Skip to main content

Belföld

Kiss Ilona: „Ezt az ügyet nem lehet csupán a marsallok nyakába varrni”

Beszélő-beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal


Díszvendég volt abban az országban, amelyik önt és társait három évtizede még legfőbb ellenségei közt tartotta számon. Nem találta abszurdnak ezt a helyzetet?

Életem egyik nagy élménye és elégtétele volt. Nem hittem volna még egy évtizede sem, hogy erre valaha is sor kerül, bár mindig bíztam benne, hogy megérem a diktatúra végét. Találkozhattam azokkal a leningrádi diákokkal, akik kiálltak mellettünk.


jó–szeg [Jóföldi Zsuzsa–Kőszeg Ferenc]: A baranyai példa


1990 áprilisában, mint köztudott, a hamburgi Springer cég az Axel Springer – Budapest közvetítésével – egyik napról a másikra hét megyei lap tulajdonjogát szerezte meg (később még további kettőét). Az évszázad sajtóüzlete volt ez: a Springer nem megvette a lapokat, hanem formálisan új lapokat indított – változatlan szerkesztőségekkel, változatlan tipográfiával (lásd Beszélő, 1990. június 2.).

Eörsi János: Irány a csoda

Vagyonpolitika ’93


A késlekedés törvénytelen – hányta Tardos Márton (SZDSZ) a falra a borsót –, és végképp illuzórikussá teszi azt az elvben hangoztatott célt, hogy a társadalom át tudja tekinteni a privatizálást.

Révész Sándor: Öldökölni, azt akarnak, de célozni nem tudnak

Beszélgetés Rózsa Péterrel


Beszélő: 1991-ben Hankiss Elemér átalakította a Magyar Televíziót. Te, hogy finoman fogalmazzak, nem tartoztál az átalakítás lelkes hívei közé.

Rózsa Péter: Hankiss egy belső piaci versenyt akart kialakítani a televízióban, ami elméletileg nagyon rokonszenves törekvés, de ezt egy antipiaci környezetben tette, egy monopolhelyzetben lévő Magyar Televízióban, és így az egésznek nem voltak kapcsolódási pontjai a külvilággal. És mivel ezt az átalakítást gyorsan és erőszakosan hajtotta végre, hiszen sürgette az idő, szétvert olyan műhelyeket is, amiket nem kellett volna.


(kőszeg): A szívükre hallgattak?


Boross Péter a maga szempontjából a lehető legjobb pillanatban szólta el magát a Die Welt hasábjain: az MDF a Fideszt – a liberális Fideszt! – esetleg el tudná fogadni koalíciós partnernek. A Fidesz (Deutsch Tamás) élesen tiltakozott, a belügyminiszter helyesbített, mindez csak erősítette a benyomást, hogy Boross Péter nem a vágyait fogalmazta meg.

solt: Rabló-pandúr


A ’90-es választás eredménye kiegyensúlyozottnak mondható, de úgy tűnik, a régi és az új politikai struktúrák itt azóta is elkeseredetten birkóznak egymással. A megye fővárosának Fidesz-szervezete már 1990-ben kettévált, elég korán szétszakadt a debreceni önkormányzat polgármestert adó SZDSZ-frakciója, itt tört ki először a botrány a megyei bírósági elnökségi pályázatok körül. Hajdú-Biharnak négy országgyűlési képviselője – két MDF-es és két SZDSZ-es – cserélt frakciót a parlamentben, egyikük többször is.

Jóföldi Zsuzsa: Kinek osztanak lapot?

Jelszó a portásnál


Csendesedett a vihar a rádió-tévé műsorújságok fölött. A tulajdonosok összecsapása a postán csattant. Két tűz közé szorult a hírlapterjesztő. A posta illetékes osztályvezetője nem is hajlandó a műsorújságok terjesztéséről nyilatkozni. Intézze el egymás közt a rádió és a Vico, a bíróság segítségével. A terjesztő cég nem tehetett mást, mint hogy új szerződést kötött a Vicóval. A megegyezésben az is szerepel, hogy az előfizetőket megkérdezik, melyik újság mellett teszik le a voksukat.

révész: A szégyenlős tulipán


Tudja a kedves olvasó, hogy mi lesz Salgótarjánban? Távfűtés! Ezzel a hírrel vannak tele Salgótarjánban és környékén a postaládák. A postaládákba belemászott Speidl Zoltán országgyűlési képviselő egy szép személyes hírlevélen, s a hírlevél szerint ezentúl majd rendszeresen belemászik. A hírlevélből tudjuk – kép is van róla –, hogy a képviselő felkereste a hőszolgáltató vállalat vezetőit, és tárgyalt velük. Megkérdezte: lesz-e távfűtés. A vezetők válaszoltak: lesz.

zádori: A harang nyelve

’56-os Magyarok Világtalálkozója


Harangöntés

A háromnapos rendezvény beharangozása nem sok jóval kecsegtetett. Az ’56-os szervezetek között meglévő ellentétek feloldhatatlanabbnak tűntek, mint bármikor az elmúlt négy év során: az össznemzeti egység nosztalgikus retorikája sokszor ügyetlenül leplezett személyes ambíciókat rejtett.


Zádori Zsolt: Emeszpé-oesz?

Interjú Bársony András szakszervezeti vezetővel


Beszélő: Mit tartalmaz az MSZOSZ és az MSZP nagy felzúdulást keltő választási megállapodása? Van-e egyáltalán írásos változata?

Bársony András: Még nincsen. Nyilván lesz, mert egy együttműködést célszerű nemcsak szájhagyomány útján, hanem valamilyen rögzített formában is dokumentálni. De valóban érdekes, miért váltott ki kisebbfajta felháborodást, értetlenséget, hogy egy szakszervezet és egy párt együtt indul a választáson. A parlament megalakulása idején a szakszervezetek deklarálták abszolút pártsemlegességüket, így a választások összehoztak egy értelmiségi parlamentet.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon