Van valami anakronizmus ebben a rendszerváltási dühben, amivel Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az SZDSZ és a Fidesz, vagyis Matyi László és Rockenbauer Zoltán támogatásával nekilátott, hogy szétzúzza a SZOT, akarom mondani az MSZOSZ monopóliumát.
A negyvenévnyi szünet után, s az ország munkaképes korú lakosságának állampolgári életében először megtartott szabad választások eredményeképpen létrejött kormányzó koalíció konzervatív jobboldali színezetű. Kormányzásának egy éve alatt egyenletesen gyorsuló iramban tolódik egyre jobboldalibb, egyre konzervatívabb irányba, ami tulajdonképpen eléggé meglepő. Olyan, mintha a minden közkedveltséget nélkülöző Grósz Károly annak idején minden demokratikus erő felháborodását kiváltó vízióit akarná megvalósítani.
A múlt heti Beszélőben nekikeseredve szidtam a Magyar Fórumot, amiért elsüllyesztette egy hasábjain napvilágot látott, nyílt levélre írt válaszomat.
A múlt heti Magyar Fórum egy órával hamarabb került az utcára, mint a Beszélő. (Legalábbis a Parlament folyosójára.) Benne kiemelt helyen, kommentár nélkül a levelem.
Tévedtem tehát. A Magyar Fórum kifogástalanul korrekt volt, csupán késlekedett egy kicsit.
Örülök, hogy nem volt igazam. Ennél csak annak örülnék jobban, ha a véleményemet még egy hétig megtartottam volna magamnak.
Ugyanazt, amit Kádár János és Aczél György: nem akarja, hogy tőlük függetlenül, ráadásul netán velük szemben kritikusan, mások csináljanak valamit. Azt, hogy ki fog itt öntevékenykedni, Tisztelt Hölgyeim, Tisztelt Uraim, azt mi mondjuk meg – üzenték a Népjóléti Minisztérium tiszteletre méltó vezetői. Most bírálták ugyanis felül a minisztérium 200 millió forintjára beérkezett szociális pályázatokat, s rendre elutasították a Szegényeket Támogató Alapot (Szeta), a Menhely Alapítványt meg az Újpesti Családsegítőt.
Ki sem vetkőzve
Összetekert damaszt-, flokon- és kasmírgöngyölegeket nézegetünk – egyik végükön kissé elütő színű, tarkább szegély. Ráncolt szoknyák ezek a kelmehengerek. Így, összetekerve kell őket tartani, hogy a ránc ki ne menjen belőlük, míg évtizedek alatt szét nem mállik az anyag is. A korc alatt sűrűn levarrt szoknyát szépen elredőzve az asztalra terítették valamikor, fehér ruhát borítottak rá, és rátették a kemencéből kiszedett forró kenyereket.
Ámbár épp a Kereszténydemokrata Néppárt, melynek a miniszter az elnöke, hirdette magáról a választás előtt, hogy a szociálpolitikát tartja a legfontosabbnak kerek e világon. Akkor még nem volt ennyire lesújtó véleménye a szociálpolitika akciórádiuszáról.
Nekik sem, nekünk sem
A válság pusztán szociálpolitikával nem haladható meg, de a kormány mindeddig semmiféle jelét nem adta annak, hogy egyáltalán lenne bármilyen szociálpolitikája.
A magyar egészségügy – ma már ki tudja miért – 1957-ben Pomázon egy állami gazdaságot kapott ajándékba. (Akkor is történt egy és más: talán valakinek, egy becsben tartott embernek, valami új tér kellett?) 200 ággyal munkaterápiás intézet alakult belőle, vagy inkább rajta, pszichiátriai betegek számára.
Azt a tévhitet kívánja eloszlatni – mondotta a kormánypártok szószólója –, miszerint a magyar Országgyűlés tagjai vagy azok többsége bűnöző és törvényeket nem tisztelő személyeket támogat vagy vesz méltatlanul védelmébe.
Kedves Beszélő!
A február 16-án „Kinek a jogállama?” című cikkben megjelenteket – a XIV. kerületről – szeretném az alábbiakban helyesbíteni:
Hetente 4 új önkényes lakásfoglalásunk van, ezek, és nem a hosszabb ideje bentlakó önkényesek kilakoltatása zajlik. Eddig mintegy 200 önkényes lakásfoglaló gyűlt össze kerületünkben, több év alatt.
Az önkormányzati testület 1990. november 27-én létrehozott egy ad hoc bizottságot – amelynek magam is tagja vagyok –, hogy az önkényes lakásfoglalók ügyét egyenként megvizsgálja.
Amikor 1990. augusztus végén a Beszélőben – egymástól függetlenül – TGM és én is keserű, tiltakozó kommentárokat fűztünk két, nyolc napon belül eldördülő halálos lövéshez, melyeket szolgálatban lévő rendőrök adtak le, levélözön érkezett a szerkesztőségbe. Minden levélíró egyet nem értését fejezte ki, helyeselte a rendőrök határozott fellépését, s a bűnözők támogatásával vádolt bennünket. A Beszélő alapos leckét kapott tehát, hogy a téma a legkevésbé sem népszerű.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét