Herman Ottó Társaság
Dr. Szijj Rezső elnök úrnak

Dr. Sebestyén Béla alelnök úrnak

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Alelnök Úr!

A Beszélő f. év április 6-i számában megjelent olvasói levelükre (Féderer úr jóvátételt követel!?) eddig hiába vártam választ a lapban, és mivel úgy vélem, hogy a cikkben foglaltakat nem lehet szó nélkül hagyni, megpróbálok néhány gondolatot papírra vetni, amelyek remélhetőleg nem csak az én gondolataim.

Jómagam dr.

Tisztelt Kőszeg Ferenc!


Szeretném megkérni arra, hogy a mellékelt nyílt levelet a Beszélőben közölni szíveskedjék. Az abban leírtakért a felelősséget minden tekintetben vállalom. Ebben az ügyben azért szeretnék a nyilvánossághoz folyamodni, mert a leírt eset még egyedi, de félek, hogy általánossá válhat. Ezt a félelmemet már csak azért is jogosnak tartom, mert a volt MSZMP- és MSZP-tagokról szóló határozatot a közgyűlés nagy többséggel, alig öt-hat ellenszavazattal fogadta el.

Teljes joggal sokat írnak mostanában a hazai értelmiség kiszolgáltatottságáról. Az alábbi kis dokumentum – véleményem szerint – világosan rámutat, hogy hogyan nyomta el a sztálinista–rákosista rendszer és a nyomába lépő kádárizmus az alkotó értelmiséget, illetve általában a kreativitást. Ha valaki úgy látta, tudományos eredményt ért el, ezt írásban összefoglalhatta és benyújthatta a Tudományos Minősítő Bizottságnak. A röviden TMB-nek nevezett hivatal titkos ügyiratkezelés útján értesítette erről az illető munkahelyének vezetőjét.

Rám persze hogyan is emlékezne, bár amikor néhanapján összefutunk az egyetem folyosóján, ismeretlenül is biccentünk egymásnak. De vajon emlékszik-e arra a nemzedékre, melyet a 80-as évek legelejének apatikus hangulatában Ön győzött meg arról, hogy a világ még mozog, hogy az ellenállásnak az is egy módja, ha a meglévő szűk kereteket megpróbáljuk kitágítani. Akkoriban minden találó sor, minden kimondott tabu korosztályunk százait bizonytalanította el a „létező világok legjobbikának” iskolás igazságaiban.

Napjainkban egyre élesedik a vita a rendezendő világkiállítás szükségességéről, megvalósítása lehetőségeiről. Ha józanul meggondoljuk, elég elkeserítő kép áll össze. A Beszélő hasábjain egy új „bűnös” is felbukkant, mint a tervezett világkiállítás prókátora és leendő „jogtalan haszonélvezője” – az idegenforgalom. A világkiállítás megszervezése, rentabilitása egy konkrét probléma, amire meg kell találni azt az optimális megoldást, ami a magyar gazdaságnak és az egész magyar nemzetnek a legtöbb hasznot hozhatja.

A SZOSZ (illetve jogelődje, a SZOT) tekintetében az elmúlt évek leghibásabb gazdaságpolitikai döntése az volt, hogy a személyi jövedelemadó bevezetésekor a kormány és az országgyűlés lehetővé tették, hogy a SZOSZ a tagok bruttó jövedelméből levont tagdíjakhoz automatikusan hozzájusson.

Az átutalás automatizmusa óriási csapást mért a szakszervezeti mozgalomra. A jelenlegi finanszírozási rendszerben a szakszervezeti funkcionáriusokat és apparátusi dolgozókat semmi sem készteti igazán arra, hogy a munkavállalók valódi érdekképviseletéért teljesítményük maximumát nyújtsák.

11. számunkban (1990. március 24.) a Zichy Galéria – Képző- és Iparművészeti Alkotóközösség igazgatója, Iványi Péter szerkesztőségünkön keresztül a közvéleményhez fordult. Levelében arról tájékoztatott, hogy a Művészeti Alap vezetése „1990. január 2-án bankemberek, lakatosok és még sokan mások segítségével hozzákezdett” az alkotóközösség „erőszakos és embertelen megszüntetéséhez”.

Kedves Vánky Farkas,

a Beszélő 16. számában közölt nyílt levelében azt írja: „nem egységesen vélekedünk”, s hogy „meg kell hallgatnunk egymást”. Egyetértünk. Abban is, hogy „vizsgáljuk felül saját álláspontunkat más véleményének tükrében”. S ha úgy látjuk, hogy a más véleménye félreértésen alapul – ugye, rámutathatunk arra? Merthogy ott voltam én is azon az improvizált beszélgetőesten, amiről most Vánky Farkas leveléből egészen más képet kaptam, mint ahogyan azt én átéltem. „Érzelmi torzulás” ez is? Azt írja: „a tények és az érzelmek különböző kategóriák”.

Érdeklődéssel olvastam Kövér László írását a magyar Országgyűlés Litvánia-határozatáról. A szerző – nem lévén részese a tárgyalásoknak – nem pontosan hivatkozik a történtekre. Bár magam is elemzésre méltónak, bizonyos értelemben modellértékűnek tartom az esetet, most mégis csak az események emlékezetem szerinti leghitelesebb rögzítésére szorítkozom.

1. Demszky Gábor és néhány más szabad demokrata képviselő az új Országgyűlés alakuló ülésének délutánján sürgősen megvitatandó határozattervezetet készített Litvánia ügyében.

Hogyan (ne lépjünk) ki a Varsói Szerződésből?

1. § A forradalmi kormány jogszerűen… járt el, amikor 1956. november 1-jén felmondta a Varsói Szerződést…

2. § Az Országgyűlés felkéri a Magyar Köztársaság kormányát, hogy a fentiek alapján kezdjen tárgyalásokat a Varsói Szerződésben részes államok kormányaival a jog szerinti helyzet visszaállításáról…

3.