Megjelent most egy köteted, válogatás tizenöt-tizenhat év cikkeiből. A pályád viszont korábban kezdődött, egy lassan elfelejtődő, különös, átmeneti korszakban.

1973–74 táján volt egy szerencsés pillanat: megváltozott bizonyos értelemben a politikai helyzet. Különös módon a politikai irányítás úgy döntött, hogy bár a gazdaságot rendesen kinyírja – ez volt az új gazdasági mechanizmus vége, tele retorzióval stb. –, de más szempontból elkezdett egy picit nem figyelni arra, hogy mi történik a képzőművészetben vagy egyáltalán a művészeti életben.

Ez is jól kezdődik, mondom január negyedikén, Tituszkor, két napja trombitálok, s úgy beszélek, mint egy deszkadob, persze se ez továbbra is, se az.

Mindannyian tudjuk, hogy viszonyunk egy antológiához, kiállításhoz, gyűjteményhez aszerint lesz közvetlen, bensőséges vagy éppen ellenkezőleg, elutasító és ellenséges, hogy mennyi és milyen minőségű „érdekünk” fűződik-fűződhet az „anyaghoz”, ahhoz az egybeszerkesztett matériához, melyhez közelítenünk kell vagy illik.

Nem E. T. hanem E. F., vagyis az Európai Film. E. F.-nek kellene diadallal mérkőznie az E. T. és az E. T.-nél sokkal primitívebb, JFK fémjelezte Amerikai Filmmel, de győzelem helyett állandóan megrendítő vereségek érik.

A gyengélkedő E. F. tiszteletére decemberben év végi seregszemlét tartottak a Művész moziban. Legszívesebben a szépen felújított, átépített moziról szólnék, de várjunk, míg megnyílik az ígért pinceétterem is. Párizsban a hasonló helyeken már rég könyvesbolt, presszó és étterem várja a nézőket.

Egy francia irodalmár az önéletrajzi regényekről értekezvén azt az állítást kockáztatja meg, miszerint a regény fikcionális világa azért bír el több őszinteséget, mert tágabb teret tud biztosítani egy lélek minél szabadabb kibontakozásának.

Parti Nagy Lajos ötödik könyve – novellákból álló regény, igazi főhőssel, aki utazik, sóvárog, remél, nem remél, megcsalatik, csal, kalandoz, sűrűn vesz részt evészeteken, gyakran kiadván magából, amit bekebelezett, munkálkodik és munkáltatják, építkezik és rombol. Parti Nagy Lajos ötödik könyve – tömény költészet, kis ívek, visszatérő motívumok, asszonáncok és szó- és mondatrománcok, szóáradás és lényegi csönd, mondattöredék-galacsinok és nagy, az egészen átívelő tempók egyszerre. Végül, de nem utolsósorban Parti Nagy Lajos ötödik könyve – panoráma.

Péterfy Gergely novelláskötete akkor is figyelmet érdemelne, ha nem a szerző első könyve volna: nem hiányzik belőle sem az írói tudatosság, sem a megfogalmazás erővel párosuló pontossága, sem az ábrázolói szenvedély. Péterfy a magyar novellisztika (manapság kevesek által követett) legjobb hagyományaihoz nyúl vissza, s ezeket az újabb magyar próza formai és nyelvi eredményeivel igyekszik ötvözni, többnyire eredményesen.

Hajnal óta szakad a hó múlt csütörtökön. A Szív utca egy darabig ódzkodik, hogy ő nem is tudja, mi ez a maskarádé, aztán megadja magát, kezd neki tetszeni e súlyos és mulatságos kisvárosiság. A Szív utca lánykora.

Harákolnak a hólapátok, sose láttam még egyszerre ennyi házmestert, autó alig jár, állnak a hallgató baba-szirénák a járdaszélen. Budapest csúszkál és bedugul, betör a természet Budapestre.

Istencsapása lehet Oroszországban vidéki írónak lenni, nem?

Most már nem olyan rémes. De Szaratov egészen a közelmúltig zárt katonai város volt, és mivel sok hadiipari üzem volt benne, a legpolgáribb helyeket is a „hadiipari teljesség” uralta. Kettős tokban, zárt országban, zárt városban élni, képzelheted, milyen az. Külföldiek egyáltalán nem jöhettek be a városba, úgyhogy egészen tavalyelőttig egyáltalán nem láttam eleven külföldit.

Tízéves koromig Szaratov mellett laktunk, nem is falun, hanem egy szocialista telepen, ahol a szüleim kolhozban dolgoztak.

Több mint fél évszázados késéssel nemrég magyarul is megjelent az Éjerdő, Djuna Barnes amerikai írónő korszakos regénye; egyike azoknak a kivételes remekműveknek, melyek magukban ragyognak, mint a szoliterkövek, kívül vonulatokon és kívül a saját idejükön is. Vannak távoli rokonai, de közvetlen előzményét vagy folytatását nem találni sem szerzője életművében, sem a világirodalomban.

„Piros arc, gesztenyeszín haj. Vidáman és huncutul szikrázó szürke szempár.