1971-ben született meg a lakáskódex nevű jogszabály, ekkortól beszélhetünk megfogalmazott lakáspolitikáról. Azt feltételezték, hogy az állam képes gondoskodni a lakosság egészének lakásellátásáról. Ez persze abszurd, hiszen az állam a fejlett világban is csak a szociálisan rászorult rétegek lakásgondjait képes megoldani. 1990-ben az önkormányzati törvény bevezetésének pillanatában a lakásépítés mint állami feladat megszűnt.
Az előzmények ismertek: Soós Károly Attila (SZDSZ), a költségvetési bizottság elnöke 1992 végén interpellációban firtatta az Állami Bankfelügyelet és a pénzükre nem vigyázó költségvetési szervek felelősségét. Utóbbiaknak szemére vetette, hogy színlelt állampapír-vásárlásba bonyolódtak, azaz formálisan kincstárjegyek vásárlására adtak megbízást, valójában azonban – törvénybe ütköző módon – kockáztattak az adófizetők pénzével. A választ, amelyet az Országgyűlés 1992. december 22-i ülésén dr.
Régi-új földbirtokosok
Benkó Alfréd zuglói lakos, váchartyáni kárpótolt 1985-ben vonult nyugdíjba, harmincöt év ablakpucolás után, amiért is – a felesége járandóságával együtt – havi 20 ezer Ft nyugdíjban részesül. Hartyánt 1950-ben kellett elhagynia: édesapját, aki a régi időkben a falu notabilitásai közé tartozott, bebörtönözték, őt magát, feleségét és a két kisgyereket kitelepítették. Így ért véget a jogászi pálya, amelyre készült; holott – emlékezik – „már csak annyi hiányzott, hogy kezet fogjak a rektorral”.
Megsértette-e Koltai Tamás színházkritikus a Nemzeti Színház személyiségi jogait – jelen esetben a színház jó hírnévhez való jogát – akkor, amikor a Nemzeti többéves művészi tevékenységét elmarasztaló kritikát írt és tett közzé? Lényegében ezt a kérdést kell eldöntenie dr. Eigner Józsefné tanácsának a Budapesti Központi Kerületi Bíróságon. Az 1994. február 17-én tartott elsőfokú tárgyaláson a Nemzeti Színház képviseletében dr. Kovács Tibor ügyvéd felolvasta Koltai az Élet és Irodalom 1993.
A klórszagú kapualj kövén, az első megroggyant kukával egy vonalban két szó volt fekete mozaikszemekből kirakva: ISTEN HOZOTT.
Egy pillanatra megtorpantunk, rábámultunk a feliratra, aztán vagy kikerülve, vagy átlépve, vagy rátaposva mentünk tovább. Csak hárman voltunk: amikor a hatodik kerületi végrehajtó, ez a kerek képű, testes, negyvenes férfi meghallotta, hogy én is jövök, azonnal a kapitányságot tárcsázta: mára nem kell rendőr.
– Hülye vagy! – csóválták a fejüket a többiek. – Rátok hívják a yardot!
A szerződéstervezetet rögzítő határozati javaslat február 10-én másodízben került a Fővárosi Közgyűlés napirendjére, és másodízben döntöttek úgy a képviselők, hogy nem tárgyalják az előterjesztést. Az óvatosság túlzottnak tűnik, hiszen a döntés politikai kockázatát csökkenti az a tény, hogy a gazdasági társasággá alakult három vállalat esetében a közgyűlés legfeljebb csak ajánlást tehet.
1993. december: A Nyugdíjasok Országos Kamarája delegációt küld az egészségügyi miniszterhez, hogy a tervezett gyógyszeráremelés nagyságáról tájékozódjon. Surján László megígéri, az 1994. januári áremelés semmiképpen nem haladja meg a 30%-ot.
1994. január: A társadalombiztosítási önkormányzat bejelenti a 40%-os gyógyszeráremelést. A nyugdíjasok kamarájának tájékoztatása szerint az áremelés 60 és 120% között mozog.
1994. február 4.: Dr.
Kezdetben a Dunáé volt az Óbudai- (avagy, ahogy a köznyelv a mai napig tartja, Hajógyári-) sziget. A folyam szabta-varrta partját, öntözte ártéri erdeit. 1835 óta, amikor is a déli részén hajógyár épült, a sziget sorsát lényegében a gyár hogyléte határozta meg. Bíró József, a Magyar hajóépítés 150 éve című, 1985-ben napvilágot látott könyve előszavában Angyal Ádám, a Ganz Danubius Magyar Hajó- és Darugyár akkori vezérigazgatója így ír: „A Magyar Hajó- és Darugyár múltja és jelene biztos jóslatokat enged meg.
Valójában nem is a vasúti közlekedés válságáról van szó, hanem az eddig követett koncepciókéról. A vasút nemhogy elavult volna, hanem egyenesen a jövő évszázad legígéretesebb közlekedési alternatívájának számít.
Jelenleg Budapesten napi 14-15 ezer köbméter lakossági hulladék gyűlik össze. Ennek elszállítása és lerakása a közterület-fenntartó vállalatnak naponta 825 ezer forintjába kerül. A szemét 45 százalékát a belterületi, a X., a XVII., a XX. kerületi és a dunakeszi szeméttelepen rakják le. Budapesten naponta 500 ember és 170 kukásautó gyűjti a szemetet.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 34 hét
9 év 7 hét
9 év 11 hét
9 év 11 hét
9 év 12 hét
9 év 13 hét
9 év 13 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét
9 év 16 hét