„Most írok életemben először külföldre…” – így kezdődik egy levél, amelyet az elmúlt napokban kaptam egy albán költőnőtől, akivel Koreában, a fiatal albán művészek fesztiválján ismerkedtem meg.
A koreai fesztivál külsőségeiben a régi időket idézte, de már alkalmat adott a fiataloknak, hogy feledve régi félelmeiket és beidegződéseiket végre őszintén beszéljenek egymással és a külföldiekkel.
Beszélő: Hogy került sor erre az utazásra?
Mózs József: Még a nyáron – mikor Albániában megrohamoztak néhány követséget, köztük a magyart, s albán menekültek kerültek Magyarországra – spekulálni kezdtem, hogyan segíthetnénk az albán reformfolyamatokat. Úgy gondoltam, hogy ha a magyar Országgyűlés felvenné a kapcsolatot az albánnal, az semmiképpen sem értékelhető a konzervatív kommunista rezsim támogatásaként. Elvégre nyitott külpolitikát hirdettünk meg. Végül félhivatalos delegációt küldtünk az ősszel kinevezett albániai nagykövetünkhöz, Póka Ferenchez.
„Ilyen esetekben Madagaszkáron azt mondják: és megteremte az Úr a krokodilt, rátekinte, és látá, hogy ez így nem jó, de hát ami egyszer már megteremtetett, azon az Isten sem tud változtatni.”
(Jordan Radicskov)
„Janicsárok” a költségvetési vitán
Andrej Lukanov miniszterelnök egyszer egy óvatlan pillanatban kijelentette, hogy ha a költségvetési vita során nem kap meggyőző támogatást a parlamenttől, késedelem nélkül lemond.
Aligha létezik a világon ellenzék, mely ne kapna vérszemet egy ilyen elszólástól.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszta érzelmekkel, a román nemzet iránti megbecsülés jegyében vett részt a december 1-jei gyulafehérvári ünnepségen.
Egy éven belül két választás volt a keleti oldalon, először március 18-án a szabad keletnémet, majd az egyesítés utáni össznémet választások. Sokan meg is csömörlöttek mindettől, ezt bizonyítja a mostani alacsonyabb részvételi arány: 1989 októberében a keletnémet lakosság 93 százaléka szavazott, most mindössze 77,8 százalék.
December 2-a kétségkívül Helmut Kohl és Hans-Dietrich Genscher győzelmét hozta: a CDU, CSU és FDP koalíciója határozza meg az elkövetkező négy év politikáját. Vesztes a legrégebbi múltra visszatekintő szociáldemokrata párt, Lafontaine vezetésével.
Portugália történelme – amely az előző korokban nagyon különbözött a miénktől – e században sok, nem is lényegtelen tekintetben, hasonlít a magyar történelemhez. Az ország ugyanúgy a „hárommillió koldus országa volt, csak Magyarországnál tovább: 1974-ig, az avítt társadalmi szerkezetet a gazdasági és kulturális elmaradottságot konzerváló klerikális-fasiszta diktatúra megdöntéséig. A párhuzamnak még nincs vége: ők is csöbörből vödörbe jutottak.
Mindig csodáltam Walesa politikai észjárását. Igazán tiszteltem a stratégiáját a szükségállapot nehéz korszakában, és egyik munkatársaként támogattam is. Politikája egyszerre volt óvatos és bátor, és ami a legfontosabb: hatékony, amihez különleges ösztöne is hozzájárult.
Útjaink azóta elváltak. Most eltérő álláspontokat képviselünk. De még mindig szeretném hinni, hogy tudunk eszmékről vitatkozni, nemcsak egymást inszinuálni. Kár volna, ha az egykori barátság dühödt gyűlölködéssé fajulna.
Lech Walesa, mai politikai ellenfelem, kitűnő politikus.
Abban mindenki egyetért, hogy a központi hatalom lebontása már Csehszlovákiában is szükségszerűvé vált, magát az új alkotmánytervezetet azonban egészen másképp élik meg és ítélik meg a szlovákok, a csehek és a magyarok, s megvalósítását is egészen különböző” okok miatt sürgetik vagy netán lassítják. A decentralizációs folyamat elindítója a szlovák fél volt, s ma is a Vladimír Meciar vezette pozsonyi kormány szorgalmazza leginkább a szövetségi rendszer átépítését.
– A márciusi parlamenti és helyhatósági választás Leningrádban az alternatív politikai erők győzelmével zárult. Mennyire lehetett tartós az ellenzék egysége?
– Az ellenzék különböző csoportjai valóban közösen indultak a „Demokratikus választások ’90” nevű blokkban, s az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsában a 33 leningrádi mandátumból 26-ot szereztek meg, a Leningrádi Városi Tanács 400 helyéből pedig 240-et.
Közeledik december, közeledik az úgynevezett decemberi forradalom egyéves évfordulója. Fontos események, változások várhatók. De hogy mi is fog történni, mind kiszámíthatatlanabb. Az elégedetlenek száma napról napra nő. De ezeknek egy része már nem hajlandó ellenzéki tevékenységet folytatni, hiszen minden reményét elvesztette. Már nem hisznek a közeli demokratikus változások lehetőségében, és kétségbeesésükben inkább az emigrálás gondolata foglalkoztatja őket. Mások mindenre elszántan készülnek decemberre.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét