Ha csak annyit mondok, hogy a Mausban egy Art Spiegelman nevű amerikai szerző a szülei Holocaust-történetét beszéli el, akkor gyanút keltek, ráadásul semmit sem mondtam. Még akkor sem, ha ehhez hozzáteszem, hogy a szokványos fordulatok közé (mert hát, mi tagadás, a lágerirodalom is réges-rég kitermelte már a maga lektűrözönét), szóval, hogy a megszokottba szokatlanságok is keverednek.

Mi lehetne fontosabb feladata Közép-Európa művészetét és irodalmát megismerni kívánó kutatóknak, mint felkutatni a központok és perifériák vidékén a társadalom szellemi forradalmait előkészítő, megvalósító és megőrző avantgárd mozgalmakat? Ezt tette rövid, de sikeres élete folyamán Frantisek Smejkal a két háború közti polgári Csehszlovákia avantgárdjának kutatója, akinek monográfiái sorát összegező, a cseh avantgárd építészetet, képzőművészetet, színházat, filmet egyaránt bemutató kiállítását 1989 elején láthatta a Műcsarnokban a magyar közönség.

Néhány héttel ezelőtt jelent meg Washingtonban, az Occidental Press kiadásában Szellemi honvédelem címmel Szabó Zoltán összegyűjtött írásainak első kötete. „Szabó Zoltán életműsorozatát indítjuk útjára – írja a bevezetésben a két szerkesztő, Kenedi János és a Washingtonban élő András Sándor. Majd így folytatják: Az út nem ígérkezik kevésbé nehéznek, mint amelyen eddig haladt – pontosabban nem haladt – Szabó Zoltán munkássága az olvasó felé 1946 után.

„Sztálin elvtárs… éberen őrködik a művészet minősége felett”
(Pogány Ö. Gábor, 1949)

Az elmúlt negyven évben a magyar filozófiai kultúra természetellenesen egyoldalú volt. Miközben állandóan reflektorfényben állt a baloldali hagyomány, amelyet sokan szinte azonosítottak a filozófiai tradícióval, másfelől azt a liberális eszmerendszert, amely a mai nyugati, elsősorban angolszász gondolkodást meghatározza, s amelynek jelentős képviselői a közép-európai országokból származnak, jórészt megjelenni sem engedték.

Ünnep. Tabán-ünnep. Tabáni beatünnep. Évelő virág. (Flowers’ power.) A Dunára ereszkedő Tabán lankáin 1968 tavaszán kelt ki az internacionális folklór virága, a beat-hippi kultúra. ’68-ban. Véletlenül ebben az évben. Hiszen a „véletleneknek” – rejtett szálakon igazodó összefüggések és közlekedőcsatornák láthatóvá váló felbukkanásainak – már ilyen a természetük.

Nem tudom, hányan láthatták azt az installációt, amit Koncz András állított ki két frissen elkészült képe mellett a Fészek Galériában. A több műfajt egybeötvöző munka két, egymással térbeli-hangulati kapcsolatban lévő részből áll: egy elrévedő, cigarettázó női fej – mely a régebbi Koncz-képekről ismert motívum – és egy térdelő ülésben ábrázolt sötét trikós pár, mely bizarr hármast alkot a háziállatként mellettük fekvő hüllővel. A mindenkori háttér a két installációs rész közé-mögé kerül, a képkeretet idéző képkivágat által pedig a két rész azonos kontextusban él.

A minap egy könyvesboltban a következő párbeszéd ütötte meg a fülemet:

„– Jó napot kívánok, »Politikai kultúra Magyarországon« van?

– Sajnos nincsen.”

Nézzük a letépett és átragasztott plakátok tömkelegét: szerény becslés szerint is 90 százalékuk ilyen sorsra jut, akár már a kiragasztás utáni napon. Ennél már „jobbak” az összefirkált, „véleményezett” plakátok, mert ez esetben az illető közli embertársaival, hogy mi az ő fene nagy baja az adott politikai szervezettel.

Költészet

Igyekeztem összegyűjteni egynéhányat.

Ünnep. Fesztivál. Fesztiválünnep. Táncházfesztivál-ünnep. Kiemelkedik a „mindennapi kultúra” milliárd mozzanatú kavargásából, hogy emeltebb szinten szervüljön be a magas kultúra folyamatába. A paraszti (és paraszt-polgári) életmód tradicionális alkalmai fölszivárogtak a nagyvárosi táncházak parkettjeire, majd onnan a színházak pódiumaira, lemezekre (újabban filmekre is), fesztiválok karneváli fölvonulásaira.

– „Eklektikus” festőnek tartják. Vállalja?

– Igen, de csak akkor, ha az eklektikát nem művészettörténeti kategóriaként értelmezzük, hanem olyan új lehetőségként, melynek révén számos, egymástól eltérő, sőt akár egymásnak ellentmondó elemet össze lehet fogni, egységbe lehet szervezni. Az ebben az eljárásban rejlő nagyfokú szabadság lehetősége különösen vonzó számomra.