Bár Göncz államelnök és Antall miniszterelnök egy-egy órán keresztül tárgyalt John Galvin tábornokkal, a kérdésre, hogy miért is jött a NATO európai szövetséges haderőinek főparancsnoka Magyarországra, még most sem lehet igazán válaszolni.
Szeptember 26. óta folynak a referendum előkészületei: a koszovói albánok népszavazással kívánják kinyilvánítani a terület önrendelkezését, ám az itt élő albánok érthető módon általános szkepszissel latolgatják, vajon érvényt tudnak-e ennek szerezni. Jó okuk volt arra, hogy különválási céljaikat eleddig ne hangoztassák.
Nem kétséges persze, hogy Romániának több köze van e Pruton túli területhez, mint Moszkvának vagy Kijevnek. És az sem mellékes, hogy a jelek szerint az itt élő lakosság jelentékeny része szintén csatlakozni kész Romániához. A történelmi előzmények is a bukaresti igények mellett szólnak, hisz Oroszország Moldáviára, az egykori Besszarábiára – eléggé ködbe vesző középkori előzmények után – csak 1812 és 1918 között tette rá először kezét.
Pedig egyelőre még önkormányzati törvény sincs, a választások jogi kereteiről nem is beszélve. A parlament a legképtelenebb ötleteket igyekszik jogi egységbe kovácsolni: például rendezzenek csak listás választásokat, ami a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek minden eddiginél kevesebb esélyt biztosít.
Míg az 1990-es parlamenti választások alkalmával a szavazatvadász ellenségesség részben az erdélyi magyarság és politikai szervezetei ellen irányult, addig ma, a helyhatósági választásokat előkészítő propaganda-hadjáratban, máris külpolitikai szempontok kerültek előtérbe.
Beszélő: Gyakran hallani olyan véleményt, hogy a helsinki folyamat lezárult, és új együttműködési formát kell kialakítani. A nemzetközi feltételek mennyiben módosítottak a folyamat lényegén?
Hargitai Zsuzsa: Valóban, már 1990 nyarán mindenki úgy érezte, hogy a helsinki folyamat betöltötte szerepét: Európa egységes lett. Ám azt is látnunk kell, hogy ezen kívül nem volt, és ma sincs olyan fórum, mely ilyen körben összegyűjthette volna az államokat. Ráadásul új kihívások is megjelentek: a nacionalizmus, az új államok születése, a további leszerelési tárgyalások problémaköre.
Ugyanakkor száz kilométerre arrébb, Békéscsabán már javában folynak az előkészületek arra, hogy – ha a jugoszláv válság elhúzódnék – újabb menekülteket szállásolhassanak el. „A menekülttábor központi épülete teljesen tele van – állapítja meg Pethő Attila, az intézmény igazgatója –, ennek ellenére szerencsére ma már jelentékeny tartalékaink vannak. Ha szükséges, akár nyolcszázra is emelhetjük a létszámot.
Beszélő: A nemzeti kisebbség fogalma sajátos kollektívumot feltételez, ami bizonyos értelemben kitágítja a kisebbség jogvédelmi lehetőségeit. Mennyiben mondható ez el a „társnemzet” fogalmáról?
Tóth Sándor: Tartok tőle, hogy e terminus hívei redukált nemzetfogalommal dolgoznak. Tudniillik a nemzet politikai funkciójára összpontosítanak, holott Európában más funkciók épp a nemzetet tették azzá a formává, mely révén az egyes – a sajátos útján – az egyetemeshez kapcsolódik. Ez a nemzet kulturális, mondhatnám azt is: humanizációs funkciója.
A kelet-európai „fellazítási” majd demokratizálási folyamatokban kétségkívül az előőrs szerepe jutott egy bizonyos Soros Györgynek, aki tárgyszerűségében nyugatiasán, alanyiságában pedig közép-európai módon teremtett lehetőséget „átállítani a váltókat”. S talán ez jelzi a leginkább, hogy tulajdonképpen nem is pénzről volt szó. Azaz nem elsődlegesen pénzről. Persze a fennálló rezsimek korruptsága lehetőséget adott némi pénzzel is megtámogatni az érveket.
Beszélő: Megvannak-e a gazdasági-műszaki feltételei az erőmű esetleges egyoldalú beindításának?
Vargha János: Ennél nagyobb őrületet nem tudok elképzelni, a Duna elterelése rendkívül kockázatos lenne műszakilag éppúgy, mint nemzetközi jogi szempontból, hiszen a Duna kulcsfontosságú nemzetközi vízi út. Nem kizárt ugyan – miként azt a jugoszláv példa is mutatja –, hogy északi szomszédunk is valamilyen kétségbeesett lépésre szánja el magát, de azért azt látni kell, hogy Szlovákiában is fogy a lépcsőhívek tábora.
Másfél évtized után végre eljött az ideje a kisebbségeknek is. Bizonyos fokig a helsinki folyamat logikájából fakadóan, másrészt a kelet-európai változások egyenes következményeként, a kisebbségi problematika szalonképes témája lett a zöldposztós csatatereknek; azaz ma már egyetlen diplomata sem találja – mint korábban – méltatlannak a többségétől eltérő érdekek komolyan vételét.
Csak az idén két konferencia is központi témájává avatta a kisebbségi jogvédelmet az épp most befejezett genfi s a szeptemberben kezdődő moszkvai.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 17 hét
8 év 42 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 47 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
8 év 51 hét