Skip to main content

Révész Sándor

Révész Sándor: A túzok esélye


Abban többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy ha nem sikerül viszonylag rövid időn belül tulajdonosként viselkedő tulajdonos kezébe adni az állami tulajdont, akkor az ország gazdasága végképp szétesik. Azt azonban senki sem tudja, hogy honnan kerül elő néhány éven belül az a hatalmas tőke, amely az állami tulajdon – reális áron való – felvásárlásához szükséges. Az ismert privatizálási koncepciók erre a kérdésre lapzártáig nem adtak választ – és ezért a levegőben lógnak.

Révész Sándor: Megalakul a Czillei Ulrik Társaság


Ismétli magát a történelem. Négy évtizeddel azután, hogy bizonyos koalíciós pártok kizárták magukból a tagság zömét, ismét akad egy szervezet, amely erre a sorsra jut. Ez az a szervezet, amely programnyilatkozatában leszögezte, hogy „Az érvényben lévő törvényeket mindenkivel be kell tartatni, a törvénysértőket pedig pártállásuktól, társadalmi, szervezeti hovatartozásuktól függetlenül szigorúan meg kell büntetni.” Sőt: „A bűnözés melegágyát képező állampolgári rétegeket az eddigieknél szigorúbban ellenőrizni kell.

Révész Sándor: Válasz Féderer úrnak


Teljes mértékben egyetértünk abban, hogy a magyar állam nem (csupán) a magyarok állama, mint ahogy nem is keresztény állam, hanem különböző nemzetiségű, etnikumú, anyanyelvű és vallású (vallástalan) állampolgárok állama, amelyben a megkülönböztetés egyetlen legitim formája a kisebbségeket megillető pozitív diszkrimináció.

Ebből – az Önével minden bizonnyal rokon – felfogásunkból következik, hogy mi is érzékenyek vagyunk arra, amire Ön érzékeny (ezért is tartjuk fontosnak az Ön levelét), legfeljebb nem egészen ugyanúgy.

A mi országunknak az az egyik sajátossága, hogy az i




Révész Sándor: Még egyszer a „Bokrétáról”!


A Bokréta utcai nevelőotthonról szóló riportsorozatunkhoz (Beszélő 2., 3., 4., 5. szám) terjedelmes helyreigazítási kérelem érkezett Nagy János igazgatótól. A kérelem azonban jórészt személyeskedő megjegyzéseket, ellenőrizhetetlen állításokat, illetve a cikksorozat érdemi mondanivalóját nem érintő kiegészítéseket tartalmaz, ezért közlését nem tartjuk szükségesnek. Mindössze két megjegyzést idézünk:

1. „1986-ban nem járt intézetünkben »Katica« sem karácsonykor, sem Mikuláskor.”

2. „A riporter, aki a 4.




Révész Sándor: A nevelőotthon és a rendőrség

IV. Futás a szekér után


A rendőrség már nem nagyon ragaszkodik ahhoz az intézményhez, amelyet az ő szempontjai szerint hoztak létre. Legalábbis felsőbb szinten nem. Kacziba Antal rendőr alezredes, a BM illetékes osztályvezetője a következőket mondja erről: „Ezek az intézmények tele vannak diszfunkciókkal, nincsenek meg bennük, a nevelés igazi lehetőségei. Kialakult egy reménytelen nevelési csődhelyzet, és a rendőr jelenlétéhez e csődhelyzet megoldásának, a további szigorítás lehetőségének az illúzióját kapcsolják. Ezt a szerepet azonban mi ezentúl nem vállaljuk.

Révész Sándor: A nevelőotthon és a rendőrség

III. Győzzön a rosszabb!


1988 végén a speciális nevelőotthonok helyzetét három tényező határozza meg.

Az egyik az, hogy a rendőrség mozgásszabadsága leszűkült, már nemcsak egy-egy karakán igazgató, de maga a társadalmi nyilvánosság is egyre inkább akadályozta abban, hogy a nevelőotthonokban (és másutt) kedve szerint tevékenykedjen. 1988-ban a nevelőotthonok lakóinak életében már egyébként is kisebb szerepe volt a rendőri erőszaknak, mint az évtized első felében.


Révész Sándor: Egy őszinte patrióta levele


Hol is kezdjük? Talán 1953-ban, amikor egy kolozsvári irodalmi lap gyanútlan főszerkesztője reggel bemegy a munkahelyére, és azt látja, hogy eltűnt a szerkesztőség. A szerkesztőséget egy éjszaka alatt, úgy, ahogy volt, áttelepítették Marosvásárhelyre, a lapnak új címet és új főszerkesztőt adtak. Az új cím Igaz Szó lett, az új főszerkesztő pedig Hajdú Győző, színikritikus.

Hajdú Győző kritikusi életműve nem mondható terjedelmesnek, egyetlen kötete jelent meg, az is vagy húsz évvel ezelőtt. Kultúrpolilikai tevékenysége annál jelentősebb.


Révész Sándor: A nevelőotthon és a rendőrség

II. Rácsháború


A Bokréta utcai intézmény csakúgy, mint a többi speciális otthon, egyetlen célt szolgált, azt, hogy együtt (és a rendőrség keze ügyében) tartsa a bűnözővé válás útján haladó fiatalokat. A Bokréta utcában 1981 és 1984 között mindent megtettek azért, hogy az odakerült gyerekek ne térjenek le a börtönbe vezető útról.

A rendőrség a házat teljes egészében a magáénak tekintette. A nevelők nagy része nyugdíjas, leszázalékolt vagy apróbb-nagyobb stiklik, illetve alkoholizálás miatt elbocsátott rendőrökből, belügyi dolgozókból, egykori ávéhásokból, katonatisztekből állt.


Révész Sándor: A nevelőotthon és a rendőrség

I. Megint jöttek, megint vertek…


A speciális nevelőotthonok között a Bokréta utcai volt a legspeciálisabb. Az intézmény – ebben a funkciójában – 1981 óta működik. Ez volt a büntetőtelep, ide kerültek a legnehezebben kezelhető fiúk. Ide söpörtek mindenkit, akitől a többi intézetben meg akartak szabadulni.

Az a fiú, nevezzük Andrásnak, aki az alábbiakat magnóra mondta, 1983-ban iskolakerülés és csavargás miatt került a Bokor utcába, bűncselekményt nem követett el.


Révész Sándor: Az MSZMP két útja

XIV. kongresszusuk elé


A magyarországi pártrendszer még csak félig emelkedett ki az őskáoszból. A pártok normális esetben a politikai véleménytagolódás intézményei, a mi pártrendszerünk azonban jelenlegi állapotában inkább a társasági tagolódást, a mentalitások skáláját, a magát politikára szánt értelmiségi kör szociometriáját tükrözi. A pártrendszer kiépülésével egyidőben zajlanak az elmúlt évtizedek elfojtásait oldó tömeglélektani folyamatok, a tabuledöntés rítusai, a tiltott szimbólumok apoteózisa.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon