A hat előjel

„Minden csak átvitt értelemben történt.” (Pascal)

1924. január 21-én meghal Lenin. Január 26-án nyitják meg a szovjetek második kongresszusát, ahol Sztálin is felszólal. Beszédében hatszor tesz fogadalmat a párt nevében. „Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk – kezdi szónoklatát. – Minket különleges anyagból faragtak.”

Ezután a beszédben hatszor is megjelenik egy erőszakos retorikai fogás, mely hatszor szakítja meg a gondolatmenetet.

Trockij forradalmári elfogultsága ellenére az oroszországi események egyik legjobb megfigyelőjének bizonyult. Abból, ahogy a Téli Palota ostromát leírja, világosan kiderül, hogy a demokratikus orosz kormány tehetetlenségével szinte maga provokálta ki a bolsevisták hatalomátvételét.

Az események az ostrom napján játszódnak: „Egy tüzérségi szakaszvezető késlekedés nélkül jelentette a védelem parancsnokának: a junkerek a Konsztantinovszkij Katonai Iskola parancsnokának rendeletére lerakták fegyvereiket a bejáratnál, és elindultak hazafelé.

A modern művészet magyarországi múzeumának felépítését a II. világháború után kezdték sürgetni. Az egyik legvilágosabb, legszebb elképzelés Kassák Lajostól származik – ő a Margitszigetre képzelt el egy valódi modern épületet, s benne századunk legjelentősebb alkotóinak műveit. Kassák álma nem valósult meg, s talán nem is fog soha, de a XX. század művészetének vannak kisebb „házai”, például Kiscellen, Óbudán, Pécsett, Kecskeméten, Miskolcon és Székesfehérvárott. Ezek a múzeumok, ezek a házak kevés pénzből, csodával határos módon jöttek létre.

A hagyományos szlovákiai magyar irodalmi összejövetel, már csak a névadó önvizsgálatra és önismeretre intő szellemi örökségének hatására is, eddig is kinyilvánította, egyszersmind megerősítette a felvidéki magyarság oly sok sérülés emlékét hordozó közösségi és nemzeti tudatát. Most mégis változás, többen ezt mondták: történelmi változás következett be a Fábry-napok történetében.

„Wie es eigentlich gewesen?” – hogyan történt valójában? Erre a kérdésre kell választ adnia a történettudománynak – tartotta a múlt század nagy historikusa, Ranke Lipót. Azóta a történettudomány szerepéről sok mást is elmondtak, de az biztos: enélkül, illetve e kérdés megválaszolása nélkül a többit sem érdemes föltenni.

Az egyetemen úgy tanultuk: 1948 és környéke a magyar történelem legjobban feltárt időszaka. Most, 1990 végén megkockáztatható: 1956 és közvetlen környéke eseménytörténete felzárkózik a leginkább ismert periódusok közé.

Beszélő: Lehet-e azt mondani, hogy sortűz-specialista vagy?

Eörsi László: Csak annyiban, hogy néhány sortűzről több ismeretem van, mint más halandónak.

Beszélő: Hogyan keveredtél bele a sortüzekbe?

E. L.: 1988. október közepén, amikor még a „hivatalos” sajtóban jóformán semmi nem kapott nyilvánosságot a témából, a Magyarország közölte Geréb Sándor hivatalos történész cikkét a Parlament előtti sortűzről.

A fenti cím kedvcsináló a Nemzeti Megújhodás Programja c. olvasmányhoz. A VIII. fejezet (Művelődéspolitika) ötoldalas – a kultúrára, művészetre vonatkozó – szemelvénye már stílusában is szórakoztató. A művelődés – tanítanak a szerzők – hasonlít egy oszlopos építményre, melynek három tartóoszlopa: a tudomány, a művészet és az erkölcs.

Össztánc a Pokolban

Milan Kundera könyveiben mindenki egyszerre beszél. Szépen, tagoltan mondja-mondja mindenki a magáét. Kiábrándultan, sértetten, kétségbeejtően és nevetségesen. De nincs hangzavar, csak zsongás: rebarbara-rebarbara. Közép-európai trutyi, tragikus burleszkegyveleg.

Tehát: zenei szerkesztés.

De van más hasonlat is: a tánc.

Vegyük az 1972-es, még otthon, Csehszlovákiában írt, de már külföldön publikált Búcsúkeringőt.

Manes Sperber monumentális regényét, az Akár egy könnycsepp az óceánbant egy Nincs vége című fejezettel zárja. Sperber regénye Jalta idején végződik, de hát Jalta nem csupán valaminek a vége volt, hanem egy újabb konfliktus kezdete is.

Tegnap Dunaszerdahelyen voltam, Szlovákiában egy túlnyomórészt magyar mezővárosban, amely a világháború előtt túlnyomórészt zsidó volt visszamenően kétszáz éven át: módos, ortodox, polgárosult közösség, rangos rabbiiskolák, újság, kiadó. Aztán jön a német, magyar, szlovák fasizmus. Háromezret megöl, hatszáz életben marad. Aztán amikor a kommunizmus jön, elmennek Izraelbe, ahol még működik a dunaszerdahelyi hitközség. Voltam a templomukban Jeruzsálemben, magyarul szóltak hozzám a fiatalok is, akik már ott születtek.