„A kombináti szervezet a szocialista tulajdon jegyeit viseli, monolitikus hatalomra építkezik, nem felel meg a korszerű piacgazdaság követelményeinek” – halljuk a vezérigazgató, Papócsi László dr. indoklását. Papócsi dr. tavaly május 1-je óta vezeti a 25 ezer hektáron gazdálkodó, 4500 embert foglalkoztató, évi mintegy 15 milliárd forint forgalmú kombinátot.
Beszélő: Mi az alapvető különbség az érvényben lévő és a most elfogadott számviteli rendszer között?
Kuncze Gábor: A ma alkalmazott számviteli rendszer a tervgazdaság keretei között alakult ki, ezért elsősorban a gazdaságirányítás információigényét elégítette ki. Központi szabályozás valósult meg a számvitel és az adótörvények összekapcsolásában, hiszen a számviteli szabályok az adótörvényben kerültek rögzítésre.
Beszélő: Hogy mindjárt álláspontjának lényegére térjünk: úgy látja, a magyar államapparátus-béliek és vállalatok túlzott várakozásokat fűznek a szovjet piachoz. Ön szerint, ha egyszer a szovjet fél nem fizet, le kell vonni a megfelelő következtetést, szembe kell nézni a csődeljárásokkal. Mire alapozza ezt a következtetést?
Csaba László: A szovjet senkinek sem (olaszoknak, németeknek, finneknek sem) tud fizetni, mégpedig nem politikai okból, hanem mert egyszerűen nincs valutája.
Rosszul induló, kialakulatlan konstrukció, amihez Németország legbürokratikusabb bankárai nyújtanak kölcsönt – így jellemezte egy nem túl lelkes pénzember a 100 millió márkás kölcsönön alapuló, kisvállalkozóknak szánt Start-hitelt. De maguk az érintettek is csak bosszankodhattak eddig, látva a Start folyósítása körüli hercehurcát. A legfrissebb hírek szerint a beharangozott július 1-jéhez képest akár egy hónapos csúszás is elképzelhető.
Ki fogják szúrni a „Nemzeti Bank egyes köreit”, legalábbis ezt kívánja a Magyar Fórum. Csurka István szerint ugyanis ezt kell tenni azokkal, akik akadékoskodnak a Suzuki-ügylet miatt.
Bár a múlt évi infláció jelentősen csökkentette az 1990. januári nagy leértékelés hatását, a zloty újabb leértékelésére, az erősödő nyomás ellenére sem került sor 1991 elején. A Szovjetunióba irányuló export a megoldatlan fizetési problémák miatt gyakorlatilag megszűnt, a régi nyersanyagkészletek kimerültek, az import nagyon megdrágult.
A Mozgássérültek Állami Intézete a Marcibányi téren sokáig paradicsomi sziget volt a hazai szociális szolgáltatások igen-igen sekély, zátonyok szabdalta tengerében. (Talán még ma is az.)
Olyan, súlyosan mozgássérült fiatalok számára nyitották meg a hatvanas években, akik fizikailag nem voltak képesek a nyilvános oktatás formáit igénybe venni. Az intézmény szervesen épült-alakult, alkalmazkodva az élet teremtette helyzetekhez.
Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter 1990. augusztus 27-én így fejezte be a kormány ellenőrzött privatizációs stratégiáját megtestesíteni hivatott „előprivatizációs törvény” expozéját: „A törvényjavaslat elfogadásával megnyílik annak lehetősége, hogy a kialakuló piacgazdaság egyik fontos szektorában a mozgékony, a piaci hatásokra gyorsan reagáló kisvállalkozások visszanyerjék az őket megillető szerepet.
Heti beszámolóból manapság nem lehet kihagyni a világkiállítást, essünk túl rajta. A legfontosabb hír egyben tudósítás a magyar újságírásról is. (E sorok írója fölöttébb elfogult, tehát kéretik állításait fenntartásokkal fogadni.) Kupa Mihály a hétvégén 30 gazdasági újságíró előtt kijelentette, a kormány ülésén nem értett egyet azzal, hogy a budapesti önkormányzat, illetve Bécs nélkül megrendezzük az Expót. (S itt meg kell követni a minisztert, hiszen korábban élesnek mondható hangon hiányoltam Kupa Mihály gazdasági alapú, kritikus viszonyát a világkiállításhoz.
Az Ipari Minisztérium és a Vagyonügynökség által felkért londoni James Capel befektetési tanácsadó iroda elkészítette a Videotonnal kapcsolatos anyagát, amely – talán nem véletlenül, hiszen az iroda egyik alkalmazottja, a Németh-kormány pénzügyminiszter-helyettese – egy kifejezetten magyar államapparátusi szemléletű anyagot írt, kb. 1400 oldalon (az összefoglaló „csupán” 300 oldal).
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét