Skip to main content

Hajdu István

Hajdu István: Lépcsők

Vigyázat, lépcső! És mégsem mozog a Föld…!


Bár a lépcső – az ismeretlen eredetű lép ige származéka, a XVII. századtól fordul elő – tagadhatatlanul ronda hangalakú szó, szimbólumként viszont nem akármiképpen, mondhatnánk: igen nemesen viselkedik. Ha fölfelé tart, a látható világ megismerésének és az istenhez vezető útnak jelképe (miként a nem sokkal szebben hangzó létra is), ha a föld iránt vezet, még inkább abba bele, úgy az okkult tudás, a sötétség, az ismeretlenség szimbóluma. Ha fehér, akkor a magas tudományt, ha fekete, abban az esetben a fekete mágiát jelenti.

Hajdu István: Külön idő

Deim Pál gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban


Deim Pál nagy életműkiállítása mintha magát az időt s az időnek öneszközével rótt rajzolatait ragadta volna meg; olybá tűnik, Deim egyetlen, lassú, folyamatos mozdulattal fűzi egybe motívumait, hogy azok aztán rétegződhessenek, s egymásra rakódva építsék meg az idő szerkezetét.

A hetvenes évek elején, amikor Deim ismertté és sajátosan elismertté vált, amikor támadhatatlanul autonóm művészként, s bizonyos értelemben kívülállóként, „mozgalmilag” nehezen azonosíthatóként nem „került hírbe”, a csend festőjeként beszéltek róla, mintha az valami olyan metafizikai erény lett volna, mely


Hajdu István: Interkontinentálisan és ötletesen

Kolumbusz tojása – magyar és ibér–amerikai művészek kiállítása


Kolumbusz tojása – éppúgy, mint a gordiuszi csomó – a szellemes és radikális döntések jelképe, még akkor is, ha eredetileg mindkettő saját léte és értelme feláldozásával, vagyis önmaga megszűnésével-megszüntetődésével demonstrálta a legendás elhatározások érvényét.

A tojás vagy a csomó jelképezte gyors mozdulatú gondolat tehát csak következményeiben él tovább, a szimbólum tárgyi burka – a tojás esetében a szó szoros értelmében –, de még elemei is valóságos funkciójukat elvesztve elértéktelenednek.

Amikor Sárosdy Judit művészettörténész kitalálta, hogy Kolumbusz tojása cí




Hajdu István: Art for All


1992. június 11-én délelőtt 11 óra előtt néhány perccel benyitott az Ernst Múzeum ajtaján G. Proersch (1943 – Dolomitok/Dél-Tirol) és G. Passmore (1942 – Devonshire/Anglia). A két férfi fölment az emeleti kiállítótérbe, üdvözölt néhány ismerőst és ismeretlent, majd másokkal együtt és megint másokkal szemben helyet foglalt egy hosszú asztalnál. Abban a pillanatban, amelyben nadrágjuk ülepe megérintette a széket, Proersch és Passmore urak anyaga megváltozott: spiritualizálódtak, művészetté – egészen pontosan szobrokká – lettek.

Hajdu István: Hit, halál, szerkezet

A Pantenon csoport kiállítása a Szentendrei Képtárban


A „szegény-művészet” – az olasz származású arte povera – a dadaizmus schwittersi értelmezésének érveit rakta új rendszerbe a hatvanas–hetvenes években; szeszélyes szerkezetek mintegy önmagukat rótták össze a használhatóság peremén tengődő anyagokból, hogy anarchisztikus konstrukciójukkal különös mítoszok vagy legalábbis mítoszokra emlékeztető homályos és elharapott történetek színtereiként, kulisszáiként szolgálhassanak, a dada befelé irányultságánál tágasabb gesztussal.

Hajdu István: Nemzeti csarnok


Az ízlések és pofonok viszonyának, a kapcsolat értelmezésének és az értelmezés új aspektusainak föltárásában és kidolgozásában a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felelős szakértői az elmúlt két évben jelentős eredményeket értek el.

Igaz ugyan, hogy már a korábbi teoretikusok is úgy gondolták, hogy akinél a pofonzsák, annál van az ízlés, igaz ugyan, hogy a szocialista kultúra munkásai is a demokrácia fegyverével – tenyerével – igyekeztek megvédeni szemünket és fülünket a fertőzéstől (sőt, még a bennünket nézőkét és hallgatókét is), igaz, hogy ők is az örökkévalóság érvényébe


Hajdu István: Kopottas sanzsán, szomorú vágyakozás

A Magyar Szobrászok Társaságának kiállítása


Az utóbbi hetekben különböző helyeken, de mindig ugyanarról a helyről többször is a fülembe mormolták – intőleg –, hogy támogatni csakis a magyar kultúra magyar munkásainak magyar munkáit kívánják: persze csak miután eldöntötték, hogy magyar-e a magyar, és mennyire az. Rendben, működik a sanzsán, semmi baj.

Hajdu István: Új magyar nyulak


Pislog, mint az undvári nyúl a nyárson. Hallván az undváríak, hogy a nyulat sohase szokták a konyhában megölni, mert ha ezt cselekednék, azon éjjel visszajőne s a tyúkokat mind leöldesné; otthon nevelt nyulukat bőrétől megfosztván, elevenen nyársra húzták.

Hajdu István: Tavaszi zsongalom

Kiállítások szerte-szét


Mostanában, mint mindenütt, zsong-bong az élet a múzeumokban, a kiállítótermekben, a galériákban és másutt, színhelyeken, melyek a művészetnek bár nem templomai, de legalább kicsiny imaházai, sekrestyéi vagy épp ellenkezőleg, méretes tábori misehelyei.

Hajdu István: Megszámított pátosz

Gérard Garouste munkái az Ernst Múzeumban


Némiképp zavarba ejtő Gérard Garouste kiállítása, mely az itt kevéssé, ám Nyugat-Európában jól ismert mester új képeiből és szobraiból szerkesztődött. Zavarba ejtő, mert bár hozzájuthattunk már eddig Garouste-művekhez – az 1984-es VI. Kisplasztikái Biennálén egy szobrához, a Ludwig Múzeumban festményéhez –, a lényeget illetően meg kellett elégednünk hivatkozásokkal, melyek mindannyiszor túlmutattak azon a minőségen, ami e kevéske információ alapján feltételezhető volt; magyarul: a festő híre, idézettsége jóval parádésabbnak látszott,  mint Magyarországon megismert munkái.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon