A nyolcvanas évek végén megjelent első vékonyka verseskötetének fülszövegében ezt a cinikus mondatot olvashatjuk: „Már első kötetében érett költőnek látszik.” Valójában akkor már négy évtizede írt verseket, és ezt a kiadó nyilván nagyon jól tudta.

Mégis ehhez a szöveghez ragaszkodtak. Persze hogy tudták, ki vagyok, hiszen ugyanaz a szerkesztő engedélyezte a kötetemet, aki évtizedekig tiltotta. Ismerte az élettörténetemet, töviről hegyire…

Meséljen erről.

„Amikor a heccek Pesten még megvoltak (Széchenyi István Naplója), atyám megkérdezett egy nemesembert, aki éppen kijött onnan. – »És hát honnan az úr? – A viadalbúl. – És mitsoda újság vagyon ottand? – Más éppen nints, hanem hogy a borjút meg ette a Cleopatra.«”

Más éppen nincs. Magyarországon nem nagyon van semmi. Magyarország se nagyon. Ami van és ami nincs, az pedig meglehetősen rossz. Magyarország fáradt, fárasztó és trabantszagú. Lehámlottak a falak, túl sokan szoronganak a trolin, túl zajosan terítik a műtrágyát. Így élnek a magyarok, így élünk.

Amikor Keserü Katalin (egyetemi oktató, a Műcsarnok igazgatója) az év elején tanítványaival és sűrűn változtatott, ki-be cserélt munkatársaival elkezdte szervezni a 80-as évek – képzőművészet című kiállítást, s kiszálaztak vagy száznegyven művészt a számon tartott nagyjából 5000-ből, hogy meghívják őket az egyszerre monstre és tudományos tárlatra, a tervbe már eleve és önkézzel építették bele a kudarcot: a felkért „minta” túlságosan kicsiny volt ahhoz, hogy reprezentálja a teljes „populációt”, ahhoz viszont abnormálisan nagy, hogy valamifajta koncepciót pontosan ábrázolva vi

Az életből a moziba, onnan a videoképbe, s vissza.

Cocteau valaha még azt mondta: a tükrök jól tennék, ha vigyáznának, hogy mit tükröznek vissza. A tükör szerepét azóta átvette a videomonitor. A Toldi moziban zajló Titanic Fesztivál, tudatos tervezés okán vagy szerencsés véletleneknek köszönhetően, a video tematikája köré csoportosította premierjeit.

Álló és mozgókép egymást feltételezi. Szokurov szép fotó-filmje, az Orosz elégia példázta ezt nagy hangulati erővel. Más rendezők archív dokumentumanyagok köré építenek fikciós művet.

„(»Sosem jutunk el Mekkába!« – ahogy a nővérek mondják Csehov darabjában, amelynek a címét elfelejtenem.)”

…csak onnét jutott eszembe, honnan máshonnan, nem is olyan régen, még más kormányok fújtak, bölcs barátok figyelmeztettek, hogy bezzeg, ha!, amivel azt akarták a maguk csendes módján kifejezni, hogy könnyű a máséban a szálkát is, míg a magunkéban a gerendát se, nem beszélve arról, hogy a korsó pedig addig jár…

…egyszóval tanúkkal igazolhatom, hogy minden áldott este, nyolc órakor, majd később fél nyolckor bizony ott ültem, szorongtam és reszkettem, vaj

A Hafner Zoltán szöveggondozásában megjelent és jól tájékoztató jegyzeteivel ellátott kötet az eddigi legteljesebb gyűjtemény Pilinszky interjúiból. Az első dátuma 1965, az utolsó 1981-ben készült. Egymás után sorakoznak a kérdések és a válaszok, hosszabb, pályakép jellegű beszélgetések, alkalmi megnyilatkozásokkal váltakoznak, cserélődnek a riporterek és a helyszínek, az egyiket a rádióban sugározzák, a másikat a televízióban – Pilinszky azonban soha nem változik. És hát – szellemi értelemben – nincs szó itt semmiféle párbeszédről.

Hát itt van, jól van, megvagyon.

Vigyázzban állt a csúnya, kicsi ember, s meg sem rebbent a keze, csak a víz, az csurgott szakadatlan gallérra, zubbonyra, kisingre. Folyott le mint a vonalzó. S még azután is csak állt ott az üres bögrével a száján. Száradt, örült a nyelésének. Végül letette a vizespadra. Napszak szerint éjjel volt, aligha nem nulla óra, hanem az ott kint nem az éjszaka, a ripacsos homlokán át is látta, a pirossá halványodó fényben is, hogy nem.

Nézők tömegei vigaszként vágyják a színháztól mindazt, amit a sorozatot összefoglaló cím ígér: Hatalom, Pénz, Hírnév, Szépség, Szeretet.
Helyette kapjuk: Lecsúszottság, Nimolizmus, Lenézettség, Elhasználtság, Részvétlenség.

Cilinderből kicibált szociológiai nyuszik mutatványa. Rögtönzés, amire a spiritus rector egész pályáján készült. Halászantológia. Veress Panka éjjelente úgy ül számítógépe előtt, akár az a kalóz könyvkiadó, aki a Globe előadásait sebes írással lejegyezte.

Masszázs

Dereka körül törülközővel Tóth Jocó fekszik az asztalon. Lukáts Andor gyúrja. Kilazítja szakszerűen izomcsoportjait, fölkészíti a görcsös kis gubancot vállalásának beteljesítésére. Rác T. János: Túszejtés a kaszinóban (Népszabadság, 1994. október 17., hétfő 1, 10. oldal) tudatja, hogy vasárnapra virradóra az Aranybikában működő Első Magyar Játékkaszinó Kft. szórakozóhelyén egy tönkrement vállalkozó – bizonyos Papp Illés – túszokat szedett.

A masszázs elindít egy történetet.

Itt a ragyogó alkalom, hogy kedves olvasómmal együtt elbúsongjunk rajta: a költő és a szöveg hogy eltávolodott egymástól, elidegenedett, személytelen korunkban csak a nyomdai termékkel, az élettelen, holt könyvlapokkal van találkozásunk, bezzeg mennyire más élményben lehetett része elődeinknek annak idején, amikor az irodalom élete éppen a szerzői felolvasásokon, a szóbeli közvetítésen múlott.

Hát igen. Akkor tényleg minden más lehetett. A nagy szerző-előadók közül Orpheuson kívül hirtelenjében Pilinszky, Weöres, Nemes Nagy jut eszembe.