Skip to main content

Belföld

Eörsi János: Blokádexport


A szuverenitás gondja azért is húsba vág, mert bár mi is tudjuk, mi az a blokád, most az anomália két usque három határon túlra tolódott ki, holott idehaza készülődik a Rendőri Ezred. „…a tömegdemonstrációk és a terrortevékenység kezelhetősége érdekében – írja ez évi költségvetése indoklásában a belügy – a Rendőri Ezred miskolci zászlóaljához hasonlóan létre kell hozni a Dunántúlon, illetve a Nagy-Alföldön egy-egy karhatalmi századot, melyek később évenként újabb századok beállításával zászlóaljakká fejleszthetők.

–efhá– [F. Havas Gábor]: Kifinomult jogfosztás


Nem volna ennek a kérdésnek akkora súlya, ha a nyugati demokráciákéhoz mérhető erős, magabiztos és felkészült szakszervezetek védenék a munkavállalók érdekeit. De mint tudjuk, nem ez a helyzet. A rendszerváltás nem hozta meg a szakszervezeti mozgalom kívánatos, radikális átalakulását Az MSZOSZ és a szárnyai alatt működő utódszervezetek el vannak foglalva a nagypolitikai pozíciók építgetésével, és ritka kivételektől eltekintve, nem tudnak kellő figyelmet szentelni a munkahelyi érdekvédelemnek, amit sokszor a helyi aktivisták és a vállalatvezetés múltban gyökerező összefonódása is gátol.

(–kd–) [Kiss Daisy]: Temetjük, nem dicsérjük

A törvényességi óvásról


Igazságügy-miniszter, legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Szovjet mintára, az 1953. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartás vezette be a törvényességi óvás lehetőségét. Kezdetben csak a legfőbb ügyész élhetett vele, ha a bíróság határozata törvénysértő volt.


Révész Sándor: Ultima Ratio


Az elmúlt héten véglegesen megdőltek azok az alapfeltevések, amelyekre az MDF–SZDSZ-paktum és Göncz Árpád szerepvállalása épült.

Kertész Péter: Az ecloga nem számít


Még tavaly novemberben készítettem egy interjút Tímár Györggyel (Magyar Nemzet, 1991. november 15.), amely többek között arról szólt, hogy a kárpótlási törvényjavaslat még csak nem is utal a holocaust áldozataira, miután őket nem bírói ítélettel pusztították el. Zimányi Tibornak ez a kifogás nem tetszik (Magyar Nemzet, 1991. december 12.). Magyarországot – állítja – valójában két holocaust érte, s Recsk igenis elviselhetetlenebb volt, mint Dachau. Olvasta ő ezt egy mindkét helyet megjárt szociáldemokrata könyvében.

–t [Solt Ottilia]: A Nagy Nyomulás

Dokumentumdramolett


A témát – mi tagadás – az ellenzék, nevezetesen Horn Gyula, az MSZP elnöke indította:

Horn Gyula (MSZP):

Furcsának találom, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt fenntartja magának azt a jogot, hogy követelje a rádió- és a tévéelnök lemondását annak ellenére, hogy ők megállapodtak az egyházi vonatkozású műsorok adásairól az egyházakkal. Mindkét elnököt a miniszterelnök nevezte ki, neki van joga felmenteni őket. Ez egyelőre, a médiatörvény megszületéséig tehát kormányzati ügy.




Neményi László: Auschwitz és Baracska

Neményi László
Történelmi sérelmek orvoslása


Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény a kárpótlandók körét részben a két, még pártállami törvény és a hatvanhárom utáni politikai ítéletek semmisségét kimondó, még el nem fogadott törvényjavaslat alapján vonja meg. Ezek alapján kártérítésre tarthatnak igényt az 1956-tal kapcsolatos vérbíráskodás áldozatai és mindazok, akiket 1945 óta összesküvés, lázadás, izgatás, egyesülési joggal való visszaélés, tiltott határátlépés, hazatérés megtagadása stb. miatt megbüntettek.

Szőke Zsuzsa: „Rendkívüli állapot?”


Tábornok úr! Ön nem érzi ennek a helyzetnek a fonákságát, vagy esetleg kompromittáló voltát?

A fonákságát érzem, azonban semmiképpen sem tekintem kompromittálónak; tevékenységünk a nyilvánosság előtt zajlik. Mi határőrök nem a kompromittálódást érezzük munkánk során szerte az országban, hanem annak az ellenkezőjét, egyre inkább a bizalmat ott, ahol szolgálunk. Ugyanis a mi tevékenységünket alapvetően megszabja az alkotmány. Ezen túlmenően a mi tevékenységünk ellátásához rendelkezünk egy honvédelmi törvénnyel, ami behatárolja a határőrség működését is.


Ara-Kovács Attila: Rosszkedvünk tele

Beszélő-beszélgetés Bodor Pál íróval, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökével


Beszélő: Nem emlékeztet téged a mai helyzet életed egyik korábbi korszakára? Úgy tudom, régebben Romániából kaptál fenyegető leveleket, most a feladók elsősorban magyarországiak…

Régebben és most is a szélsőjobboldali, magyargyűlölő köröktől kaptam odaátról névtelen leveleket – no meg aláírt vezércikkeket. A bukaresti Romania Mare, a Romanul, az Azi, a Saptamana, a kolozsvári Vatra Romaneasca című folyóirat különösen A hisztéria szükségállapota című könyvem ürügyén bőségesen, dühtől fuldokolva támadott.


Győri Péter: Megjelent egy rendelet – fele


A népjóléti miniszter rendelete a hajléktalangondozó intézményekről.

1989 elején, amikor hat vállalkozni kész barátommal létrehoztuk a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottságot, egyik legfőbb célunk volt, hogy a magyar szociális rendszer nézzen szembe az – akkor felgyorsuló – szociális válságjelenségekkel, köztük a hajléktalansággal, s elhallgatás helyett nevezze nevén a problémát, építse be segítő-ellátó rendszerébe.

Ez a rendelet áttörésnek is tekinthető, mert – ha lassan is született – végre beemeli a jogalkotásba a hajléktalankérdést.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon