A sajtóban megjelent információk alapján, címszavakban felsoroljuk az új kormány készülő privatizációs koncepciójának legfontosabb elemeit.
Gyorsítás. 1997 végéig be kell fejezni a privatizációs folyamatot. A gyorsítással meg lehet menteni a termelővagyon értékéből, ami még menthető. Ejteni kell az előző kormányzat „Előbb feljavítani, utána eladni” elképzelését.
Készpénzes privatizáció előnyben. Először a készpénzt ajánló vevőknek kell felajánlani a vagyont.
Igen gyorsan, 1997 végéig szeretnék befejezni a privatizációt. Csakhogy a gyorsaság és az átláthatóság nehezen fér össze, mert utólag nehéz ellenőrizni és különösen visszacsinálni az ügyleteket. Az ÁVÜ ténykedését az előző kormány alatt is lassította, hogy mint jó hivatal előre ki akarta védeni az őt érő támadásokat.
Módszertanilag természetesen igaz, hogy a gyorsaság és az ellenőrzés ellentétben áll egymással.
Az egyik álláspont szerint az 1989–90-ben lezárult alkotmányozási reformfolyamat eredményeként létrejött szöveg olyan alkotmányos kereteket teremtett, amelyeknek sürgős megváltoztatása nem indokolt, hiszen az elmúlt évek különösebb alkotmányos válságok nélkül teltek, és ilyenekre a jövőben sem kell számítani.
Az önkormányzati választási törvény módosítása – az egyfordulós rendszer és a pártlista mellőzése a helyi választáson – előzetes megegyezésre szorítja a pártokat, a kétpólusú váltógazdaság felé az országot. A tavaszi választás revansra vágyó vesztesei természetesen hajlanak a választási koalícióra: ez az egyetlen esélyük, hogy visszaszerezzenek valamit az elveszített hatalomból.
„A kormányzó koalíció a népszerűségvesztés világcsúcsát állította fel” – nyugtázta megdöbbenését Szelényi Iván 1990 októberében, a helyhatósági választások eredménye láttán. Mivel korábban nem voltak önkormányzatok, a választók akkor valóban csak a konzervatív kormány első néhány hónapos teljesítményéről mondhattak ítéletet. A pártok pedig első alkalommal érezhették meg, hogy a politikai népszerűség – és hatalom – múlékony.
Az Egyesült Államokban a vagyonadó (szó szerinti fordításban „tulajdonadó”) a legfontosabb a helyi adónemek és harmadik legfontosabb az összes adófajta között. Bár szerepe a korábbi évtizedekben csökkent (illetve az ebből származó önkormányzati bevételek kevésbé nőttek, mint más adóbevételek), 1981-ben még mindig a helyi adók 77 százalékát hajtották be a földek, telkek, lakóházak, kereskedelmi és ipari ingatlanok, valamint a különféle ingóságok tulajdonosaitól.
Adórendszerünk kifejezetten rossz, átalakítása pedig egyre nehezebb, ahogy telik az idő. Terjed a „szürke-” meg a feketegazdaság, mind többen vonják ki jövedelmük vagy tevékenységük kisebb-nagyobb részét az adózás alól. A hazai össztermék (GDP) egyharmadára taksálják az adózás alól kivont tevékenységeket; a személyi jövedelmeknek állítólag felét nem vallják be.
1990 óta az IMF folyamatosan szorgalmazza az energiaárak drasztikus emelését, és nem véletlen egybeesés, hogy az említett Békesi-nyilatkozat is a júliusi IMF-tárgyalások után kapott nyilvánosságot. Természetesen a honi energiatermelők is az emelés mellett érvelnek, hiszen például mára az MVM Rt. több mint 8 forintért állít elő egy kilowattórát, amelynek fogyasztói átlagára alig 6 forint.
A Mozgókép Alapítvány létrehozása előtt az volt a helyzet, hogy a rendelkezésre álló pénzt öt részre osztották. Négyet megkapott egyenlő arányban a négy stúdió a teljesítményüktől teljesen függetlenül, az ötödiket pedig szétosztotta egy minisztériumi főosztályvezetői rangban lévő hivatalnok a saját belátása, illetve a lobbyk, a különböző nyomások ereje szerint. Ez tarthatatlan volt.
A Csermanek bácsi ideje alatt fontosabb volt elintézni, hogy filmek készüljenek, mint azt, hogy filmeket nézzenek. Négy évvel ezelőtt igazából senki nem gondolt arra, hogy itt lényegében a terjesztést kell megszervezni, mert a film nem gyártás. A film terjesztés. Én ezt mindig mondtam, csak hülyének néztek. Az alapstruktúrához kell visszatérni, ahhoz, hogy a producer csinálja a filmet. Ehelyett átmentették azt a központosított struktúrát, amit ismertek. Van egy alapítvány, amely osztogatja a pénzeket. Egy. Amerikában van kétezer.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 17 hét
9 év 42 hét
9 év 46 hét
9 év 46 hét
9 év 47 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét
9 év 50 hét
9 év 50 hét
9 év 51 hét