Skip to main content

Belföld

révész: Ki marad a szórásból?

Képviselőjelöltek 1990–1994


A Népszabadság február 7-i száma közli az 1990-ben legjobb eredményt elért nyolc párt jelöltlistáját. A szociáldemokraták listája még eléggé foghíjas, de a másik hét kis híján teljes. Mindenesetre alkalmas arra, hogy az 1990-es jelöltlistákkal összevetve érzékeltesse, hogy mennyire cseppfolyós a magyar politikai élet.

A hét legnagyobb párt (a parlamentbe bekerült hat és az MSZMP) 1990-ben összesen 981 jelöltet indított, választókerületenként átlagosan ötöt-hatot. Közülük 195-tel, választókerületenként eggyel találkozhat most ugyanott, ugyanolyan színekben a választópolgár.


[A munkanélküliségi adatokról]


Az Országos Munkaügyi Központ szerint a munkanélküliség növekedése megállt, illetve hónapok óta lassan csökken. A januári kismérvű növekedés éppúgy szezonális hatás, mint a júniusra prognosztizált növekedés. Lényeg az, hogy megtörtént a fordulat.

Az elmúlt év őszén az Oktatáskutató Intézet a munkanélküliség által leginkább sújtott megyékben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Nógrádban, illetve Szabolcs-Szatmár-Beregben megyénként három településen kérdőíves felmérést végzett pályakezdő munkanélküliek körében.


Eörsi János: Zsákba(vas)macska

A DIMAG privatizációja


1991–92 fordulóján ugyanis az ÁVÜ úgy kötött szerződést a vevő Szojuzruda–Nuevometal konzorciummal, hogy hiányoztak a garanciák a Dimag-részvények ellenértékének behajtására. Később sem igen erőltette az ÁVÜ a vételár megfizetését. Csepi Lajos, az ÁVÜ volt ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elismerte az utóbbi vádat, mondván: a pénzbeszedéssel szemben a foglalkoztatás szempontjait részesítették előnyben. A rossz szerződés miatt viselt felelősséggel viszont az a baj, hogy az a két kollega, aki megkötötte, már kikerült az ÁVÜ kötelékéből.

Kőszeg Ferenc: „Adják ők még alább is…”

Beszélő-beszélgetés Orbán Viktorral


A Fidesz is, az SZDSZ is úgy ítéli meg, hogy liberális koalícióra van szükség. Ugyanakkor érzékelhető a széttartás a további koalíciós partner kérdésében. Majdhogynem úgy vetődik fel a kérdés: Boross vagy Nagy Sándor? Valóban közülük kell választanunk?

Adam Michnik egyszer úgy válaszolt egy hasonló kérdésre, hogy a maga részéről Marlene Dietrichet választja. De persze a kérdés komoly. Mi tartjuk magunkat ahhoz – amit egyébként Pető Ivánnal egybehangzóan szoktunk mondani –, hogy a liberális blokknak mindkét irányban nyitottnak kell lennie.


Zádori Zsolt: Kártalanítás megrovással


Révész igazságkereséséről már írtunk (Beszélő, jan. 27.). 1981-ben nem tért haza bécsi útjáról, disszidált. Ausztráliába vágyott. A bevándorlási kérelmét elfogadták, csak a beutazó vízumra várt. Pénze azonban gyorsabban fogyott, mint ahogy az ausztrál hatóságok dolgoztak. Így az Intora piackutató cégnél vállal alkalmi munkát: a Szabad Európa Rádió magyarországi hallgatottságát vizsgáló kérdőíveket tölt ki – „hasból”.

Időközben ausztriai tartózkodási engedélye lejárt, égett a lába alatt a talaj. Egy nap ismeretlen magyarok jelentek meg nála, akik elcsalták tőle az útlevelét.


R. S. [Révész Sándor]: Magyar …alfesztivál


Régen beteges, urbánus és kozmopolita táncdalfesztiválokat rendeztek, most pedig egészséges, vidéki, magyar táncdalfesztivál folyik. A beteges, urbánus és kozmopolita magyarok 1966-ban 140 ezer, 1967-ben 650 ezer, 1968-ban 530 ezer szavazattal élték ki lefojtott választókedvüket. 109 ezer szavazatot kapott a zsűritől elnyomott Kovács József (Jöjj vissza hozzám!), 101 ezret Aradszky László (Annál az első ügyetlen csóknál…) és 86 ezret Poór Péter (Utánam a vízözön…).

Révész Sándor: Kilóg a falóláb

Dokumentumkötet a Magyar Televízióról


A televízió dolgozóinak lapja, a Telehír különkiadványaként Láng Tamás főszerkesztésében – lapzártakor még nem ismeretes következményekkel – megjelent egy dokumentumkötet East Side Story címmel, ami sok mindenről sok mindent elárul, csak önmagáról semmit. Lehet (legalábbis elvben, gyakorlatilag nemigen) egy megadott körben minden dokumentumot közreadni, s akkor a szerkesztő néma maradhat.

[Zolnay János]: Stratégiák


Ma még nem lehet pontosan tudni, hogy mi okozta a halálos áldozatot is követelő omlást. Elképzelhető, hogy a tavaly szeptemberi békásmegyeri katasztrófához hasonlóan most is gondatlanság okozta balesetről van szó. A terézvárosi bérház részleges pusztulása azonban azt is példázza, hogy folytatódik az átgondolatlan gazdálkodás az ingatlanvagyonnal.

A fővárosi kerületi önkormányzatoknak abban kellett dönteniük, hogy eladják-e a lakásokat, helyiségeket, vagy inkább kíséreljék meg az ingatlanvagyon hasznosítását piaci bérbeadás vagy vállalkozás által.


Zolnay János: Kártyavár

Az Ó utcai házkatasztrófa


Az Ó utca 24. épületének privatizációja 1991-ben kezdődött, a ház 1992 novemberében vált többségi magántulajdonú társasházzá. Ekkor tartotta első ülését a társasház közgyűlése, ekkor adta át az IKV a ház kezelői jogát, és ekkor bízták meg a Minoritás Bt.-t ugyanezzel. Mára a 29 lakásból 22 lakást vettek meg a lakók, az önkormányzat azonban nemcsak a maradék 7 lakást tartotta meg, hanem az általános terézvárosi privatizációs gyakorlathoz híven egy önálló albetétként felvett pincehelyiséget is.

Hegedűs B. András: Széll Jenő (1912–1994)


Divatjamúlt magyar férfiútól búcsúzunk. Ahhoz az egykor kommunista értelmiségi csoporthoz tartozott, amely a harmincas évek legelején fordult szembe a Horthy-rendszerrel, és az ötvenes évek első felében a Rákosi-rendszerrel. Olyan embertől, aki gyűlölt minden diktatúrát, és aki megjárta a diktatúrák börtöneit.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon