Skip to main content

Belföld

solt: Új márciusi frontok


A Demokratikus Charta, Konrád Györgytől Keserű Imréig

A charta, amit mellesleg a Beszélő szerkesztői is aláírtak, szóvivői útján maga nyilvánította ki, hogy a demokratikus ellenzék folytonosságát jelképezve a hagyományos helyszínekre hívja táborát. 10 óra, Petőfi-szobor, majd a Kossuth-szobor, az egyiktől a másikhoz együtt vonulunk.


Kőszeg Ferenc: Doktor Boross törvénye – II.


A pártállami belügyminisztérium voltaképpen rendőrminisztérium volt. Állománya teljes egészében rendőrökből állt, rendőr volt a gépírónő és a hivatalsegéd is. Civilek akkor kerültek a Belügyminisztériumba, amikor a Minisztertanács Tanácsi Hivatala megszűnt, és a tanácsok állami felügyelete a BM feladatkörébe került. Az érdeklődő állampolgár töprenghetetett: vajon a néhány tucatnyi közigazgatási tisztviselő fogja civilesíteni a rendőrminisztériumot vagy a mintegy 3000 miniszteriális rendőr fogja militarizálni az egész közigazgatást.

Az oroszlán barlangjában

Beszélő-est a menekülők kérdéséről


Csupán futólag ismertetjük a beszélgetés első részét, amelyben Tóth Judit és Birat úr is felszólalt, és amelynek témája a magyarországi menekült és bevándorlási státusok és a különféle jogcímeken itt tartózkodó idegenek száma volt. 1988 óta, négy év alatt 102 ezer külföldi fordult meg a Menekültügyi Hivatalnál (de nem tudni pontosan, hogy közülük hányan maradtak az országban, és elnyertek-e valamilyen státust). A genfi menekültügyi egyezmény értelmében – amelyhez hazánk ’89-ben, területi korlátozással csatlakozott – csak 3-4000 ember kapott eddig menedékjogot.

Mink András: Felmérés a tv-ről

Mink András


Újabb és újabb botrányok, elhúzódó politikai csaták jelzik: a televízió tájékoztatási monopolhelyzeténél fogva neuralgikus pontja közéletünknek. Kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt kifogásolják, hogy a televízió egyoldalúan tájékoztat, és nem biztosítja a politikai erők esélyegyenlőségét. De milyen is a helyzet valójában? Ezt igyekszik bemutatni a Medián Kft. nemrég elkészült jelentése a televízió hírműsorainak (híradók, Esti Egyenleg, A Hét) politikai világképéről, amelyet az SZDSZ felkérésére készített. A vizsgálat időtartama: 1991. október 14-től 1992.

Fejtő Ferenc: Sajtószabadság – gyámság alatt


Abban a három közép-európai országban, amelyek a demokratizálódás és a piacgazdaság megteremtése felé igyekeznek, a sajtószabadság intézményesülése még várat magára. Ez nem is meglepő. Mióta a világ világ, még a legdemokratikusabban megválasztott kormányok is – mint a Montesquieu által despotának, s egészen napjainkig totalitáriusnak, tekintélyelvűnek minősített kormányzatok – hajlandóságot mutattak arra, hogy ezt a szabadságjogot közvetlen cenzúrával korlátozzák.

Török Monika: A törtszámok törvénye


Egy éve már, hogy a Beszélő riportban mutatta be a Kontyfa utcai általános iskolát (1991. március 9., Hogyan lehet másképp iskolát csinálni?). Sári Lajos igazgató akkor arról beszélt, hogyan bontották fel a klasszikus órakereteket, hogyan valósítják meg a valódi fakultációt és a tanulói önkormányzatot. A legtöbb szó akkor arról esett, hogy az iskola általában olyan intézmény, ahol háromnegyed részben gyerekek vannak, mégis az egynegyednyi felnőtt dönti el, mi a jó a többségnek.

Úgy tűnik, a törtszámok azóta is foglalkoztatják a nevelőtestületet. 1991.


lt [Solt Ottilia]: Válságmenedzselő érdekképviselet

– ózdi helyzet –


Ólom mentőöv

Az ózdi válság öt éve tart. Akkor határozta el az akkori kormány, hogy míg Diósgyőrt és Dunaújvárost megmenti, Ózdon viszont felszámolja a kohászat nagy részét. A foglalkoztatási gondok enyhítésére az akkori ipari tárca két vállalatot telepített Ózdra, a Kontakta és az ELKO gyáregységeit; ez a két vállalat hamarabb kezdett elbocsátani, mint az Ózdi Kohászati Üzemek. Nem csoda, a Kontakta és az ELKO maga is gyengélkedett; éppen segítségképpen kapták az ózdi beruházást tulajdonosuktól, az ipari tárcától.


–rsi– [Eörsi János]: Kalapozás és perselyezés


Március 9-én folytatódtak az úgynevezett egészségügyi érdekegyeztető fórum (egyrészről a szak- és szakmai szervezetek, másrészről a népjólét, a tb és a pénzügy) tárgyalásai az azonnali 50 százalékos béremelési követelésről. Továbbra sincs eredmény. Pulay Gyula, a népjólét helyettes államtitkára a forráskereső szakszervezetek javallatairól úgy nyilatkozott, hogy nem lehet szó sem az egészségügyi ágazat tb-járulékának mérsékléséről, sem az szja alóli mentességről.

gv– [Eörsi János–Garai Viktor], –eö: Kék léggömbök a rendőrtábornoknak


Egy nyugati országban az év első felében leülnek tárgyalni a közintézményeknél dolgozók szakszervezeteivel a következő évi költségvetésről. És minálunk? Működik ugyan az Érdekegyeztető Tanácsban a KIÉB (Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Bizottsága), de itt csak november tájékán lehetett értesülni a 10 százalék bér- és 5 százalék dologi automatizmus tervéről. Az érdekelt szakszervezeti tömörülés, a SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) a tiltakozáson kívül semmit nem tehetett.

Dr. Donáth Ferenc: Az egészségügyi érdekegyeztetés margójára


Lezajlott az első nagy kormányellenes tüntetés, egyben első a hazai egészségügy történetében. A sérelem – mely több évtizedes – március 7-én hozta ki béketűréséből a megosztott és erősen hierarchizált egészségügyi társadalmat.

A helyzet értékeléséhez a tv meghívta dr. Surján László minisztert. Surján úr még a helyszínen megígérte a félszáz ezres tömegnek, hogy a tárgyalások folytatását kívánja.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon