Helyreigazítást kérek

Nem vagyok lapjuk állandó olvasója, ez évi 18. számuk azonban a kezembe került, átfutottam, majd többek közt a Bulányi úrral készült interjút elolvastam.

Maréknyi, de harcos kis csapat, akiket hajt még az elhivatottság, a történelmi küldetéstudat. Bár csak maradék, csak töredék, kisebbségben, ellenzékben, épphogy kikászálódva, nevük egy betűjét is – mint gyík a farkát – hátrahagyva, a poraiba hulló monstrum-ős romjai alatt, máris sorompóba állnak – mint a régi szép időkben: a munkásosztály érdekeiért.

Harminchárom ember, akiket nem lehet nem észrevenni. Országmentő, a nemzetet féltő szónoklatok hangzanak el, sűrűn, egymás után az MSZP-frakció padsoraiból.

Én a család és a már megszületett ember nevében írok az egyre hangosabb magzatvédő csoportokkal szemben!

Az abortusz természetesen nemkívánatos beavatkozás, de mindenfajta védekezés ellenére is bekövetkezhet egy nem kívánt terhesség. Nem is beszélve azokról a nőkről, akik egyik vagy másik védekezési módot nem alkalmazhatják (pl. nem szedhetnek gyógyszert) egészségügyi okokból.

Ha a nem kívánt terhesség bekövetkezik, ez a család számára tragédia.

A szóban forgó hetilap a Szent Korona címet viseli, minden bizonnyal célszerűségi okok miatt. Ezt a két szót sokkal könnyebb kimondani, mint azt az egyet lenne, hogy – mondjuk – obskurantizmus.

Szerencsétlen cím a Beszélő a választások után. Ha az SZDSZ a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé lett, és a Beszélő címlapján már a választások kiírásakor nem szakadozott szét a rács, legalább most jelezni kellene, hogy a rácsok kinyíltak, korláttá mentek össze, múzeumi tárggyá váltak… Mert különben jelképpé válhat ez a rács, amelyet Ti (ha még szabad tegeződni) már kívülről ráztok, zörgettek. Az SZDSZ erős. Nehogy falakat teremtsen a rácson kívül is a régi jelkép hitele kedvéért. Nyíljon ki az SZDSZ.

Szeretném tudni, jól alszol-e, uram?

Én már hetek óta forgolódom az ágyban. Fülembe visszacseng kislányom kedves, vékonyka hangja:

– Éhes vagyok, apa!

Szeretném tudni, téged, uram, hányszor fogadnak az íróasztalodnál reggelente azzal, hogy mára nincs munka, menj haza!

Én hetek óta minden reggel ezt kapom, uram. Megkérdezted-e egyszer is, hogy ki az az ember, aki a vezetésed alatt álló vállalatnál a legkevesebbet keresi? Vajon jut-e elegendő kenyér az asztalára?

BM ORFK VIZSGÁLATI OSZTÁLY
Központi Vizsgálati Alosztály

Szám: 85-65-25/1990.-bű.

KIS JÁNOS úrnak
AB-Beszélő Kft.
szerkesztőbizottság elnökének!

1084 Budapest
Déri Miksa u. 10.

Tisztelt Elnök Úr!

A Beszélő 1990. május 12-i számában „Szólt szám, fáj fejem” címmel megjelent cikkre reagálva az alábbiakról kívánom tájékoztatni: Az 1990. február 7-én a XII. kerületi tanács épületében megtartott lakossági fórumon – a cikkben leírtakkal ellentétben – Kovács György állampolgár véleményében nem „bírálni merészelte” dr.

Valahányszor Bollobás Enikő cikkeit olvasom, mindig azt érzem, hogy ő a saját női, és nem kis mértékben a hazafiasság tudatával zavarban van. Cikkében ezúttal is minden intellektuális furfangját felvonultatja, hogy magát is, de az értelmiségi nőt mindenképpen felmentse a termékeny anyaság (3-4 gyermek vállalása) terhe és áldozata alól.

Cikkében – Magyar Nemzet, 1990. április 18. – kitermelt két anyasági típust: a főállásút és az értelmiségit. Alkalmassághoz az egyik típust sem kötötte.

Tisztelt Szerkesztőség!

Amikor önkormányzatokról beszélnek politikusaink – vagy magukat annak tartók – kizárólag a községi és városi tanácsokra gondolnak, holott ezen túl számtalan olyan önkormányzat van, amelyekre érdemes lenne odafigyelni.

Még a Duna felett kísért Bős–Nagymaros szelleme 3,8 milliárd schilling adóssággal, máris máshol bukkan elő a gigantománia búvópatakja, a Bécs–Budapest világkiállítás. Hamisan durrognak az érvek: „A világkiállítás pompás üzlet, a nemzetközi tapasztalatok alapján a világkiállítás megrendezése ugrásszerűién korszerűsíti az ország közlekedését, szállodahálózatát, a városképét.” A kiállítás mellett érvelők nem akarják tudni, hogy az infrastrukturális fejlettség nem következmény, hanem előfeltétel, és azt, hogy az 1945 óta megrendezett kiállításokból 11 pénzügyi fiaskónak bizonyult.