1


Termann – mint hírlik – összeroppant az Adriánál. Ez volt a sorsa, valóban? Barátaival és barátnőivel karöltve bolyongott kótyagosan egy pokoli sziget ösvényem, nyikorgó napágyakon vergődött élőhalottként, utolsó felelőtlen nyarán. Kevés hiányzott, hogy otthagyja a fogát Délszakon. Tényföltáró küldöttséget menesztünk a szörnyű szigetre, hogy kiderüljön: mi történt velük. Bizonyára vakációzni indulhattak, s mire hazaérkeztek, azon vették észre magukat: mindannyiuk homlokán ott éktelenkedik Dél bélyege, mint valami közös pokoljárás után.

Micsoda mocsokban, micsoda fertőben leledzik megint a mi szegény Oroszországunk! Pedig nemrég még minden nagyon jó, minden nagyon szép volt. A nyalka belügyes legények megfojtották a Jisót, az utolsó pornográf cseppet az erotika tengerében, s mindjárt mindenki fellélegzett. Könnyebb és vidámabb lett az élet. Még az inflációt is derűsebben nyögtük, még a Csecsenföldön harcolók is jobb kedvre kerekedtek. Mosolygós statisztikusok vetették rá magukat a pornográfia bevett várára, hogy mindent szépen összeadjanak, mindent szépen megszámoljanak.

Miről? Hát a szüretről, mondja Szép Róza, és melegszik a szeme a sötétben. Nevet, mint a száraz sifonér. Általában is, meg konkréten is. Még ha jót arról az egyről nem is mondhat. Ámbár, láthatom, sok szüret jött utána, talán túl sok, s némely békés alkonyatok, mikor a világ szilvájából csak úgy, magától csusszan ki a hold, szépen, hogy nem válik vörössé se szőlő, se dombhát, szóval némelyszer akár el is lehetett felejteni azt az egyet. Persze, mikorra el lehetett volna, már nem volt érdemes.

Mit nem volt érdemes, Tituszné? Amikor a Wolfrámmal fölrobbant a taposókád, azt.

Igen, valami rémlik. Századvég, preszimbolizmus. Ha Vajda híd Petőfi és Ady között, akkor Komjáthy kik között is? Meg, hogy szomorú sors, egyetlen kötet, A homályból, verscím is. Felvételizők említsék meg Nietzschét és általában bölcseleti érdeklődését. Antológiákban van tőle hat-hét vers; már-már kórosan túlpumpált én-tudat, némi fellengzés, expresszív, felfokozott kifejezésformák, mérhetetlen elvontság és mérhetetlen szenvedély.

Ennyit lehet tudni.

Van-e utánpótlása Cassavetesnek, Wendersnek, Godard-nak, Jarmuschnak… lehet-e még bízni a nem hollywoodi filmben? – töprengtünk Bíró Yvette vitavezetésével egy borúlátásra ingerlő februári délután a Művész mozi kistermében. A nagyteremből kétségbeejtő módon hallatszott be egy nagyon nagy tehetség, W. W. elképesztően, tűrhetetlenül rossz filmjének zenéje.

Bíró Yvette nem engedte csüggedni hallgatóit. John Jost! – mondta. Hal Hartley! – mondta.

A kép fölé, mely lassan tíz éve kísér ilyen-olyan falaimra rajzszögezve, a fénykép fölé ki tudja milyen szándékkal és malíciával írta a hajdani szerkesztő, hogy „Fibingerova boldogsága”.

Két bérgyilkos utazik az autóban. Munkába mennek. Megbízta őket a főnök, intéznék már el pár inkorrekt üzleti partnerét. Elintézik. Egy zsanérban tartott, rendes akciófilmben rövidebb időt vesz igénybe megcsinálni, mint elmondani. Tarantinónál ez egy negyed film. Mi tart ennyi ideig? Hát ez-az. Beszélgetnek. Egyikük – Vincent Vega – nemrég jött meg Európából, van miről mesélnie. Európa fantasztikus hely: Amszterdamban a café shopok, Párizsban meg Cheese Royale-nak hívják a sajtburgert. A Big Mac? –  Jules-t igazán érdekli a téma. Az Big Mac. És a whopper?

A budapesti Műcsarnok – újranyitása alkalmából és örömére – az európai művészeti kontextusba igyekezett önmagát és a magyar művészetet csatlakoztatni, ha jól látom a szándékot; bele kívánt helyezkedni egy élőnek tételezett struktúrába, melynek részeit, alkotóelemeit mindenütt egyformán vagy legalábbis hasonlóan értelmezett elvek támogatnak meg.

Robert Redford ezer Oscarra jelölt legújabb sikerének megtekintése nem szerepelt a terveim között. Mert mi jön ki abból, ha a hollywoodi stúdiókban koncentrálódó hallatlan profizmus és technikai felkészültség ép erkölcsi érzékkel és ízléssel párosul? Tisztes unalom, többnyire. Mintha csak a sok erény alatt berogyna a filmvászon, és elkezdene fekete lyukként viselkedni.

Csakhogy alábecsültem Redfordot.

Turgenyev regénye az élet ritka és erős pillanatairól, az emberi szív kisimíthatatlan redőinek bonyodalmairól szól.