Pontosan úgy vagyok Kis János cikkével, mint azok, akik nem sorakoztak fel semelyik párt mögé, de kritikusak, és élénken figyelik a változásokat, a rendszerváltást és az élesedő parlamenti harcot, mindennapos konfrontációt a volt ellenzéki erők között.

Amellett, hogy az írás számos gondolatával egyetértek, úgy érzem, nem szükségtelen, ha más oldalról is megközelítjük az itt felvetett kérdéseket.

Az írás olyan benyomást kelt – mint a Beszélő „Új folyam” legtöbb elemző írása –, hogy az SZDSZ-nél az alapvető pszichológiai állapot még mindig az, hogy az elérhetőnek tűnő

Szeptember 11-én, kedden végignéztem a Tv-híradót, Parlamenti naplót és a Napzárta műsort is. Kiábrándító volt számomra Jeszenszky úr szereplése (különösen a Napzártában, ahol gyenge vitakészsége lepett meg) – de undorító az SZDSZ–Fidesz–MSZP, vagyis az ellenzék egységfrontja.

Magyarországon és a magyar parlamentben nincs az ellenzék – ma már nincs!

Vannak ellenben: 1. Régi-új (liberális) ellenzék, melybe az SZDSZ–Fidesz tagjai és szimpatizánsai tartoznak, és 2.

„A szabadok és a fiatalok” címmel érdekes, bár távolról sem elfogulatlan elemzést tett közzé Eörsi János a Beszélő hasábjain arról, hogy miként értékeli az SZDSZ és a Fidesz a kormány első 100 napját.

Engedtessék meg, hogy a megszólított jogán véleményem néhány saját fogalmazású szava is helyt kapjon lapjukban. Cikkírójuk többek között arról ír, hogy Surján miniszter úr (tévesen környezetvédelmi, tudomásunk szerint a népjóléti tárca élén) valamiféle feloldozást adott a dezinformáció alapján kiadott közleményem felelőssége alól számomra.

Közölnöm kell, hogy erről szó nem volt, a találkozáson névtelen közreműködőként szerepeltem, ahogy mások is.

Nagyon régi olvasója vagyok lapjuknak, ugyanis 23 évet Pesten éltem, és már akkor megkedveltem lapjukat, amikor az még szamizdat volt. És a lappal együtt azokat az embereket is, akik a cikkeket publikálták. Ugyanis hasonlóan gondolkodtam dolgokról, mint ők. Itt most Tamás Gáspár Miklós cikkével kapcsolatban szeretnék ismertetni egy-két mozzanatot jelentéktelen életemből. Ugyanis egyszer-kétszer én is szembekerültem ezekkel a hatalmas urakkal, akik magukat a rend őreinek nevezték a Kádár vezetése alatt. És nagy többségük nem érdemelte meg az emberi jelzőt sem.

Az Óbudai Hajógyár dolgozói közül a legtöbben megütközve olvashatták a cikket. Elszomorító, hogy míg a gyár nem – vagy alig – kaphat szót a nyilvánosság előtt, a kívülálló és hozzá nem értő személyek és szervek véleménye mindig teret kaphat.

A fent említett cikkben mindenki olvashatja, hogy az Óbudai Hajógyár elavult technikával dolgozik. Ez az állítás nem egyéb, mint célzatos ferdítés, amely olyan szándékkal íródott, hogy még inkább lejárasson minket. Érdekes lenne ismerni, hogy az ilyen szándékú cikkek valójában milyen indítékkal születnek.

„Taknyos” docensek lázadása címmel közöl a Beszélő ’90. VII. 7-i, 26. számában riportot Gyekiczki András. Ezzel kapcsolatosan – a cikkben foglaltakkal alapvetőn egyetértve – megjegyzést érdemel egy mondat, mely így hangzik: „A professzori, tanszékvezetői kar néma.” Nem volt néma!

A rendszerváltást jogilag lehetővé tévő eljárást az összdolgozói értekezleten ugyanis a professzori, tanszékvezetői kar doyenjének felszólalása vezette be, aki emlékeztetett arra, hogy voltak, akik európaiak maradtak akkor is, amikor ezért nem taps/elismerés járt.

Nyílt levél Kőszeg Ferencnek!

Tisztelt Uram!


Megtisztelő volt számomra, hogy A tábornok vallomása című visszaemlékezés-kötetem néhány sorát elolvasva azonnal reagált. Ezek kapcsán – sajnos – felködlik bennem a sikerpropaganda időszakára jellemző féligazságokkal végzett manipuláció. Ilyesmit akkor sem vállaltam, napjainkban pedig remélem: ártó szándékok nélkül beszélhetek és írhatok róla.

Nem szeretném Önt levelemmel zavarni, de szeretném ezúton megköszönni az augusztus 11-i Beszélő újságban megjelent Majdnem száz nap utáni írását. Sírva olvastam el sorait. Örültem, hogy valaki látja és jövendöli, mi vár az emberiségre, ha a múlt minden szálával visszajön. Igen tisztelt Elnök Úr! Lehet, Ön ezt csak hallotta vagy olvasta, de én mindezeket át is éltem. Szegény szabolcsi gyermekként cselédsorba kerültem, hiszen nem volt más lehetőség. Tizenkét évesen napszámra jártam egy hagymával és egy karé kenyérrel. Ez volt a napi kosztom.

Asszonyom!

A Beszélő július 21-i számában Rendszerváltás?