jövedelmünk is: kutatásszervezésekre, találmánymenedzselésre vállalkozunk. Az ebből származó kb.

A Harmadik Birodalom megsemmisítő táborait túlélők emlékezéseikben gyakorta említést tesznek egy különös, lágerbeli álmukról. Ez a tartalmában nagyrészt egyező álom arról szól, hogy hazatérésük után szeretteik nem hisznek kimerítő beszámolóiknak, sőt tulajdonképpen végig sem hallgatják őket. Primo Levi nemrég megjelent könyvének bevezetőjéből (Akik odavesztek és akik megmenekültek) különös okunk van idézni a fentieket, hisz ezúttal nem kell a visszatértekre hagyatkoznunk, Oswiecimig sem kell elmenni a Holocaust képtelen borzalmainak érzékeléséhez.

Beszélő: Kilenc száma jelent meg eddig irodalmi-művészeti-kulturális folyóiratotoknak. Úgy tapasztalom, ez idő alatt komoly tekintélyre tett szert. Mitől HOLMI a HOLMI?

R. S. : A címadást heves és hosszan tartó vita előzte meg, s ha akkor főszerkesztőnk, Réz Pál ajánlata győz, akkor – talán – a TALÁN-ról, ha pedig az enyém, akkor a BÓLYÁ-ról kérdezhetnéd ugyanezt. De most már, hogy megbékéltünk e címmel, s netán az olvasó is elfogadta, elmondhatjuk, hogy mit szeretünk benne.

– olvashatjuk Felix (alias Srecko Puntaric) albumának előszavában, s a karikatúrák nem hagynak kétséget alkotójuk válasza felől: igen, van élet a halál előtt, más kérdés, hogy olykor mennyire szánnivalóan nevetséges és siralmas ez az élet. Puntaric karikatúrái a 2000-könyvek első köteteként jelentek meg, mint ahogyan arról a Beszélő múlt heti számában hírt adtunk.

A kerülőutak tanulságai

Radnóti Sándor azon gondolkodók közé tartozik, akiknek Lukács György volt a tanítójuk, s akik, mint ő maga fogalmazza: „anyanyelvként sajátították el a marxizmust”. Ugyanezen generáció legjobbjai már mind elmondták a maguk „sírbeszédét a marxizmus felett”, mely nekrológ hitelességének megítélésekor számba kell venni, hogy ez a marxizmus a politikai hatalommal való „heveny szembenállással” kapcsolódott össze, ami meglehetősen kényelmetlen következményekkel járhatott.

A nyolcvanas évek közepén megjelent egy folyóirat, a Századvég. Egyetemi, pontosabban szakkollégiumi kiadványként jelentkezett, pályakezdő értelmiségiek orgánumaként.

Vajda Mihály: Orosz szocializmus Közép-Európában (Budapest, Századvég Füzetek, 4., Századvég Kiadó, 1989) című kötete a nemrég még létező szocializmustól szól: olyan esszéket tartalmaz, amelyekben a szerző a „baloldali szovjetológiának” nevezhető műfaj jelentékenyebb produktumai okán/kapcsán/ürügyén fejti ki a szovjet típusú rendszerekkel kapcsolatos nézeteit, kommentál „levegőben lógó” kérdéseket. A konkrét kérdések többsége a történelemből kifolyólag már nem lóg a levegőben.